Musorujsag
Élő Eredmények

Az F1-nek a gumiháborús állapot reprodukálására lenne szüksége?

Az F1-nek a gumiháborús állapot reprodukálására lenne szüksége?

Boxutca, Autosport | Szerző: Rozmán Zoltán
Feldobná a Forma–1-et, ha újra gumiháborús állapotokat teremtene, akár egyetlen beszállítóval is – dobott be egy érdekes ötletet a sorozatra amúgy újra nemet mondó Michelin.

A múlt hétvégén lejárt az F1 új hivatalos gumibeszállítói pályázatának benyújtási határideje. Arra két gyártó adta le a nevezését, a Pirelli és a dél-koreai Hankook, ám az FIA és a FOM majd csak egyiküket bízza meg azzal, hogy 2020-tól abroncsokkal lássa el a Forma–1 csapatait.

A tender kapcsán korábban a Michelin nevét is emlegették, ám a franciák számára hamar nyilvánvalóvá vált, hogy az F1 vezetői által támasztott követelmények távol állnak a saját célkitűzéseiktől, így tulajdonképpen komolyan el sem gondolkodtak a visszatérésen. Az F1 egyik feltételét a 13-ról 18 colos kerekekre váltás jelentette, amit még támogattak is, az viszont nem volt ínyükre, hogy az F1 olyan gumikat vár el, melyekkel mesterséges módon biztosítaná a stratégiai változatosságot, a versenyek mozgalmasságát. A Michelin jó ideje másképp gondolkodik, mint az F1, és arról is eltérő véleménnyel van, mire lenne szüksége a királykategóriának a gumibeszállítójától.

Sokan emlegetik még manapság is a gumiháborút, amely plusz változóként komoly élénkítő hatással tudott lenni a bajnokságra. Hátulütői miatt viszont az F1 már több mint egy évtizede elzárkózik a több gyártós szisztéma lehetőségétől: a gumik fejlesztése sok pénzbe, tesztbe és időbe kerülne, emellett szélsőséges esetekben ugyanúgy „kasztosíthatja” a mezőnyt, mint az, ki milyen típusú erőforrással versenyez.

Michelin (Fotó: Photo4 / XPB Images) Michelin (fotó: Photo4 / XPB Images)

A Michelin szerint azonban létezik olyan kompromisszumos megoldás, amely úgy biztosítja a technikai fejlesztés nagyobb szabadságát, hogy közben nem jár akkora teherrel, mint a valódi gumiháború. Szerintük „gumiháborús” helyzetet egyetlen gyártó is képes teremteni a sorozatban: azzal, ha hajlandó áldozni az egymástól különböző, a csapatok eltérő igényei szerint alakított gumitípusok fejlesztésére.

„Én csak egyet kérdeznék: jó az F1 manapság? A sportágnak és a gumibeszállítójának vállalnia kellene a kockázatot érte, de a mostani állapothoz képest még ez is jobb lenne” – vezette fel elképzelését a franciák sportigazgatója, Pascal Couasnon. „Nézzük meg a MotoGP-t! Három különböző gumitípust biztosítunk előre és hátulra, és a versenyzők választhatnak. Három különböző keverékkel is dobogóra lehet kerülni. A legnagyobb bók, amit az újságíróktól kaptunk eddig, hogy szerintük a Michelin egyedüli gyártóként is újrateremtette a gumiháborút.”

A választás szabadsága hiányzik a jelenből?

Couasnon elképzelésén talán alaposabban is érdemes lenne továbbgondolnia a Forma–1-nek. Ha a gumibeszállító a csapatok igényei szerint egyszerre több, hasonló teljesítményű, egymástól bizonyos szempontokból mégis eltérő gumitípust gyártana, az talán költségesebb és nehezebb lenne a gyártó szempontjából, egyúttal azonban visszahozna valamit az F1-be, ami az elmúlt évtized minden téren erősödő szigora mellett talán már túlságosan is hiányzik belőle: a nagyobb szabadságot.

„Ne feledjük el a megbízhatósági autóversenyzést sem! A GT-autóknál például speciális gumit biztosítunk minden különböző autónak, mert akkora az eltérés a Ferrarik, a Porschék, az Aston Martinok és a Corvette-ek között. És senki sem panaszkodik, mert keményen dolgozunk, hogy a létező legjobb csomagot biztosítsuk, és mindenki harcolhasson. Ez a mi filozófiánk, amit szívesen látnánk viszont a Forma–1-ben is” – tette hozzá Couasnon.

Színes a Pirelli palettája, mégis mindenkinek ugyanabból kell főznie... (fotó: XPB) Színes a Pirelli palettája, mégis mindenkinek ugyanabból kell főznie… (fotó: XPB)

Az F1-ben eközben mindenki azonos gumikhoz kénytelen alkalmazkodni, fejvakarva keresik a sokszor nehezen kiszámítható Pirelli-abroncsok titkát, miközben folyamatosan érkeznek a panaszok a gumik minőségére és bizonyos tulajdonságaira: túl kemény, túl könnyen túlmelegszik, túl gyorsan kopik, túl kis mértékben kopik, ennek kedvez, annak kedvez, stb.

A különbség a választási szabadság megléte és hiánya között nem nagy, mégis jelentős. Előbbi esetben előfordulhat, hogy egy problémákkal küzdő autó negatív tulajdonságát eltüntetik egy alternatív gumiválasztással, míg a második esetben nincs átmenet: az autód jó, ha tudja használni a gumikat, rossz, ha nem. Az első esetnél 5-öt és 3-at összeadva ugyanúgy el lehet jutni 8-ig, mint két 4-es összeadásával, az utóbbinál viszont az egyik összeadandó állandóan 4-es, így aki nem tud szintén 4-est hozzáadni, egyszerűen kevesebbet kap…

Amiért ez nem a Michelin Forma–1-e

A Forma–1 viszont a jelek szerint teljesen másképp matekozik, mint ahogyan a Michelin. És éppen ez riasztotta el tőle (ismét) a gyártót. „Amikor informáltak minket a pályázat kulcsfontosságú szempontjairól, átnéztük őket, és elég gyorsan megállapítottuk, hogy komoly akadályokba ütköznénk. Az egyik az volt, hogy 2019-re 13 colos gumit kéne gyártani, aminek semmi értelme, csak költségnövelő. A költségvetés korlátozott, és olyasmire kell fordítani a pénzt, ami a motorsport, de a jövő autója szempontjából is hasznos. Ezek már a legelején komoly akadályok voltak.”

„Annak örülünk, hogy a sportág hallgatott a Michelin 2010-es javaslatára, és átvált 18 colos gumikra, amelyeket már a Forma–E is használ. Viszont volt egy másik akadály is: a filozófia problémája, miszerint gyorsan kopó gumikat akarnak. Mi ennek sem vagyunk a hívei. Nincs értelme olyan kutatásokra költeni el a pénzt, amelyeknek semmi haszna a jövő vezetője szempontjából. Mi komolyan fejleszteni akarjuk a csomagunkat, amely révén a versenyző is megmutathatja a tehetségét, a képességeit, és harcolhat. Mi nem hiszünk az olyan gumikban, amelyek gyorsan kopnak, és amelyekkel mesterkélt módon idéznek elő stratégiákat” – szögezte Couasnon.

Szavait úgy is fordíthatnánk: a Michelin technikai kihívásra vágyik az F1-től, és haladni szeretne benne valahová, a sorozat jövőbeli beszállítójától viszont inkább egy megfelelő, de stabil díszletet várnak el a minél látványosabb show-hoz…

Borítókép: Utoljára 2006-ban volt gumiháború az F1-ben. A Bridgestone akkori ellenfelének számító Michelin szerint egyedül is megidézhető lenne annak szellemisége (Fotó: XPB)

További tartalmak