Hivatalos: Távozik a McLarentől Vandoorne!

Régóta folytak a találgatások Stoffel Vandoorne bizonytalan mclarenes jövőjéről, hétfőn hivatalossá vált: Woking a szezon végén megválik tőle!

Stoffel Vandoorne (Fotó: XPB)

Biztossá vált, hogy teljesen új versenyzőpárossal vág neki a McLaren a 2019-es Forma–1-es szezonnak. Fernando Alonso visszavonulásának és Carlos Sainz szerződtetésének bejelentését most Stoffel Vandoorne menesztésének híre követte. A csapat közleményben tudatta, hogy az évek óta a kötelékükbe tartozó belgára a következő szezontól már nem számítanak.


„Mérhetetlenül hálásak vagyunk Stoffelnek az elhivatottságáért, a kemény munkájáért és elkötelezettségéért, amit a McLarennél töltött időszakban mutatott. Tehetséges versenyző, hihetetlen eredményekkel az alsóbb kategóriákból. Büszkék vagyunk rá, hogy tesztversenyzőként a Forma–1-be kerüléshez segíthettük őt a fantasztikus, pontszerzést hozó 2016-os Bahreini Nagydíjon” – dicsérte a kirúgottat Zak Brown ügyvezető igazgató.


„Világos, hogy Stoffel nem tudta megmutatni valódi tehetségét a rendelkezésére álló eszközökkel, de a kapcsolatunk ettől még fantasztikus volt, ő igazi csapatjátékos. A munkamorálja lenyűgöző, jó híre volt a csapaton belül, és élveztük a vele való munkát. Természetesen szerettünk volna több sikert elérni vele együtt, de ettől még mindig a McLaren-család tagja marad. Most viszont már a jövőbe tekintünk, valamint a 2018-ból hátralévő futamokra, amelyeken Stoffel és Fernando biztosan keményen fog küzdeni a lehető legtöbb pont megszerzéséért, mielőtt lehull a függöny a szezon végén. Minden jót kívánunk Stoffelnek, bármilyen irányt is választ a pályafutásával, és mi igyekszünk támogatni őt!”


Egy kirúgásról szóló közleményben talán bizarrnak tűnhet e sok bók, ám annak azért alapos oka volt, hogy a McLaren e „csodálatos” dolgok ellenére sem szavazott újra bizalmat Vandoorne-nak… Például az a tény, hogy a belga 8 pontot szerzett eddig a bajnokságban Fernando Alonso 44-ével szemben, az időmérőkön pedig 14 alkalomból egyszer sem tudta legyőzni a kétszeres világbajnokot.




Stoffel Vandoorne (Fotó: XPB) Stoffel Vandoorne (Fotó: XPB)




Vandoorne 2013-ban csatlakozott a McLaren juniorprogramjához, a következő szezontól tesztversenyző lett. 2015-ben a GP2-ben versenyzett, ahol rekordokat döntögetve, egy domináns szezon végén koronázták őt bajnokká. 2016-ban nem kapott ülést a McLarentől, tartalékversenyzőként segítette a csapat munkáját, mellette pedig a japán Super Formula-bajnokságban szerepelt. Az az évi Bahreini Nagydíjon mégis elhozta a debütálását: a melbourne-i balesete után nem versenyző Fernando Alonsót helyettesítette, és az időmérőn egyből legyőzte Jenson Buttont, másnap pedig megszerezte saját és csapata szezonbeli első pontját is. 2017-ben Button visszavonulása után lett Alonso csapattársa. Woking színeiben összesen 34 versenyt teljesített eddig, legjobb eredményét a 2017-es szingapúri és malajziai 7. hely jelentette a gyengécske McLarennel.


„Hálás vagyok a McLarennek, hogy bízott bennem az elmúlt öt évben. Fiatal versenyzőként érkeztem, a pályafutásom szépen alakult a csapaton belül, tesztversenyző és fejlesztő versenyző, majd tartalék lettem, végül teljes értékű versenyző. Nem lettünk olyan sikeresek, mint reméltük, de élveztem ezt a két szezont a Mclarennél, akikkel remek a kapcsolatom” – nyilatkozta Vandoorne.


Ami a jövőt illeti, elmondta: „Szeretnék mindent beleadni a hátralévő hét versenyen, és hamarosan bejelentem a következő évre vonatkozó terveimet.”


Zak Brown sem árult el többet a McLaren következő lépéséről. „A teljes 2019-es versenyzőfelállásunkat hamarosan ismertetjük” – fogalmazott.


Azt már Monzában elmondta, hogy négy jelöltjük van – most közülük hullott ki Vandoorne. Rajta kívül Esteban Ocon, Sergio Pérez, valamint a már most is náluk dolgozó Lando Norris az esélyes a másik ülésre Carlos Sainz mellett. A brit tesztversenyzőnek a hírek szerint a hónap végéig kell új szerződést adniuk, máskülönben szabadon igazolhatóvá válik. Ocont a mercedeses kötelék hátráltathatja a megállapodásban, Péreznek pedig elvileg már van szerződése az új szezonra a Force Indiával.


A szóbeszéd szerint még az is elképzelhető, hogy végül egyikük sem köt ki a McLarennél, s helyette inkább Kimi Räikkönent választják Brownék, amennyiben a finnek valóban távoznia kell a Ferraritól.


Vandoorne lehetőségei eközben szerények. A Sauber csapatfőnöke, Frédéric Vasseur a közös múltjuk alapján állítólag szívesen szerződtette volna, ám Monzában kizárta ennek lehetőségét. Üresedés még a Williamsnél, a Haasnál elképzelhető, és a Toro Rosso is új versenyzőt/versenyzőket keres, ám náluk Danyiil Kvjat visszatérése tűnik valószínűnek.


Kapcsolódó tartalom