Musorujsag
Élő Eredmények

Hamilton csak vele vív, Vettel a csapattársával is kénytelen – Marko

Hamilton csak vele vív, Vettel a csapattársával is kénytelen – Marko

Auti Bild
Korábbi pártfogói védelmükbe vették a monzai balesete után újra kritizált Sebastian Vettelt. Többek szerint inkább a Ferrari a felelős a hazai fiaskóért.

Sebastian Vettel megingásai és hibái visszatérő beszédtémát jelentenek már 2017 óta. Tény, a német és csapata sok pontot szórt el az idei bajnokságban, ám nem mindenki tartja jogosnak, hogy a múlt vasárnapi vereség kapcsán volt, aki a németet kezdte el kritizálni. A Lewis Hamiltonnal történt balesetről talán nem egyezik a véleményük, ám Damon Hill, Nico Rosberg és Christian Danner mind arról beszéltek a versenyt követően, hogy Vettel nem elég megfontolt, és hajlamos túlerőltetni a csatákat, nem gondolva azok következményeire.

Vannak viszont, akik szerint a hétvégi kudarc inkább a Ferrari lelkén szárad. „Ez nem vezetői hiba volt, csak egy sima versenybaleset” – állapította meg Vettelék ütközéséről Jacques Villeneuve. „Hamiltonnak szerencséje volt, mert ő is megpördülhetett volna. Ennél fontosabb, hogy miért állhatott elő ez a helyzet. Azért, mert a Ferrari hagyta szabadon versenyezni Kimi Räikkönent” – mutatott rá arra, hogy szerinte hiba nem alkalmazni csapatsorrendet.

Vettel korábbi főnöke, Helmut Marko azt is megjegyezte, ilyen szempontból Vettel és Hamilton nem vív teljesen egyenlő küzdelmet. „Sebastiannak egyszerűen engednie kellett volna Räikkönent, hadd menjen. Ő viszont túl nagy kockázatot vállalt, mert úgy érzi, muszáj. Azért van ez, mert tudja, három ellenfele van: a két Mercedes és a saját csapattársa. Hamilton ezzel szemben csak a Ferrarival versenyez. a Mercedes és Bottas félelem nélkül őt támogatják. Sebastian emiatt nem azonos fegyverekkel harcol” – vélte az osztrák.

Valtteri Bottas, Kimi Räikkönen és Lewis Hamilton (fotó: XPB) Valtteri Bottas, Kimi Räikkönen és Lewis Hamilton (fotó: XPB)

Vettelt is faggatták a csapatutasítás témájáról, ám ő határozottan kijelentette: „Nem várok ajándékokat.”

Az őt érő támadások kapcsán pedig annyit mondott: „A kritikával együtt kell élnem, de tudok is. A bajnoki címet még mindig megszerezhetjük önerőből. Ez a lényeg. Most a munkába temetkezem.”

Dolgozni van is min: 30 pontos hátrányt kéne eltüntetniük hét verseny alatt. Egy másik korábbi főnöke, Franz Tost szerint nincs még veszve semmi. „Hogy a Ferrari egyáltalán ennyire jó, az nagyban Sebastiannak is köszönhető. Szerintem emiatt sem igazságos megkérdőjelezni. Emellett 2010-ben is voltak balesetei Mark Webberrel és Jenson Buttonnel, akkor is keményen kritizálták, mégis világbajnok lett.”

Borítókép: Sebastian Vettel (fotó: XPB)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Ha Räikkönen komornyik lenne…
A Mercedes Valtteri Bottast is bevetette Lewis Hamilton győzelméért, a Ferrari hagyta küzdeni versenyzőit. A Mercedes nyert, a Ferrari vesztett, mégpedig sok pontot. Hibáztak volna az elmaradt csapatutasítással?
F1 Hírek