Musorujsag
Élő Eredmények

Alonso újabb nehéz hétvégére számít

Alonso újabb nehéz hétvégére számít

McLaren
A német hétvégétől sem vár csodát a McLaren spanyol klasszisa, Fernando Alonso, a pálya ugyanis nem fog feküdni az MCL33-asnak. Ennek ellenére vasárnap ismét bekerülne a pontzónába, ahogyan azt idén több nehéz helyzetben is tette.

Bár a tavalyi évhez képest sikerült előrelépniük, és versenyzőik – főleg Alonso – gyakrabban végeznek a pontszerzők között, a McLaren dolgozói nem lehetnek elégedettek a szezonnal, a szintén Renault-motorokat használó Red Bulltól (amit az év elején még egyfajta mércének jelöltek meg) ugyanis alaposan elmaradnak, sőt, a teljesítményük mintha vissza is esett volna az év eleje óta.

Alonso többször elmondta, a legfőbb gondot a gyenge időmérős teljesítmény jelenti, hiába jó ugyanis a versenytempójuk, szombatonként mindig hátrányban vannak, így másnap már csak futhatnak az eredmény után. A német futam előtt újra kiemelte, főként ezen kell javítani.

Fernando Alonso (Fotó: XPB) Fernando Alonso (Fotó: XPB)

„Teljesen egyértelmű, hogy javítanunk kell az időmérős szereplésünkön, hogy jobb helyzetben legyünk vasárnaponként” – kezdte a spanyol világbajnok. „Ugyanakkor azt is láttuk, hogy a futamokon javíthatunk, és pontokat szerezhetünk, a célunk tehát most is ez lesz a Német Nagydíj alatt” – tette hozzá, majd borúlátóbban folytatta.

„A nyári szünet előtti futamokat különböző pályákon rendezik” – utalt Hockenheimre és a Hungaroringre. „Nagyon keményen kell dolgoznunk, és mindent el kell követnünk, hogy mindkét alkalommal a pályához tudjuk igazítani a beállításainkat, és maximalizáljuk az esélyeinket. Tudjuk, hogy a német pálya nem fog feküdni az autónknak, de mindent elkövetünk, hogy a lehető legjobbat hozzuk ki ebből a hétvégéből” – zárta gondolatát.

Ami a McLaren pozícióját illeti, a csapat egyelőre csak a hetedik helyet foglalja el a gyártók bajnokságában, lemaradása pedig 22 pont a negyedik pozícióban tanyázó Renault-val szemben (a középmezőny csapatai számára ez a helyezés lehet a fő cél). Alonso 40 megszerzett pontjával 8. a pilóták között, 2 egységgel elmaradva a „nagy hatos” mögötti legjobb helyet elfoglaló Nico Hülkenbergtől.  

Fernando Alonso (Fotó: XPB) Fernando Alonso (Fotó: XPB)
Borítókép: Fernando Alonso (fotó: XPB)

További tartalmak