Betiltották a Ferrari jeges trükkjét

Egy újabb Ferrari-rejtély megoldva: az FIA megtiltotta, hogy a vörösök tovább használják a futamok óta fedélzeti kamerájukon pihentetett jeges zsákot.

A Ferrari jeges zsákja (fotó: XPB)

Heteken át ment a találgatás arról, miért helyez egy sárga színű, szárazjéggel töltött zsákot a Ferrari a versenyzői feje fölött helyezkedő T-kamerájára. A vadabb elméletek szerint a motorjukból próbáltak nagyobb teljesítményt kihozni a rajtoknál és az edzés első köreiben, mások szerint csak eltakarták a kamera objektívét, hogy az ne rögzíthesse, milyen beállításokat választanak a kormánykijelzőn. A csapat viszont  egyszerűen azzal indokolta szokatlan eljárását, hogy hűteni próbálja az elektronikát.


Charlie Whiting Spában még azt nyilatkozta, nem lát problémát a Ferrari jeges zsákjával, mert nincs olyan szabályuk, amely tiltaná annak ilyen módon történő használatát. Monzában viszont mégis betiltotta azt a verseny rajtja előtt – részben a közvetítéseket szervező FOM nyomására.


Ezt az FIA szóvivője is megerősítette az Autosportnak. „Arra kértük a Ferrarit, hogy hagyjon fel a jeges zsák használatával. A fő oka ennek az volt, hogy a FOM-nak nem tetszett, hogy ezt csinálják. A problémát az egyik belső elektromos doboz hőmérséklete jelentette, amit az FIA továbbra is figyelni fog a FOM-mal” – jelentette ki.


Annak lehetőségét kizárta, hogy a Ferrari a kamera szándékos eltakarásával olyan beállításokat kívánt leplezni, amelyekről nem akarta, hogy tudjon a szövetség. „A zsák akadályozta, hogy a kormánykijelző látható legyen a tévében, és ez összeesküvés-elméletekhez vezetett. De a valóság az, hogy az FIA mindent tud arról, ami a kormánykijelző szoftverén látható, és minden szabályos” – erősítette meg.


Szavai azt viszont nem zárják ki, hogy az ellenfelek előtt akartak takargatni valamit. Ezt erősíti az a tény is, hogy a csapat a monzai rajt előtt is mindent megtett a takargatásért. csak éppen jeges zsák helyett most egy méretes esernyőt helyezett az autóba, a kamerától és a külvilágtól is eltakarva a pilótafülkét, benne a kormánnyal.


Az esernyő használatának tilalma már problémásabb lesz – főleg esős versenyeken…