Musorujsag
Élő Eredmények

Belga Nagydíj: az első hármas nyilatkozata az időmérő után

Belga Nagydíj: az első hármas nyilatkozata az időmérő után

Boxutca
Azt követően, hogy az edzéseket még a Ferrari uralta, az időmérőn – immáron vizes pályán – Lewis Hamilton szerezte meg a rajtelsőséget. A második leggyorsabb kört Sebastian Vettel futotta meg, holnap tehát ő is ott lesz az első sorban, míg a másodikat a hétvége eddigi meglepetésember, Esteban Ocon nyitja majd. A fiatal francia ugyanis harmadik lett a Force India autójával, melyről pár napja még azt sem tudhattuk, hogy egyáltalán indulhat-e az időmérőn…

Lewis Hamilton (Mercedes) – 1. hely

„Ez volt az egyik legnehezebb időmérőm. Persze évről évre egyre nehezebbé válik a dolog. Nagyon kicsi volt a különbség, de végig reméltem, hogy meg tudom majd csinálni, de legalábbis tudtam, hogy közel leszünk hozzájuk. Végül aztán az eső döntött. Nagyon nehezek voltak a körülmények. Akárcsak legutóbb, de ott azért más volt a tapadás. Boldog vagyok, hogy összejött! Annak is örülök, hogy ilyen sokan ellátogattak a helyszínre. Erre a csodálatos helyre, erre a csodálatos pályára. Nagyon jó itt vezetni, és örülök, hogy a csapat lehetővé tette, hogy ma ilyen jók legyünk.”

Sebastian Vettel (Ferrari) – 2. hely

„Úgy gondolom, nem időzítettünk túl jól, de figyelembe véve a körülményeket, itt bármi megtörténhetett volna. Megvolt a tempónk a rajtelsőséghez, de most már nem fogjuk megtudni, hogy ez igaz-e. Nem volt teljesen esős, és teljesen száraz sem. Valahol a kettő között voltunk. Tudtam, hogy csak az utolsó kör számít majd. Elég kaotikus volt, nem tudtam mindent beleadni az utolsó körbe. Az akkumulátorok kicsit lemerültek. Nem volt annyira jó a vége ennek az időmérőnek, hiszen sosem jó, ha tudod, hogy jobb eredményt is szerezhettél volna. De azért rosszabb is lehetett volna. Holnap jó tempónk lehet a versenyen, szóval már izgatottan várom!”

Esteban Ocon (Force India) – 3. hely

„Ez egészen fantasztikus! Csodálatos itt lenni a Q3-ban, főleg azt követően, hogy milyen nehéz időkön mentünk keresztül a csapattal. Egy ilyen eredménnyel most frissen és boldogan kezdhetünk. A harmadik helyezés egy olyan eredmény, amire senki sem számított ma. A srácok nagyszerűen dolgoztak, nagyon-nagyon gyorsan lecserélték a kerekeket.”

180823 BelgaGP idotabla szombat vasarnap

Borítókép: Sebastian Vettel, Lewis Hamilton és Esteban Ocon (Fotó: XPB)

További tartalmak