Musorujsag
Élő Eredmények

A Red Bull megnevezte Verstappen csapattársát

A Red Bull megnevezte Verstappen csapattársát

Red Bull
Hétfő este újabb kérdőjel egyenesedett ki az átigazolásokkal kapcsolatban: a Red Bull bejelentette, 2019-ben Pierre Gasly lesz Max Verstappen csapattársa! A bikások tehát követik a hagyományokat, és saját neveléssel pótolják a riválishoz igazoló pilótájukat (most Daniel Ricciardót).

Miután Ricciardo mindenkit meglepett és – azt követően, hogy a Red Bull már arról beszélt, csak hetek kérdése a szerződéshosszabbítást – a Renault-hoz igazolt, Carlos Sainz pedig a múlt héten felfedte, 2019-ben a McLaren versenyzője lesz, sokakat nem lepett meg a hír, miszerint a Red Bull a Toro Rossónál edződő Gasly-t szerződteti a következő szezonra.

Sainz bejelentése után jóformán már csak az volt a kérdés, mikor fedik fel ők is a lapjaikra, erre pedig nem is kellett sokat várni, hétfőn, néhány perccel este kilenc után ugyanis megérkezett a hivatalos közlemény, melyben hírt adtak a fiatal francia „előléptetéséről”.

„Mióta Pierre kevesebb, mint egy évvel ezelőtt bemutatkozott a Forma–1-ben, a Toro Rossónál több alkalommal is bizonyította, kétség sem férhet tehetségéhez, amit a Red Bull már évek óta felismert és támogat” – nyilatkozta a bikások csapatvezetője, Christian Horner. „Bár csak az első teljes évét futja a Honda-motorokat használó csapatnál, jelezte, hogy ő az egyik legizgalmasabb fiatal versenyző a motorsportok világában. Várjuk, hogy jövőre velünk dolgozzon” – tette hozzá.

Perre Gasly (Fotó: XPB) Pierre Gasly (Fotó: XPB)

„Egy álom válik valóra azzal, hogy a Red Bull lehetőséget ad nekem” – kezdte a fiatal francia. „Csodás, hogy az anyacsapatnál versenyezhetek. Mióta csatlakoztam a Red Bull juniorprogramjához 2013-ban, ez volt a célom, és most újabb lépést teszek afelé az álom felé, hogy a győzelmekért és a bajnoki címekért harcolhassak. A Red Bull mindig ezekért az eredményekért harcolt, és én is pont erre vágyom. Versenyképes srácnak tartom magam, aki mindig a lehető legjobb eredményekért, helyezésekért akar harcolni” – magyarázta izgalommal telve.

„Tudom, mekkora kihívás az, hogy a Red Bull pilótája lehetek, és azt is, milyen elvárások járnak ezzel a feladattal. De már várom, hogy megháláljam a bizalmat, amit a vezetőségtől kaptam. Először is még 2018-ban, a jelenlegi csapatommal is a legjobb eredményeket akarom szállítani ennek a feladatnak a részeként. Szeretnék köszönetet mondani a Toro Rossónak is, amiért F1-es lehetőséget adtak nekem, és amiért idén támogattak. Értük is mindent megteszek” – zárta gondolatát.

Gasly kanyargós úton érkezett el a királykategóriáig, a Forma-Renault-ban szerzett bronz, és a GP2-ben elnyert aranyérem után ugyanis Japánban volt kénytelen versenyezni, a Red Bull ugyanis még nem tartotta teljesen érettnek a Toro Rossóhoz való csatlakozáshoz. A Super Formulában viszont megedződött, F1-es bemutatkozása óta pedig még összetettebb versenyzővé vált (sokat javított például a gumikezelésén, és higgadtabbá, érettebbé lett). Az oda vezető út tehát kacskaringós volt, a királykategóriában viszont rohamlépekkel, egyenesen halad, hiszen második teljes szezonjának már az egyik élcsapat színeiben vághat neki.

Pierre Gasly (fotó: XPB) Pierre Gasly (fotó: XPB)
Borítókép: Pierre Gasly és Max Verstappen (Fotó: XPB)

További tartalmak