Musorujsag
Élő Eredmények

McLaren: Vandoorne-nak gyakrabban le kéne győznie Alonsót

McLaren: Vandoorne-nak gyakrabban le kéne győznie Alonsót

Motorsport
Miközben a McLaren mérlegeli lehetőségeit a 2019-es szezonra, a csapat ügyvezetője, Zak Brown kijelentette, bár nem tartja csalódást keltőnek a belga szereplését, Stoffel Vandoorne-nak gyakrabban le kellene győznie márkatársát, Fernando Alonsót.

A kisebb kategóriákban remeklő Vandoorne tavaly nagyon nehezen vette fel az F1 ritmusát, eredményei pedig idén sem javultak számottevően. A csapattárs továbbra is szinte folyamatosan legyőzi őt, és bár egy viszonylag tapasztalatlan versenyzőről és egy kétszeres bajnokról beszélünk, az, hogy az egyik 8, a másik pedig 44 pontot szerzett, mindenképp komoly különbségnek számít.

Nem meglepő tehát, hogy fölmerült, a McLaren 2019-ben már nem kívánja alkalmazni a belgát, utódjelöltekből pedig nincs hiány, a Forma–2-ben edződő Lando Norris ugyanis már rég a csapat ajtaján kopogtat, az utóbbi időben pedig Carlos Sainzt is szóba hozták velük.

Az ügyvezető, Zak Brown a téma kapcsán elmondta, még nem írták le Vandoorne-t, ugyanakkor örülnének, ha gyakrabban venné fel a versenyt csapattársával. „Nem mondanám, hogy Stoffel csalódást okozott nekünk” – kezdte. „Szeretnénk látni, hogy gyakrabban győzi le a csapattársát, mint most. Az ember azt akarja látni, hogy a versenyzői minden hétvégén szoros csatát vívnak a középmezőnyben, és felváltva győzik le egymást” – tette hozzá.

Stoffel Vandoorne (Fotó: XPB) Stoffel Vandoorne (Fotó: XPB)

„Most nem ez a helyzet, de nem mondanám, hogy csalódtunk benne, mert tudom, hogy tavaly nagyon nehéz helyzetbe juttattuk, és idén sem adtunk neki olyan autót, amivel könnyen boldogulhat. Fernando a tehetségének és a tapasztalatának köszönhetően alkalmazkodik a nem túl rózsás helyzetekhez is. Mind hiszünk abban, hogy Stoffel remek munkát végezhet, de azt szeretnénk látni, hogy gyakrabban győzi le Fernandót” – hangsúlyozta.

A Magyar Nagydíj előtt Vandoorne folyamatosan küszködött autójával, a karosszéria cseréje viszont segített rajta, pontot viszont így sem szerzett, egy váltóhiba miatt ugyanis feladta a futamot. A McLaren sportigazgatója, Gil de Ferran rámutatott, mivel az istálló autójának vannak nyilvánvaló hiányosságai, sokat kísérleteztek a hétvégéken, és ez sem segítette a fiatal pilóta helyzetét.

„Megpróbáltuk kitalálni, hogyan érthetünk el fejlődést az autóval, és hogyan oldhatjuk meg azokat a problémákat, melyek a gép egyensúlyával kapcsolatosak. Ennek eredményeként nemcsak maga az autó volt igazán nehezen kezelhető, hanem még a szituációk is igen gyorsan változtak. Ez megnehezítette mindkét versenyzőnk helyzetét. Fernando egyik legjobb tulajdonsága, hogy gyorsan alkalmazkodik, de őt ebben a helyzetben a tapasztalata is segítette” – zárta a gondolatát, utalva arra, hogy Vandoorne a rutin hiánya miatt még elveszettebb volt a kísérletezgetések közepette.

Stoffel Vandoorne (Fotó: XPB) Stoffel Vandoorne (Fotó: XPB)
Borítókép: Fernando Alonso és Stoffel Vandoorne (Fotó: XPB)

További tartalmak