Musorujsag
Élő Eredmények

A Haas csapatfőnöke támogatná az új pontrendszert, de…

A Haas csapatfőnöke támogatná az új pontrendszert, de…

RaceFans
A Haas csapatvezetője, Günther Steiner elfogadná a pontrendszer módosításáról szóló ötletet, de csak abban az esetben, ha tízről tizenöt fősre bővítenék a pontzónát, akkor, ha minden pilótát jutalmaznának, már ő sem támogatná a változtatást.

A Stratégiai Csoport legutóbbi ülésén fölmerült a pontozási szisztéma átalakításnak ötlete: a tervek szerint – melyekről először a Force India társtulajdonosa, Vijay Mallya számolt be – még tovább bővítenék a „jutalmazandó” versenyzők listáját. Fölmerült, hogy a jövőben 10 helyett 15 pilóta is egységet kaphat, de az is, hogy mind a 20 pontszerző lehet.

Az ötlet fogadatatása egyelőre meglehetősen vegyes. A mezőny tagjai közül Fernando Alonso például azonnal jelezte, nem tetszene neki a módosítás, azzal ugyanis elvesznének azok a csodás pillanatok, amiket a sportág akkor „élet át”, amikor egy kiscsapat pontot szerez.

Kevin Magnussen, Carlos Sainz, Charles Leclerc (Fotó: XPB) Kevin Magnussen, Carlos Sainz, Charles Leclerc (Fotó: XPB)

Hasonló véleményen volt a spanyol csapattársa, Stoffel Vandoorne is, miközben a Haas-istállót vezető Günther Steiner jelezte, ő bizonyos mértékig támogatná a módosítást. „Ami engem illet, a 15 pontszerző szerintem még rendben van” – nyilatkozta a tapasztalt szakember. „Szerintem olyan sok dolog nem változna, csak hozzá kellene szoknunk ehhez” – tette hozzá.

„Mindenki emlékszik még arra, amikor csak 6 pontszerző volt, majd ezt 8-ra és 10-re emelték. Ezek csak számok, a fontos az, hogy meggyőződjünk arról, igazságosan osztják ki a pontokat. Jutalmazni kell azt, hogy valaki egy bizonyos pozícióért harcol” – hangsúlyozta utalva arra, hogy abban az esetben, ha mindenki pontot kap, elvész a kiemelt pozíciók értéke. Ő például ezért nem támogatja azt, hogy minden célba érkezőt jutalmazzanak.

Kiemelte, a különböző pozíciók között is szükség van az eltérésekre, éppen ezért ha módosítanak a pontozási rendszeren, a győztesnek járó egységszámot is emelni kell (2010 óta az első helyezettnek 25 pont jár). „Szükségünk van a különbségekre. Kell lennie némi eltérésnek a 10. és a 15. helyen célba érő pontszáma között. A győztesnek is változtatni kell a pontszámán. Lehetne 50, vagy 100. Nem tudom, az már nem az én dolgom, hogy kikalkuláljam ezt” – zárta gondolatát.

Kevin Magnussen (Fotó: XPB) Kevin Magnussen (Fotó: XPB)
Borítókép: Günther Steiner (Fotó: XPB)

További tartalmak