Musorujsag
Élő Eredmények

Visszatérnek a régi motorhoz Szocsiban, Verstappenre büntetés vár

Visszatérnek a régi motorhoz Szocsiban, Verstappenre büntetés vár

Sky Sports, Crash, Autosport
A Renault új C-motorjának is köszönhette versenyképességét a Red Bull Szingapúrban, ám Szocsiban mégis le kell mondania a fejlesztésről. Max Verstappenre ráadásul büntetés várhat.

Azért várta Red Bull Szingapúrt, mert azon a pályán számít a legkevésbé a motorerő, a hétvégéjük ennek ellenére végül így is a motorjuk körül forgott. A három nap során folyamatos problémák hátráltatták őket, főként Max Verstappen panaszkodott az erőforrás állandó kihagyásaira, rossz vezethetőségére, hirtelen üresbe kapcsolásaira. Szombaton a Q3- utolsó perceiben éppen a pole-ért küzdött, amikor az utolsó szektorban váratlanul kihagyott a V6-osa, és félbe kellett szakítania a körét, míg vasárnap a biztonsági autós fázis előtt és alatt, valamint a kerékcseréjénél is majdnem megállt az autója.

A fennakadást a Renault legújabb fejlesztésű hajtóegységének vezérlése okozta, ami a jelek szerint még távolról sem elég kiforrott. „A gondot a forgatónyomaték létrehozása idézi elő, amit nem optimalizáltak az ilyen külső körülményekre” – utalt Christian Horner a magas szingapúri páratartalomra, amit a Renault nem tudott szimulálni a tesztpadján. „Ez egész hétvégén probléma volt, főleg a lassabb körökben. De a fiúk minden tőlük telhetőt megtettek a helyzet javításáért. Ennek eredménye sajnos a kiszámíthatatlan nyomatékleadás lett, ami miatt a váltó is rakoncátlankodni kezdett, és üresbe kapcsolt, hogy óvja azt.”

A csapatfőnököt megkérdezték, e problémák nélkül szerinte lett volna-e esélyük a pole pozíció és a győzelem megszerzésére. Horner viszont rámutatott, valójában azért is voltak ennyire versenyképesek, mert a még tökéletlen új Renault-motort használták. „Nehéz megmondani, viszont elég közel kerültünk, és azt is láthattuk, hogy milyen teljesítménytöbbletet kaptunk az előző verziókhoz képest. A C-verzió erősebb, és úgy véltük, megéri vállalni ezért a kockázatot. Tisztában voltunk vele, hogy van kockázat, hogy a motor még nem működik zökkenőmentesen, de a plusz teljesítmény Szingapúrban a segítségünkre volt abban, hogy Max a második sorba került, és utána második lett a versenyen” – fordította meg a gondolatmenetet.

Max Verstappen (fotó: MTI/EPA) Max Verstappen (fotó: MTI/EPA)

A Red Bull tehát összességében a bosszúságok ellenére is elégedett az új verzióval, és Horner abban is biztos, hogy még többet tudnak majd kihozni belőle a vezérlés tökéletesítésével. „Ha több idő áll rendelkezésünkre, tudjuk még optimalizálni a dolgot, így még jobb lesz, amikor újra bevetjük ezt a motort.”

Ám mint kiderült, ez nem a következő versenyen lesz, az Orosz Nagydíjon ugyanis visszatérnek a gyengébb, de megbízhatóbb B-verzióhoz. És miután abból Max Verstappen esetében egy új verziót vetnek be, a hollandra egy hátrasorolásos büntetés is várhat. „A mostani motor Japánig várhatóan nem kerül az autóba. Az előző verziót fogjuk használni a következő versenyen, Szocsiban. Az egy nehéz hétvégének ígérkezik számunkra” – bocsátotta előre Horner. „Valószínűleg a B-verzióval fogunk versenyezni. Még megfontoljuk ezt a lehetőséget Szocsi előtt, de sajnos úgy néz ki, ez büntetéseket is maga után fog vonni.”

A Red Bull már korábban jelezte, még egy büntetést vállalniuk kell a szezon végéig, és Szocsi több szempontból is megfelelő helyszín ehhez. Egyrészt sok a hosszú egyenese, és lehet rajta előzni, másrészt az RB14-esnek kevésbé fog feküdni, mint várhatóan Japán vagy Mexikó. A legnagyobb reménnyel 2018-ban az utóbbi helyszínt várják, ahol szeretnék csökkenteni a megbízhatósági kockázatot. Ha minden jól megy, oda egy viszonylag friss, megbízhatóbb B-motorral, valamint egy addigra rendbe tett vezérlésű, erősebb C-motorral felvértezve indulhatnak.

Borítókép: Max Verstappen (fotó: MTI/EPA)

További tartalmak