Musorujsag
Élő Eredmények

Háttér: így tolta Hamilton alá a dobogó legfelső fokát Bottas

Háttér: így tolta Hamilton alá a dobogó legfelső fokát Bottas

Auto Motor und Sport, Sky Sports, FIA | Szerző: Rozmán Zoltán
Szenzációs szárnysegédként jellemezte Toto Wolff Valtteri Bottas a Magyar Nagydíj után – Lewis Hamilton valóban többféle segítséget is kapott tőle a győzelemhez.

Eleve védekező állásba rendezkedett be a Mercedes csapata a Hungaroringen a váratlanul megszerzett első rajtsora után. Tudták jól, hogy az eső hozta meg nekik a kettős időmérős sikert, és azt is, hogy a vasárnapi száraz, meleg körülmények között a Ferrari lesz az ütőképesebb. Sikerük érdekében emiatt okosan kellett sáfárkodniuk a rajthelyükből adódó helyzeti előnyükkel, és a maximumot kellett kihozniuk belőle.

Ennek első lépése az első két pozíció megtartása volt a rajtnál. Ennek érdekében az első fontos döntést már a verseny előtt meg kellett hozniuk: a jó tapadás reményében mindkét autójukra a kevesebb kört bíró ultralágy gumit kellett feltenniük, ami a pénteki hosszú etapjukon nem működött olyan jól. „Erős volt a gyanúnk, hogy a Ferrari Räikkönent ultralágyon indítja, Vettelt pedig lágyon. Stratégiai szempontból csak így tudtak tenni valamit ellenünk. De mi nem kockáztathattuk meg, hogy lágy gumin rajtoljunk” – indokolt a Mercedes egyik mérnöke az Auto Motor und Sportnak.

Kimi Räikkönen sokra nem jutott az ultralágy gumijával, az első kanyarokban még a lágyon induló Sebastian Vettel is megelőzte. A két Mercedes remekül védte a pozícióit – és mint kiderült, ez volt az első pontja a versenynek, amelyen Valtteri Bottas kicsit besegített Lewis Hamiltonnak. A Mercedes csapatsorrendet ugyan nem állított föl előzetesen, a brit szavaiból kiderül, nagyon is vigyázniuk kellett egymásra. „Az első két helyen álltunk. Beszéltük a verseny előtt, hogy nyilván mindketten a vezető helyre hajtunk, de az is fontos volt, hogy tartsuk a pozíciókat. Nem blokkolhattuk egymást, mert azzal lehetőséget kínáltunk volna a mögöttünk lévőknek az előzésre. Emiatt próbáltam nem megnehezíteni Valtteri életét” – tekintett vissza Hamilton.

A Magyar Nagydíj rajtja (fotó: MTI/EPA) A Magyar Nagydíj rajtja (fotó: MTI/EPA)

Bottasnak a jobb rajt volt az egyetlen esélye a győzelemre. A Mercedes arról tudniillik már előzetesen megállapodott, hogy az élen álló segítséget kap kollégájától az első etapban. Így is történt. Hamilton a gumikímélést szem előtt tartva maga választhatta meg az utazósebességét, míg Bottas fokozatosan 6,5 másodpercre leszakadt tőle, feltartva a lágy gumis Vettelt. „Akkor is ezt tettük volna, ha Lewis kerül Valtteri mögé. Az egyéni bajnokság nagyon fontos, de a csapatbajnokság is. Egyszerűen biztosra kellett mennünk, hogy megnyerjük a versenyt” – magyarázta taktikájukról a Mercedes-mérnök.

A csapatjáték sikeresnek bizonyult. Bottas tempóvisszafogásával Vettel is 8 másodpercen kívülre került Hamiltonhoz képest, így a kerékcseréknél máris elkerülték az elévágás veszélyét. „Mivel az egyik Ferrari lágy gumin rajtolt, ahhoz, hogy a rajtpozíciónkban maradhassunk, szükségünk volt egy minimális különbségre” – mondta Hamilton a Sky Sportsnak. „Ha Valtteri mögöttem marad, taktikai szempontból talán az lett volna a legrosszabb. Emiatt úgy négy másodperces távolságot tartottunk egymástól, és óvtuk a gumikat.”

Hamiltonnak jött jól Bottas kényszertaktikája

Arról viszont szó sincs, hogy Bottas kizárólag Hamiltonért versenyzett volna. Mint azt a négyszeres világbajnok kiemelte, a gumikezelés terén ő jobb munkát végzett, amit a 25 körig elnyújtott ultralágyas etapja bizonyít. „Szerintem Valtteri nem tudta volna sokáig tartani velem a lépést, nem jutott volna olyan messzire, mint én. Aztán Kimi miatt ki is kellett állnia, ami pech volt, mert így nagyon-nagyon sokáig kellett mennie a lágy gumin. És az nem túl kellemes feladat” – utalt a 15. körben megejtett, a Ferrari által kiprovokált kerékcserére, mely végül közvetetten a mélybe rántotta Bottas versenyét az utolsó 10 körben.

Hamilton szerint márkatársa stratégiája eleve nem működhetett igazán az 55 körös második, lágygumis etappal, mivel a finn nem boldogult olyan jól a gumikkal, mint ő. „Nem gondolom, hogy a csapat számított arra, hogy képes leszek a harmincadik kör környékéig elnyújtani az ultralágyas első etapomat. Szerintem Valtterivel kicsit túl optimisták voltak, hogy azt hitték, ő el tud menni olyan sokáig azokon a (lágy) gumikon. Még az én első etapom végén is a végét járták a gumik. Talán tudtam volna még tíz-tizenöt kört menni rajtuk, mielőtt végleg meghalnak, de ez is elég volt.”

Lewis Hamilton (fotó: MTI/EPA) Lewis Hamilton (fotó: MTI/EPA)

A különbséget kettejük között az jelentette, hogy míg őelőtte szabad volt az út, Bottasnak sokat kellett turbulenciában autóznia. Hamilton emellett úgy érzi, ő is hozzá tudott tenni valamennyit a gumik jobb kezeléséhez. „Nehéz volt elérni, hogy bírják a gumik. Ennek is megvannak a technikái, és egyáltalán nem gyerekjáték. Addig vinni az ultralágyat, ameddig én vittem… különböző technikák vannak erre a különböző kanyarokban, figyelned kell arra, mennyire nyomod, a differenciálmű beállítására, a szárnyak egyensúlyának beállítására és hasonló apróságokra. A második etap volt most a nehezebb, de sikerült állítanom bizonyos dolgokon a pilótafülkéből.”

Azzal, hogy Bottast a Ferrari már a 15. körben a boxba rángatta, tulajdonképpen szárnysegédet is csinált belőle. Ehhez persze még az is kellett, hogy Vettel 39. körben megejtett kerékcseréje 2 másodperccel tovább tartson, mint kellett volna, s ezzel a német a finn mögé kerüljön. Bottas ezt követően tett újra nagy szolgálatot Hamiltonnak azzal, hogy 15 körön keresztül maga mögött tartotta a ferrarist, aki friss ultralágy gumija ellenére jócskán leszakadt az éllovastól.

A címvédő külön figyelt arra, hogy növelje a távolságot, rádiózásából is kiderült, hogy a kezdeti 10 másodperc körüli előnye nem nyugtatta meg, ezért fokozatosan 15 másodperces differenciát alakított ki. „A második etapon fontos volt, hogy el tudtam húzni, mert tudtam, hogy Valtterinek nehézségei lesznek a frissebb gumikon lévők ellen” – ecsetelte. „Tudtam, hogy muszáj lesz növelnem az előnyömet, amíg még Valtteri mögött vannak. És azt is tudtam, hogy Valtteri taktikájával valószínűtlen eljutni a végéig, valamint hogy ez még megnehezítheti a győzelmemet.”

Lewis Hamilton (fotó: MTI/EPA) Lewis Hamilton (fotó: MTI/EPA)

Mire Vettel 5 körrel a vége előtt kiharcolta magának a második helyet, már Bottasszal üthette Hamilton nyomát, aki addigra még azt is megengedhette magának, hogy visszatekerje a motorját, és kényelmes tempóban vitorlázzon a célba.

Nem volt túlzás tehát, hogy főnöke szárnysegédnek nevezte Bottast, a szenzációs jelző pedig azért illette meg őt, mert pontosan tudta, mikor mi a teendője. Például Vettel kiállása előtt egyből szórta a leggyorsabb köröket és lila szektorokat, hogy legyen esélye előtte maradni, és miután ez sikerült, körömszakadtáig védte a pozícióját is.

A Mercedes sorra szerválta az ászokat…

Hamilton sikeréhez azért ennél így is több kellett kicsit. Ő a jó gumikezelést emlegette, az viszont, hogy ez meglesz neki, a pénteki hosszú etapok alapján még távolról sem volt egyértelmű. A változás nem a körülményekben állt be, inkább a Mercedes beállításaiban. „Van, hogy az edzésen gyorsabb vagy, a versenyen pedig lassabb, hogy óvd a gumikat – máskor meg fordítva. Az első szabadedzésen én nem éreztem jónak az autót. Átalakítottuk, de csak a második edzés végén jöttünk rá, hogy rossz irányt választottunk. Emiatt voltak gyengék a hosszú etapok. A harmadik szabadedzésen még mindig nem volt minden rendben, de Valtteri akkor már gyors volt. Onnantól tudtam, hogy mennyi rejlik még az autónkban” – mesélte Hamilton. Még egy kis segítség Bottastól?

Egy biztos, a brit ultralágyas gumikezelése Vetteléket is meglepte („Nem számítottunk arra, hogy ilyen jók lesznek az ultralágyak”), és bizony hiába a jobb tempó, a Mercedes szóhoz sem engedte jutni őket.

Mintha egy jó képességű teniszezőt tartottak volna sakkban a sorozatos ászszervákkal, hogy labdaérintés híján még csak bele se tudjon lendülni a játékba.

Lewis Hamilton (fotó: MTI/EPA) Lewis Hamilton (fotó: MTI/EPA)

Ez most csapatmunkán múlt. Nem véletlen, hogy Hamilton újabb nagy diadalként tekint sorozatban második sikerére. „Erre nem számítottunk a hétvége elején. Tudtuk, hogy ezen a pályán különösen gyorsak lesznek. De azon gondolkodtam, hogyan tudnék még nagyobb különbséget jelenteni, még többet kihozni az autóból. A gyengénk, az én gyengém is az időmérő edzés volt, ők pedig nagyon sok időt nyernek az egyenesekben – valahonnan… Viszont csapatként mi voltunk a jobbak, jobb a stratégiánk, minden egyes lehetőségből a legtöbbet hoztuk ki. És szerintem év végén ez lehet a kulcs.”

No meg az, Bottasra végérvényesen ráragad-e a szárnysegéd szerep, és lesz-e újra ilyen hatékony e pozíciójában.

Borítókép: Valtteri Bottas és Lewis Hamilton (fotó: XPB)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek