Fellebbezett a kizárt Haas, és üzent a „tehetetlen” Renault-nak

A múlt hét végén hivatalosan is benyújtotta fellebbezését az Olasz Nagydíj utáni kizárása ügyében a Haas. Csapatfőnökük szerint az ellenfeleik tehetetlenségükben folyamodnak jogi módszerekhez.

Romain Grosjean (Fotó: XPB)

Romain Grosjean monzai 6. helyével a Haas a Renault elé került a konstruktőri bajnokságban – de csak átmenetileg. A francia csapat nem sokkal a futam leintése után óvást nyújtott be az FIA-nál, mivel fényképes bizonyítéka volt arra, hogy a francia autójának padlólemeze nem felel meg az előírásoknak. A szövetség a hosszas vizsgálódás és tárgyalás után bizonyítottnak vélte e vádat, Grosjeant diszkvalifikálták, a Haas pedig újra a Renault mögé került.


Az amerikai csapat viszont még küzd az igazáért. Még az előírt 96 órás határidőn belül, múlt pénteken benyújtotta hivatalos fellebbezését a döntés ellen, azaz vár még rájuk egy újbóli vizsgálat. Ennek időpontját az FIA várhatóan a héten fogja közzétenni. A helyszín Párizs lesz, az ügyet pedig az FIA Nemzetközi Döntőbírósága fogja újratárgyalni.


Günther Steiner csapatfőnök továbbra is igazságtalannak érzi kizárásukat, melyhez egy félreértés vezetett. Előzetesen ők és az FIA is tisztában voltak azzal, hogy padlólemezük még nem felel meg az év közben kiadott technikai direktívának, ám azzal védekeztek, hogy a gyártási idő miatt nyári levelezésük során ők halasztást kértek az új megoldás bevetésére.


Az istálló vezetője szerint egyértelmű, minek köszönhetik a jogi hercehurcát: a Renault nem talál fogást rajtuk a versenyeken, így alternatív módszerrel próbálkozik. „Nem számítottam az óvásra, de az emberek néha ezt az utat választják. Ha nem tudnak megverni minket a pályán, akkor próbálnak legyőzni a bíróságon. Most ez történik. Keményen kell dolgozni azért, hogy irigyeljenek. És mi inkább keményen dolgozunk, és még erősebben harcolunk” – jelentette ki az olasz.




Günther Steiner (Fotó: XPB) Günther Steiner (Fotó: XPB)


A francia gyári csapat év eleje óta őrzi 4. helyét a konstruktőröknél, fő célja, hogy a három nagy mögött a legjobb gárdaként zárja a szezont. Az utóbbi időben viszont teret vesztettek a feljavult Haasszal szemben, és ha az amerikaiak kicsit is hatékonyabbak, már korábban is megelőzhették volna őket a pontversenyben.


Tekintve, hogy a sárgák lemaradtak, Steinter úgy érzi, a tehetetlenségük vezette őket a jogi támadáshoz. „Van, hogy ezt kell tenned. A versenyzésben te választod meg a módszeredet. Hogy helyes-e ezt tenni? Majd mások megállapítják” – kommentálta az óvást.


Tekintve, hogy az FIA rendszerint nem változtatja meg eredeti ítéleteit a fellebbviteli bíróságon, a Haas kilátásai nem túl jók Grosjean 6. helyének megtartására. Az Olasz Nagydíj hivatalos végeredménye továbbra is függőben, és egyelőre az is kérdés, hányadik helyről folytatja a Haas a bajnoki küzdelmet Szingapúrban. Ám Steiner szerint mindez a teljesítményükre nem lesz negatív hatással. „Nem fog visszatartani minket. Az embereink tudják, hogy mire kell összpontosítaniuk. Nem hagyjuk, hogy ez elvonja a figyelmünket a versenyzéstől. Próbáljuk a lehető legjobb eredményt elérni, a többi ügyet pedig félretesszük” – ígérte.