Musorujsag
Élő Eredmények

Keddi bejelentésre készül Alonso?

Keddi bejelentésre készül Alonso?

Twitter
Bejelentésre készül Fernando Alonso? Sejtelmes üzenettel bocsátotta előre, hogy kedden valamilyen hírrel tervez előrukkolni.

A McLaren versenyzője a nyári szünet előtt azt nyilatkozta, a strandon heverészve fogja csak eldönteni, mihez kezdjen 2019-ben. Számára a nyári szünet egy héttel korábban, már ezen a héten véget ér a WEC silverstone-i hétvégéje miatt, és hétfőn közzétett Twitter-bejegyzésével jelezte, kedden valamilyen újdonsággal elő is fog állni.

Egy visszaszámlálót, valamint az augusztus 14-ei dátumot tette csak közzé, más kommentárt nem fűzött a terveihez, ám ez is elég volt ahhoz, hogy meginduljon a találgatás, vajon a jövőjéről fog-e bejelentést tenni.

Lehetséges forgatókönyvből több is van. Lehet, hogy hosszabbít a McLarennel, és a következő szezont is az F1-ben kezdi meg; elképzelhető, hogy a wokingiakkal együtt, de akár nélkülük is az IndyCarra vált; vagy csak folytatja a WEC-szuperszezonját. Szkeptikus hangok szerint viszont az sem zárható ki, hogy saját ruhamárkája egy új kollekcióját fogja csak prezentálni, és elmarad a keddi nagy durranás.

A versenyzői pályafutásáról menedzsere, Luis Garcia Abad a közelmúltban az Onda Cero spanyol rádiónak azt nyilatkozta, a sikeresség a legfőbb feltétele pártfogoltjának. „Természetesen mindig van lehetőség arra is, hogy távozz, arra is, hogy maradj. El még nem döntött semmit. A találgatások az F1-hez tartoznak, mi viszont nyugodtak vagyunk, és ha eljön az ideje, meghozzuk a döntést. Azt szeretnénk, ha boldog lenne. És ő akkor a legboldogabb, ha a dobogó tetején áll” – fogalmazott.

Borítókép: Fernando Alonso (fotó: McLaren)

További tartalmak