Musorujsag
Élő Eredmények

Ocon Pérezről: A bocsánatkérés kevés

Ocon Pérezről: A bocsánatkérés kevés

Autosport
Bocsánatot kért Esteban Ocontól az őt kilökő csapattársa, ám a francia szerint ennyivel nehéz elintézni a történteket.

Az előző szezonban szinte a versenyek kötelező show-eleme volt Sergio Pérez és Esteban Ocon összeütközése, ám azóta, hogy Spában elérték a mélypontot, és egy verseny alatt kétszer is sikerült összeakadniuk, békesség volt házon belül. Egészen idén Szingapúrig, amikor is Pérez a rajt után a 3-as kanyarban nekikoccant kollégájának, a falba küldve őt.

Hivatalosan versenybalesetnek minősítették a történteket, ám a Force India csapatfőnöke, Otmar Szafnauer és Esteban Ocon is úgy érezte, hogy inkább a mexikóit terhelte felelősség. Vélhetően Pérez is érezte ezt, hiszen a megbeszélésükön bocsánatot kért a francia versenyzőtől, aki azonban nem biztos benne, hogy ezt ilyen könnyen el lehet intézni.

„Bocsánatot kért tőlem, de szó sincs arról, hogy ezzel minden rendben is van” – nyilatkozta Ocon. „Az egyetlen, amire gondolni tudok most, hogy nulla ponttal megyünk haza a hétvégéről, amelyen mindkettőnknek pontot kellett volna szereznünk, jó eredménnyel. Megvolt ehhez a tempónk, és most borzalmas helyzetbe kerültünk.”

Ami a borzalmas helyzetet illeti, Ocon aligha csak a pontszámaik miatt aggódik: Szafnauer jelezte, a folytatásban tiltani fogják a szabad küzdelmüket. „A helyzet nem ugyanaz, mint tavaly volt, azon már túlléptünk. De természetesen senki sem örül a helyzetnek” – kommentálta a csapat döntését.

Borítókép: Esteban Ocon (fotó: MTI/EPA)

További tartalmak