Red Bull: Nem valószínű Buemi visszatérése

Noha fölmerült, a svájci előkelő helyet foglal el a Toro Rosso listáján, a Red Bull csapatvezetője, Christian Horner nem számít rá, hogy – a Szingapúri Nagydíj helyszínén is jelen lévő – Sébastien Buemi visszatér a királykategóriába.

Sébastien Buemi (Fotó: XPB)

Buemi 2009 és 2011 között versenyzett a Toro Rossónál, magával a Red Bull-lal viszont azóta is jó kapcsolatot ápol. Ami a versenyzést illeti, a svájci sportautó-viadalokon indul, valamint a Forma–E mezőnyét erősíti (mindkét szakágban szép sikereket ért el). Miután a Toro Rosso versenyzőt/versenyzőket keres 2019-re, a hetekben fölmerült a pletyka, ő lehet az egyik kiválasztott.


Tény, a bikásoknak szükségük van valakire, hiszen Pierre Gasly fölléphet a Red Bullhoz, Brendon Hartley eredményeivel pedig továbbra sincsenek megelégedve. „Sébastien egy fontos része a csapatunknak” – nyilatkozta Christian Horner, amikor a svájcival kapcsolatos hírekről kérdezték.


„Több csapat is érdeklődött a szerepe iránt. Viszont a következő három évre elkötelezte magát a csapatunk mellett abban a szerepkörben, amit most betölt. Ezt fogja kombinálni az egyéb tevékenységekkel. Nem hiszem, hogy az F1-es versenyzés a napirendi pontjai között szerepel. Ott van neki a WEC-program, és a Forma­–E-program, miközben csodás munkát végez a szimulátorunkban. Ez elég neki, és ha visszajönne, még a fizetése is jelentősen csökkenne” – magyarázta.




Fernando Alonso, Sébastien Buemi és Nakadzsima Kazuki (Fotó: XPB) Fernando Alonso, Sébastien Buemi és Nakadzsima Kazuki (Fotó: XPB)


Buemi a szingapúri futam előtt részt vett egy üléspróbán a Toro Rossónál, és most a helyszínen is megjelent – ez pedig csak erősítette a vele kapcsolatos pletykákat. Ő maga elmondta, egyelőre a nem F1-es feladataira összpontosít, és bár nem számít rá, hogy vissza kell térnie, adott esetben „szót fogad majd” főnökeinek.


„Csak azt teszem, amit kérnek tőlem” – nyilatkozta. „Ha tartalékversenyző vagy, akkor természetes, hogy végeznek veled üléspróbát, hiszen készen kell állnod, ha valami történik. A WEC-ben és a Forma–E-ben is ott vannak a feladataim. Persze, minden megtörténhet, de most csak a tartalékversenyzői szerepemre összpontosítok” – tette hozzá.


Ami a Toro Rosso esélyeit illeti, az F1-es ülését korábban (2017 végén) elveszítő Danyiil Kvjat lehet az egyik esélyes. A McLarentől távozni kényszerülő Stoffel Vandoorne szintén szabadon igazolható, neki azonban „igen karcsúak az esélyei” – ahogyan azt nemrég elmondta. A Mercedes által támogatott Esteban Ocon és George Russell is F1-es lehetőségre vár, a Red Bull azonban a mercedeses kapcsolatok miatt egyelőre nem számol velük.




Sébastien Buemi 2013-ban (Fotó: Charniaux / XPB Images) Sébastien Buemi 2013-ban (Fotó: Charniaux / XPB Images)