Musorujsag
Élő Eredmények

Ő az első fogás: nagy névvel erősíthet a McLaren!

Ő az első fogás: nagy névvel erősíthet a McLaren!

BBC
Wokingba tart a Toro Rosso nagynevű technikai igazgatója, James Key! Éric Boullier egyik kulcsembere időközben szintén távozott.

Gyökeres átszervezésekbe kezdett a McLaren a versenyigazgatója, Éric Boullier felmondásával. Az idén nem az elvártaknak megfelelően teljesítő csapat legfőbb problémáját az ügyvezető igazgató, Zak Brown szerint a túlbonyolított struktúra jelenti, amelyet még a francia szakember alakított ki. A leegyszerűsítés már tart, és úgy tudni, hamarosan új technikai igazgatója lesz a gárdának: James Key.

A brit mérnök jelenleg ugyanezen pozíciót tölti be a Toro Rossónál – pontosabban a BBC értesülései szerint már csak töltötte, a felmondását ugyanis már beadta, és napokon belül bejelenthetik, hogy Wokingba szerződik. Ott a technikai részleg első számú vezetője lehet, leváltva a korábban Boullier által a piramis csúcsára helyezett triumvirátust, melynek már csak egyetlen tagja maradt a csapatnál. Tim Goss technikai vezető még áprilisban hagyta el a McLarent, friss hír, hogy most a Boullier által az istállóhoz hozott Matt Morris is felmondott, így már csak az aerodinamikai részleg vezetője, Peter Prodromou dolgozik a narancssárgáknál.

Key munkába állásának időpontja még kérdéses: a mostani kilépésével várhatóan kényszerpihenő következik számára. Hogy mennyi, az attól is függ, hogy mit tartalmaz a szerződése, és hogy meg tud-e állapodni egymással a Red Bull és a McLaren ennek lerövidítéséről.

Zak Brown (Fotó: XPB) Zak Brown (Fotó: XPB)

A McLarennek a versenyzőhelyzete erősítheti a tárgyalási pozícióját. Az ő alkalmazásukban áll tudniillik az a Lando Norris, akit a Toro Rosso már idén Brendon Hartley helyére szemelt ki, ám akkor kosarat kapott Brownéktól. Key korábbi munkába állása fejében most viszont akár kérhetik is a brit tehetség kölcsönadását. A két csapat emellett Carlos Sainzot is bevonhatja a játékba: úgy tudni, a spanyolnak jó esélye van a mclarenes ülésre 2019-re – nem kizárt, hogy őt is azért vinnék át Wokingba, hogy ezzel felszabadítsák maguknak Norrist…

James Key 1998-ban a Jordan-csapatnál mutatkozott be a Forma–1-ben, dolgozott a jogutód Force Indiánál, majd 2010-től majd’ két éven át a Saubernél, mígnem 2012 őszén Faenzába szerződött, ahol egy időben még Adrian Newey potenciális Red Bull-os utódjaként is emlegették, előléptetésére viszont a tervezőzseni maradása és a meglévő Milton Keynes-i csapatstruktúra miatt nem került sor. A Red Bull-lal kötött korábbi ötéves szerződése a múlt évben járt le, amit állítólag két évvel hosszabbított meg tavaly. De már akkor közel került ahhoz, hogy egy brit csapathoz, a Williamshez szerződjön, és döntésében vélhetően most is közrejátszhat, hogy haza kíván térni a szigetországba. Generációja egyik legjobb mérnökeként tartják számon, aki közismert hatékonyságáról. A McLarenre rá is férne a segítsége azok után, hogy idén komoly problémák vannak a konstrukciójukkal, és karosszériájuk hibáját hónapok óta próbálják megérteni.

A McLaren egyelőre nem kívánta kommentálni az esetleges érkezéséről szóló hírt. A Toro Rossónál eközben vélhetően eddigi helyettese, Jody Eddington léphet a helyébe.

A Magyar Nagydíj eseményeinek közvetítéséről EBBEN a cikkben írtunk részleteket, alább pedig az időpontok láthatóak, melyek minimálisan változhatnak egyéb sportesemények tolódása stb. esetében.

180726 MagyarGP idotabla 2

Borítókép: James Key (Fotó: XPB)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Magyar Nagydíj – mit, hol, mikor...
Egy versenyhétvége, ami mindig is különleges volt, úgyhogy különleges gonddal is készülünk rá - lesz néhány újdonság, és visszatér egy régi ismerős is...
F1 Hírek