Musorujsag
Élő Eredmények

Gasly: Igazságosabb feltételeket a valódi tehetségeknek!

Gasly: Igazságosabb feltételeket a valódi tehetségeknek!

Autosport
Nem igazságos a Forma–1 jelenlegi szisztémája a tehetséges fiatalokkal, véli Pierre Gasly, aki aggasztó jelnek tartja Esteban Ocon bizonytalan helyzetét.

A Force India francia versenyzőjének továbbra sincs 2019-re szóló szerződése, pedig az üres ülés egyre kevesebb. Esteban Ocon álláskeresését az nehezíti leginkább, ami az F1-be jutását még megkönnyítette: kapcsolata a Mercedesszel. A Renault és a McLaren is erre hivatkozott, amikor nemet mondott rá, és nemrég Christian Horner is kijelentette, a Toro Rossót tehetsége alapján ugyan érdekelné Ocon, ám úgy, hogy szorosan kötődik a Mercedeshez, szóba sem jöhet az alkalmazása.

Első számú csapatuknál, a Red Bullnál már mindkét hely foglalt: mindkettőt fiatal tehetségeknek adták. Pierre Gasly ennek ellenére nem elégedett a fiatalok helyzetével, hiszen szerinte nehezen elfogadható, hogy az Oconhoz vagy az F2-es bajnoki címre pályázó George Russelhez hasonló reménységek körön kívülre kerülhetnek a királykategóriában. „Nyilvánvaló gond van itt. Nem tudom, hogy egyre nehezebbé válik-e a helyzet, de az világos, hogy Estebanról senki sem tudja, mi lesz vele jövőre” – nyilatkozta Gasly az Autosportnak.

„Antonio Giovinazzi ellen is versenyeztem a Forma–2-ben, és ő is egy tehetséges fiú, keményen dolgozik, megérdemelne egy esélyt az F1-ben. George Russell-lel ugyanez a helyzet. Még nálam is az történt, hogy megnyertem a GP2-t, és egy évet Japánban töltöttem, és korábban Stoffel Vandoorne-nal is így volt, amiből látszik, hogy nem egyszerű. Nem én fogok változtatni dolgokon, de az nyilvánvaló, hogy az F1-nek el kell gondolkodnia, hogyan tehetné kicsivel igazságosabbá a helyzetet, és érhetné el, hogy a valódi tehetségek az F1-be kerüljenek, majd ott is maradjanak. A teljesítménynek kéne a döntő tényezőnek lennie a rajtrácsra kerülésnél” – vélekedett.

Max Verstappen, Pierre Gasly (fotó: Red Bull) Max Verstappen, Pierre Gasly (fotó: Red Bull)

Hogy a fiatalok jogosan panaszkodnak-e, az persze már más kérdés. Gasly és Verstappen máris két topautót foglal el 2019-ben alig több mint 20 évesként, Charles Leclerc 21 esztendősen szorította ki Kimi Räikkönent a Ferraritól, Lando Norris még tizenévesen fog debütálni a McLarennél. Mindez azt mutatja, hogy a csapatok igenis mernek építeni az ifjú tehetségekre. Csak éppen jelenleg túlkínálat van belőlük, bizonyos gárdáknál pedig az is számít, kinek milyen vastag a pénztárcája. Mindazonáltal a fizetők közül Lance Stroll és Szergej Szirotkin is az új generáció tagjának számít.

Az persze, hogy éppen az egyik legtöbbre tartott Ocon maradhat hoppon, kínos az F1 szempontjából. Így látja ezt a DTM igazgatója, Gerhard Berger is. „Én nem szeretném, hogy Ocon visszatérjen a DTM-be, mert az azt jelentené, hogy nincs a Forma–1-ben. Nagy kár lenne az F1 számára, ha elveszítene egy ilyen tehetséget” – vélekedett az osztrák.

Miután harmadik autót aligha kap a Mercedes (ahogyan azt Toto Wolff fölvetette), Ocon számára két megoldás tűnik valószínűnek: vagy a Williams szerződteti, vagy a csillagosok fájó szívvel megszakítják vele együttműködésüket, hogy esélyt kaphasson egy riválisnál.

Borítókép: Esteban Ocon (fotó: XPB)

További tartalmak