Musorujsag
Élő Eredmények

Vettel visszavágott 2017-ért: az időzítésen múlt a előzés

Vettel visszavágott 2017-ért: az időzítésen múlt a előzés

Sky Sports, RTL, FIA
Három kulcsfontosságú pillanata volt Sebastian Vettel spái versenyének – mindháromból a legjobban jött ki,, ezzel aratott végül kényelmesnek mondható győzelmet.

Lewis Hamilton szombati időmérős sikere után megjegyezte: előre tart a rajttól, mert hiába kevesebb, mint 300 méter van az első kanyarig, az azt követő szakaszon egészen az 5-ös fordulóig sebezhetővé válhat. Pontosan ez is történt. Bár a rajtot nem kapta el rosszul, Sebastian Vettel már az első kanyarnál mellette volt, aztán az Eau Rouge-ból már szélárnyékot fogva jött ki. És szemben a tavalyi évvel, amikor egyszerűen rossz ütemben vágott ki a Mercedes mögül, és nem tudta végigcsinálni az előzést, most sikerrel járt.

Még az előtt, hogy az első kanyaros rajtbaleset miatt Charlie Whiting a pályára küldte volna a biztonsági autót. Vettel tulajdonképpen ezzel nyerte meg a vasárnapi versenyt. „A tegnapi időmérő vicces véget ért a körülmények miatt, de ettől még olyan pozícióba kerültünk, ahonnan ma harcba tudtunk szállni” – ecsetelte a győztes. „Nagyon elégedett voltam a rajttal, az első kanyarral kezdődött minden. Utána jó volt az időzítés. Ezen a hétvégén új motorunk volt, ami kicsivel erősebb volt, és merem hinni, hogy egy kicsit ez is segített, lendületet adott az egyenesben. Minden összejött, jó látni, hogy minden működött.”

Ami magát a manővert illeti, Vettel nem titkolta, már őt is foglalkoztatta a lehetőség szombaton. „Már tegnap sokat gondolkodtam ezen, felkészültem rá. És attól eltekintve, hogy mellém ért Ocon, minden a tervnek megfelelően alakult. Előre persze sosem tudhatod, hogy fog sikerülni a rajt és az első kanyar, azt viszont tudtam, hogy az egyenesben lesz esélyem. Ki tudtam használni, jó volt az időzítésem, és utána jött a biztonsági autó, ami után arra gondoltam, ez pont jókor jött. Aztán az újraindítás nem sikerült valami jól, de az utolsó kanyarból jól gyorsítottam ki, majd az elsőből is, és ezzel tudtam válaszolni a támadásra.”

Sebastian Vettel előzi Lewis Hamiltont (fotó: Formula1/Twitter) Sebastian Vettel előzi Lewis Hamiltont (fotó: Formula1/Twitter)

A második kulcsmomentumot a biztonsági autó kiállása hozta el. Vettel nem lendült neki jó ütemben, és a Buszmegálló-sikánnál Lewis Hamilton mellé is ért. Kis híján össze is értek, ám mint kiderült, a brit nem is akarta erőltetni túlzottan az előzést. „Szerintem volt esélyem, de ha sikerült is volna, utána akkor is elment volna mellettem az egyenesben. Megtettem, amit tudtam, megtettünk, amit tudtunk” – mondta a mercedeses.

Vettel nem volt büszke a második indulására. „Ez volt az egyik legrosszabb újraindításom. Lewis okos volt, én meg tudtam, hogy nincs félnivalóm, mert a biztonsági autós vonalig nem kell fékezni. Az indulásom viszont nem sikerült jól, túlpörögtek a kerekeim. De nem akartam újra lelassítani sem, hogy megint meglepjem, vagy hogy legyen egy második esélyem, mert nem hinném, hogy sportszerű lett volna. Utána az utolsó kanyarra figyeltem, ami jól sikerült, majd az elsőre, ahol hátszelet kaptunk az egész verseny alatt. Jó volt a kigyorsításom, közölték, hogy az előnyöm kilenc tized körül van az első kanyar kijáratánál, és akkor már tudtam, hogy biztonságban leszek. Persze sosem tudhatod a szél miatt, ezért a tükörbe néztem, és láttam, hogy már nem jelent veszélyt.”

Hamilton hozzátette, túl gyors volt számára a Ferrari. „Jól rajtoltam, és talán befértem volna a belső íven az utolsó kanyarnál. Talán, éppen csak. De úgyis visszaelőzött volna, ezért visszavettem, és próbáltam inkább közel maradni hozzá, de egyszerűen elhúzott tőlem az utolsó kanyarban és az egyesben. Gyorsabbak voltak nálunk ezen a hétvégén, és amikor kijöttem az első kanyarból, már túl nagy volt az előnye.”

Sebastian Vettel a biztonsági autó mögött (fotó: XPB) Sebastian Vettel a biztonsági autó mögött (fotó: XPB)

A címvédőnek ezek után már csak egyetlen reménye maradt: a kerékcsere és az elévágási kísérlet. Bár Hamilton a mindent eldöntő körökben 1,6 másodpercet hozott Vettelen, köszönhetően a német gyengébb középső szektorának, Vettel így is elé tért vissza, mégpedig annyival, hogy nem volt támadható. „Szoros volt. Az első etapban csak pár másodperc volt közöttünk. De aztán jól sikerült a kerékcsere” – mondta Vettel, aki szerint csapatának köszönheti, hogy nem adódtak problémái ekkor. „Nagyon gyorsnak éreztem a cserét, úgy voltam vele: »Máris zöld? Rendben, nyomás!« Aztán még visszanéztem, nem integet-e valaki, mert annyira gyorsnak éreztem. Elég lett volna egy apró hiba, például ha 2,2 helyett 2,5 másodpercig állok, és máris pont Max és Lewis elé jöttem volna vissza, amivel lehet, hogy simán elkaptak volna az egyenesben. Ez a kiállás tehát meghatározó volt abban, hogy utána már kontrollálni tudtuk a második etapot.”

Sebastian Vettel az élre tér vissza kerékcseréjéről (fotó: Formula1/Twitter) Sebastian Vettel az élre tér vissza kerékcseréjéről (fotó: Formula1/Twitter)

Végül mindhárom akadályt sikerrel vették, és ezzel megszerezték 5. futamgyőzelmüket is. Vettel pályafutása során 52. alkalommal diadalmaskodott, s ezzel lehagyta az örökrangsorban Alain Prostot. Harmadik spái sikerével emellett 17 pontra csökkentette bajnoki hátrányát.

„Jó tudni, hogy minden jól működött ezen a hétvégén. Új motorunk és elemeink voltak, és minden a tervek szerint működött. Fontos, hogy folyamatosan javítani tudjunk az autón. A versenyen egy szintet képviseltünk. Az első etap intenzív volt. Próbáltam az elején elhúzni, de pár gyorskör után megint szorossá vált a végére. A második etap aztán már nyugodtabb volt, szerintem Lewis visszavett, és így végig irányítani tudtam a versenyt” – foglalta össze Vettel a napjukat.

Borítókép: Sebastian Vettel (fotó: XPB)

További tartalmak