Musorujsag
Élő Eredmények

Räikkönen nagy visszaeső az első körökben

RaceFans
A csodájára jár a Ferrari jó rajtjainak a Mercedes, pedig Kimi Räikkönen egészen pocsék első körös statisztikával rendelkezik idén…

Nem egy verseny végkimeneteléről döntött már idén a rajt. A Mercedesek ezen a téren a Hungaroringen ugyan jól vizsgáztak, és az első két hely megőrzésével alapozták meg Lewis Hamilton győzelmét, ám korábban két helyszínen, Ausztriában és Nagy-Britanniában is csúnyán beragadt a pole-szerzőjük. A Ferrari eközben Kanada óta látványosan javult az indulásoknál, és többször is megtréfálta ellenfelét a verseny első méterein (igaz, sokszor ebben a puhább gumijuk is segített).

A Mercedes Silverstone után alaposan el is mélyedt abban, hogyan tudna javítani a rajtjain, és az azóta teljesített két futamon nem volt különösebb gondjuk. Lewis Hamilton szerint ezzel azonban még nem elégedhetnek meg. „A Ferrarik nagyon jók voltak a rajtoknál az utóbbi időben – de már évek óta azok. Folyamatosan fejlődnek, és mivel ezzel sokat lehet nyerni, nagy figyelmet is fordítanak rá” – nyilatkozta a címvédő.

Más kérdés, hogy a statisztika nem feltétlenül azt mutatja, hogy a Ferrari az első körök ura. Legalábbis nem Kimi Räikkönennél, aki a Hungaroringen annak ellenére veszített egy pozíciót csapattársával szemben, hogy Sebastian Vettel kettővel keményebb, a lassabban melegedő és betapadó lágy gumin indult, ráadásul a piszkosabb oldalról.

Kimi Räikkönen (fotó: XPB) Kimi Räikkönen (fotó: XPB)

A finn számára nem lehet szokatlan az azonnali pozícióvesztés: a 2018-ban eddig megrendezett 12 versenyből 7 alkalommal legalább egy helyet bukott az első körben.

Ez pocsék mérleg, és nem feltétlenül csak a rajton múlik, hanem a kockázatvállaláson, a helyezkedésen és persze a szerencsén is. A Hungaroringen például nem feltétlenül a lámpajelzés elkapása okozta a vesztét, hanem az, hogy miután bement Valtteri Bottas szélárnyékába, onnan a külső ívre vágott ki, maga mellé engedve ezzel belül Vettelt. A német aztán a következő kanyar külső ívén tudta megelőzni őt, miután a finnek belül fékeznie kellett a lassító Bottas miatt.

A „Jégember” maga is elismerte, lenne még min javítania. „A rajtom messze nem volt ideális. Ezen a téren egy kicsit javulnunk kell, hogy többet tudjak kihozni belőle” – mondta önkritikusan.

További tartalmak