Amiért Räikkönennek mennie kell – a Ferrari magyarázata

Nem foglalkozik Maurizio Arrivabene azzal, hogyan választott volna Sebastian Vettel. Elmagyarázta, miért Charles Leclerc mellett tették le a voksukat, és állítja, Kimi Räikkönen is megértette, hogy ez a legjobb a Ferrari számára.

Kimi Räikkönen (fotó: XPB)

Az érintett versenyzők után pénteken a csapatfőnök is megszólalt a Ferrari héten bejelentett versenyzőcseréjének ügyében. Maurizio Arrivabene az FIA hivatalos sajtótájékoztatóján nyilatkozott arról, miért Charles Leclerc-t választották Kimi Räikkönen helyett – és a döntésük kapcsán kapott kritikákra is reagált.


Mindenekelőtt arra felelt, miért így döntöttek. „Igyekszem egyértelmű lenni. Amikor efféle döntést hozol, nemcsak rövid, hosszú távban is kell gondolkodnod. A hosszú távú elköteleződés nemcsak a következő évet jelenti, hanem a csapat jövőjét is, azt, hogyan fejlődik egy fiatal tehetség, és mit várunk majd el tőle a jövőben. Ez ennyire egyszerű. Ezt a döntést én hoztam meg, nem Mr. Homer Simpson, megbeszéltük a vezetőséggel, és nagyon sok szempontot számításba vettünk” – indokolt.


A csalódott szurkolók úgy érzik, a Ferrari bizonyos szempontból cserbenhagyta Räikkönent, aki az istálló történetének második leghűségesebb versenyzője. Arrivabene határozottan cáfolta ezt. Kiemelte, bejelentésükben is ki akarták fejezni, mennyire sokra tartják 2007-es bajnokukat. „Ennek semmi köze nincs Kimihez, aki egy nagyszerű ember és versenyző. Ha választanod kell, és a csapat jövőjét is szem előtt tartod, akkor ez a helyes döntés számunkra és Kimi számára is. Tudatosan írtuk meg úgy a közleményt, ahogyan. Más stílusban tettük, mint szoktuk, hiszen általában egy kalap alatt elintézzük az egészet, most viszont a Kimi iránti tiszteletből tettük, amit, és kívántunk neki minden jót a jövőre nézve” – magyarázta el, miért két külön bejelentést tettek a finn távozásáról és Leclerc érkezéséről.




Maurizio Arrivabene (fotó: XPB) Maurizio Arrivabene (fotó: XPB)



Räikkönen profiként viselte „Homer Simpson” döntését


Räikkönen csütörtökön egyértelművé tette, nem az ő döntése volt a távozás, csak a sauberes szerződés. Ha rajta múlt volna, Maranellóban folytatná. „Kimi viccelt tegnap a sajtótájékoztatón, ezért én is próbálok vicces lenni” – vezette fel mondandóját ennek kapcsán Arrivabene. „Mit várnak, mit mondjon Kimi? Hogy Homer Simpson döntése volt? Természetesen én hoztam meg a döntést, de azt is ki kell emelnem, hogy a Kimivel való kapcsolatom van annyira jó, hogy megértette ezt. Ez nem csak arról szól, hogy elmondod neki, ez a döntés. Ha jól akarod végezni a dolgod, beavatod őt az egész folyamatba, és ő erre nem fogja azt mondani, hogy szeretné, ha meggondolnánk magunkat. Ő egy profi versenyző.”


Az olaszt annak kapcsán is kritizálták, hogy éppen hazai versenyük előtt közölték Räikkönennel a döntésüket. Arrivabene elárulta, már az Olasz Nagydíj előtti csütörtökön beszélt a finnel, ám mint azt az eredménye mutatta, ennek nem volt hatása a teljesítményére. „Hallom, mondják, hogy talán nem a legjobb, hogy Monzában mondtam meg neki, rossz volt az időzítés. Mi lett volna, ha Belgiumban mondom meg neki, ahol Sebastian megnyerte a versenyt? Akkor azt mondták volna, hogy Belgium rossz időzítés. Nincs papírra vetve, hogy mi a megfelelő időpont, csak azt vetjük papírra, hogy aláírjuk a szerződést egy profi versenyzővel.  Én mindig profiként beszélek a két versenyzőmről, és elvárom tőlük a profihoz méltó viselkedést is, Kimi pedig ilyen. Már csütörtökön közöltem vele Monzában. De annyira boldogtalan és ideges volt, hogy megszerezte a pole pozíciót szombaton…” – ironizált, tréfásan hozzátéve, ezek után elgondolkodott, talán minden hétvégén ki kéne ábrándítania őt a jó eredmények érdekében.



Nem Vettel a csapatfőnök


Csalódott viszont nem csak Räikkönen volt a Ferrari bejelentése miatt. Sebastian Vettel Szingapúrban elárulta, szomorú, hogy barátja búcsút int a csapatnak, és azt sem titkolta, hogy ha rajta múlt volna, ő vele folytatta volna.


Ennek kapcsán Arrivabene nyíltan fogalmazott. „Sebastian a versenyzőnk, nem a csapatfőnökünk. Az én feladatom áttekinteni a teljes helyzetet, a főnökeimmel együtt. Konfrontálódnom kell velük, de egy hosszú távú tervet is eléjük kell tárnom. És ha hosszú távú tervről beszélünk, a döntést a menedzsment hozza meg, nem a versenyző…”




Sebastian Vettel (fotó: XPB) Sebastian Vettel (fotó: XPB)



Nem úszhattak szembe az árral


Arrivabene végül Leclerc-ről is beszélt, akiről kiderült, 2022-ig kötelezte el magát a Ferrarihoz, azaz 2 évvel tovább biztosított a jövője, mint Vettelnek. „Az első hiba, amit elkövethetsz, hogy túl nagy nyomás alá helyezed a fiút” – intett óvatosságra Arrivabene a Leclerc felé támasztott elvárások kapcsán. „Ez óriási hiba lehet. 2015 novemberében szerződtünk Charles-lal, akkor lett a Ferrari Akadémia tagja. Ez már az F1-es jövőjét is meghatározta, szóval Charles nem tekinthető nagy meglepetésnek. Hálát adunk az istennek, hogy ez a fiú velünk fejlődött, és reméljük, hogy velünk folytatja a pályafutását legalább 2022-ig, ameddig biztos a jövője.”


A csapatfőnök rámutatott, a Ferrari nem hunyhatott szemet a tény fölött, hogy az F1-ben jelenleg egy erőteljes generációváltás zajlik, amely alól már nem vonhatták ki magukat. „Változnak az idők. Körül kell nézni, mi zajlik ma a paddockban. A Mercedes két éve volt elég bátor, hogy szerződtesse Bottast Hamilton mellé, és fel is nőtt hozzá. A Red Bull Gaslyt választotta Verstappen mellé, a McLaren Sainzot egy újonc fiú (Lando Norris) mellé. Egyszerűen változnak az idők, és a jövőbe kell tekinteni. Azzal, hogy a Mercedes már két éve meghozta ezt a döntését, máris előnybe került. A legjobb módon akkor követheted ezt, ha azt a versenyzőt választod, aki a Ferrarai akadémiáján nevelkedett. Nincs semmi furcsa ebben, és szerintem ez egy jó jel a Forma–1 szempontjából, hiszen érkeznek a jövő bajnokai.”