Musorujsag
Élő Eredmények

„Vettel ennyi hibával nem győzheti le Hamiltont”

„Vettel ennyi hibával nem győzheti le Hamiltont”

Sky Sports, RTL
Egy Lewis Hamilton elleni bajnoki küzdelemben megengedhetetlenek Sebastian Vettel hibái – véli a britet legyőző Nico Rosberg.

Az Olasz Nagydíjon 30 pontra nőtt Lewis Hamilton bajnoki előnye Sebastian Vettellel szemben, ami után kezd úgy tűnni, mintha a Ferrari szezonja eljutott volna annak határához, hogy a 2017-eshez hasonló negatív fordulatot vegyen. Most még nem indultak meg úgy a lejtőn, az autójuk is lényegesen versenyképesebb, ám az utóbbi hónapokban mégis az az ember érzése, hogy a hátrányba került Vettel valahányszor tesz egy lépést előre, a következő alkalommal kettőt lép hátra.

Hockenheim, Hungaroring, Spa, Monza – négy helyszín, melyen a nyers tempó alapján a Ferrari tűnt a gyorsabbnak, négy győzelmi esély, de csak egy győzelem. A többi három a Mercedeshez és Lewis Hamiltonhoz került. És ami ennél is fájóbb a német szempontjából: az egyetlen sikerükkor minimális pontmennyiséget tudott hozni ellenfelén (Hamilton 2. lett), két alkalommal viszont még annál is többet vesztett, mint amennyit feltétlenül muszáj lett volna.

E két esetben a közös, hogy Vettel mindkétszer a pálya szélén járt: Hockenheimben a gumifal megálljt is parancsolt neki, míg a monzai sikán legalább megkegyelmezett. Ezek olyan további eltékozolt lehetőségekkel és hibákkal egészültek ki, mint a bakui elfékezés, a franciaországi rajtbaleset és az ausztriai időmérős feltartás, melyeken összességében nem a Hamilton előnyét jelentő 30 pont úszott el, hanem annál is jóval több.

Talán azon lehet vitatkozni, mekkora hiba volt a vasárnapi, és hogy milyen mértékben terhelte felelősség érte Vettelt. Az viszont több korábbi versenyző szerint is tagadhatatlan tény, hogy a német kezd annyi hibát belesűríteni az idényébe, amennyit egy bajnoki idény már nem visel el.

Sebastian Vettel és Lewis Hamilton ütközése (fotó: Formula1/Twitter) Sebastian Vettel és Lewis Hamilton ütközése (fotó: Formula1/Twitter)

Így látja ezt Nico Rosberg is, aki szerint honfitársa helyzetén csak tovább ront, hogy Lewis Hamilton az ellenfél, aki kiválóan versenyez, és élete formájában van. „Ezek olyan lehetőségek, amiket ki kell használni Lewis ellen, és ő nem használja ki őket. Bármilyen lehetőség is adódik előtte, elvesztegeti őket teljesen. És most következni fog pár nehezebb verseny. Ez nem alakul jól” – állapította meg a monzai siker elmaradásáról.

Rosberg tudja, miről beszél. 2014-ben és 2015-ben egymást követő két alkalommal bukott bajnoki címet a brittel szemben, majd 2016-ban azt is megtanulta és megmutatta, hogyan lehet legyőzni őt. Abban biztos, hogy Vettel jelenlegi módszerével nem. „Nem tudod legyőzni Lewist, ha ennyi hibát követsz el egy bajnokságban. Ha ezt nem teszi rendbe, nem győzi le” – figyelmeztette.

„Lewis a mérce jelenleg, és minden az ő szája íze szerint alakul. Ez egy hősies verseny volt a részéről, ezért is tartom őt minden idők egyik legjobbjának. Megint megmutatta, mégpedig egy alárendelt autóban. A rajtot megcsinálta, elkapta Sebastiant, aki hatalmasat hibázott, aztán Kimit is. Ennél jobban nem is lehet csinálni. Hamilton fergetegesen vezet, egyértelműen a pályafutása csúcsán van” –állította szembe korábbi csapattársát Vettellel.

Múltjukból adódóan akár lehet őt elfogultsággal vádolni, ám nem ő az egyetlen, aki úgy véli, megint kezd kicsúszni az idény Vettel és a Ferrari kezéből. „Vettel túl agresszív, és egyszerűen csak előre néz” – mondta Christian Danner a monzai baleset kapcsán, amely szerinte általánosabb problémára világít rá a ferrarisnál.

Az RTL szakértője szerint hiába volt versenybaleset a mostani, Vettelnek gondolnia kellett volna arra, hogy pozícióvesztés esetén is lesz még 50 köre Hamilton visszaelőzésére. Ha megteszi, vagy összejön, vagy 13 helyett 7 pontot veszít vele szemben. „Ilyen az alapbeállítottsága egyes versenyzőknek – valójában a bajnokokra jellemző ez. Hamilton is ilyen. De ettől még muszáj képben maradnia és megőriznie a hidegvérét, mert hosszú távon ez nagyon-nagyon sokat ér. Ilyen baleset bármikor megtörténhet, elsülhet rosszul a dolog, de rá is hagyhatta volna, bármennyire is keserű érzés elengedni a másikat.”

Sebastian Vettel (fotó: MTI/EPA) Sebastian Vettel (fotó: MTI/EPA)

Az 1996-os világbajnok Damon Hill szerint Vettelből a küzdelem szorossága (és a tény, hogy hátrányban van, ezért kockáztatnia kell) csalja ki a hibákat, míg Hamiltont inkább felvillanyozza a feszült helyzet. „Van egy problémája a Ferrarinak: Lewis Hamiltonnak hívják. Ezért ér ő meg minden pennyt. És a Mercedesnek most nagy szüksége is van Lewisra, mert a Ferrari autója egy kicsivel jobb. Sebastian Vettel összeroppant a nyomás alatt, ezt ki kell mondani” – vélekedett a Sky Sports szakértője.

Hill a mellette álló Rosbergnek megjegyezte: tulajdonképpen azt csodálja, hogy neki két éve sikerült sakkban tartania Hamiltont. „Lewis teljesen uralma alatt tart mindent ebben a szakmában. Megvan a sebessége, a tapasztalata, tudja, hogy mikor kell támadnia, és egészen félelmetes. Valójában hihetetlen, hogy le tudtad őt győzni, Nico.  Te tudtad, hogy mi kell a legyőzéséhez, és ugyanaz a technika állt a rendelkezésedre” – dicsérte meg a németet.

Az persze még egy más Hamilton volt, egy másik szezonban, más helyzetben. Sebastian Vettel ötödik serlege nincs még veszve, és ő is úgy fogalmazott, bármennyire is nagynak tűnik a mostani hátránya, elég egy váratlan fordulat, és újra szoros lehet minden. A különbség csak az, hogy miközben Hamilton most már egy kiesés esetén is éllovas maradna, nála minden további nagy pontvesztés végzetes lehet.

Emiatt muszáj lesz követnie Rosberg receptjét. „Lewis ellen mindent tökéletesen kell csinálnod, és Vettel pillanatnyilag nem ezt teszi. Muszáj változtatnia, emelnie kell a színvonalon” – javasolta neki 2016 bajnoka.

Borítókép: Sebastian Vettel (fotó: MTI/EPA)

További tartalmak