Musorujsag
Élő Eredmények

Vettel szerint a mostani szezonjuk más véget ér, mint a 2017-es

Vettel szerint a mostani szezonjuk más véget ér, mint a 2017-es

FIA, Sky Sports
Sebastian Vettel biztosra veszi, hogy az idei bajnokságuk nem érhet úgy véget, mint a 2017-es. Elismeri viszont, hogy a folytatásban nem szórhatják el a lehetőségeiket.

Lewis Hamilton félévi értékelésként megállapította: azért vezethetik a nyári szünetben mindkét bajnokságot, mert hiába lassabb az autójuk a Ferrariénál, csapatként összességében hatékonyabban voltak, és jól sáfárkodtak a kínálkozó lehetőségeikkel. Tény, Sebastian Vettelnek nem feltétlenül kellett volna 24 pontos hátránnyal vakációra vonulnia. Hockenheimben a kezében volt a futamgyőzelem, emellett a Hungaroringen is több volt az autójában, mint amennyit az esős időmérő után ki tudott hozni belőle.

Mindezekhez pedig még további elszórt pontok csapódtak hozzá a korábbi versenyekről. Azerbajdzsánban egy elkapkodott előzési kísérlet miatt a valószínű győzelemből még dobogó sem lett, Franciaországban a rajtnál csúszott bele Valtteri Bottasba, míg Ausztriában az időmérőn bambult el Carlos Sainz közeledésekor, ami miatt három rajthelyes büntetést kapott, és egy újabb futamgyőzelem lehetőségétől esett el.

Vettel mindezek ellenére pozitívnak értékelte első félévüket, ám azt elismerte, hogy a hockenheimi hibája különösen fáj neki. „Szerintem egészen jó volt az első félév. Egy olyan autóval kezdtük az évet, amely még nem teljesen volt készen. A mérleg nyelve néha felénk billent, máskor nem. Ami engem illet, egészen kiegyensúlyozott voltam, eltekintve egy olyan hibától, ami bár nem volt túl nagy, mivel még csak nem is erőlködtem, de így is sokba került – ez az előző heti kicsúszásom volt. Ez része a játéknak, az idő kerekét nem tudom visszaforgatni, már megtörtént. Fájó, de egészen biztos vagyok benne, hogy az autónk elég jó ahhoz hogy harcban legyünk vele.”

Sebastian Vettel (fotó: XPB) Sebastian Vettel (fotó: XPB)

Lewis Hamilton abban bízik, hogy a most még hátrányban lévő Mercedes a szünet után fordítani tud az erőviszonyokon is. Vettel viszont biztos benne, hogy ezúttal a Ferrariban is van annyi, hogy elejét tudják venni egy efféle fordulatnak. „Az autónk idén egészen hatékonynak bizonyult, erősebb, és még mindig van benne kiaknázásra váró potenciál. Egészen biztos vagyok benne, hogy amikkel készülünk, azzal még nagyot fejlődhetünk” – vélekedett.

Azzal viszont ő is tisztában van, hogy Hamilton és a Mercedes legyőzéséhez a hátralévő hétvégéken nem szalaszthatnak el több lehetőséget, hiszen hiába jó az autójuk, emiatt mégis hátrányba kerültek. „A mérleg nyelve hol ide, hol oda billent eddig, emiatt a kiegyensúlyozottság lehet a kulcs, hogy folyamatosan pontokat szerezzünk. Hockenheimben nem könnyítettem meg a saját életem, de ez benne van.”

A Ferrarinak az előző év második felében is fordítania kellett, ám a nagy akarásnak nyögés lett a vége: túlfeszítették a húrt a fejlesztés terén, és jöttek a sorozatos műszaki gondok és hibák. Vettelnek meggyőződése, hogy ez idén nem ismétlődhet meg, mivel jobb alapokról várják a folytatást. „Tavaly azért veszítettük el a bajnokságot, mert az autónk nem volt elég jó ahhoz, hogy az év utolsó szakaszában versenyre keljünk a Mercedesszel – még ha akkor volt pár kiesésünk is. Most örömmel látom, hogy gyors az autónk, eddig minden pályán jól működött, és ez a legfontosabb. Az autónkban hatalmas potenciál van még, ezért nyugodtan vonulok el a nyári szünetre, és így várom a következő versenyeket. Biztosra veszem, hogy ha meglesz az autónk ahhoz, hogy harcoljunk, nagy nyomást helyezhetünk rájuk, és a második félévben elérhetjük a célunkat” – tekintett előre bizakodva a négyszeres világbajnok.

Borítókép: Sebastian Vettel (fotó: XPB)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek