Musorujsag
Élő Eredmények

Merni kell butítani a mostani F1-es autókon – Brawn

Merni kell butítani a mostani F1-es autókon – Brawn

Racer
A leszorítóerő csökkenni fog, az autók pedig lassulnak az előttünk álló F1-es szabályváltozásokkal, ám Ross Brawn szerint ezt hiba lenne visszalépésnek tekinteni.

Amikor 2016-ben megalkották a tavaly érvénybe lépő szabályokat, az F1 résztvevőinek célja az volt, hogy az addiginál lényegesen gyorsabb, jobban kinéző autók versenyezzenek egymással. A minden szempontból nagyobb autók azóta sorra döntögetik a körrekordokat, ám ennek az lett a vonzata, hogy közben nehezebbé vált velük az előzés. A sportág most e  probléma orvoslásán dolgozik, és a megoldás  kétlépcsős lesz: 2019-ben a szárnyak kialakításán fognak változtatni, 2021-ben pedig teljesen új aerodinamikájú autók debütálnak.

Ross Brawn F1-es sportigazgató szerint mindkét változás ugyanazt fogja magával hozni: csökkenni fog az autók leszorítóereje és tempója is. Ettől azonban fölösleges tartani. „Úgy vélem, kevesebb leszorítóerőnk lesz, mint most. A jelenlegi autók egészen lenyűgözőek, de ha ilyen ütemben fejlődnek, akkor muszáj lesz visszahúznunk őket. A jövő évi szabályok egy lépést jelentenek hátra, de ez elkerülhetetlen velejárója a Forma–1-nek, amely aztán újra visszahozza ezt.”

„Az abszolút leszorítóerő mértéke talán csökkenni fog, de nem az abszolút érték számít, inkább a leszorítóerő minősége. Az IndyCar érdekes példa, hiszen jelentősen csökkentette a leszorítóerőt, és a normál pályákon a versenyzőknek tetszik is a versenyek új módja. Az oválpályákon vannak bizonyos problémák, de az rendhagyó környezet. A normál pályákon viszont pozitívak a visszajelzések a csapatok és a versenyzők részéről, még ha valójában lényegesen kevesebb is a leszorítóerő, mint korábban volt” – magyarázta Brawn.

A Williams tesztje a 2019-re tervezett első szárnnyal (fotó: Williams) A Williams tesztje a 2019-re tervezett első szárnnyal (fotó: Williams)

A versenyek minőségét szerinte nem annyira a tempó, sokkal inkább a versenyzés módja, a küzdelmek határozzák meg, és ennek javításáért érdemes áldozni kicsit a teljesítmény oltárán. A 2021-es autótervek elsődleges célja, hogy a jelenlegi 50%-ról 20%-ra csökkenték vele azt a leszorítóerő-vesztést, amit egy autónál egy másik mögött haladva tapasztalni.

Az egyszerűség Brawn szerint ilyen vonatkozásban kifizetődő, ezért is vezetik be 2019-ben a mostaninál szélesebb, de kevesebb elemből álló első, valamint az elmélyített, szintén egyszerűbb kialakítású hátsó szárnyakat. „A projektünk alatt hamar találtunk megoldásokat arra, hogyan lehet kevésbé érzékennyé tenni az autókat. Az elöl haladó autóról lelépő légáramlat és a hátul haladó érzékenysége terén lehet előnyre szert tenni. A jövő évi autókkal a jó irányba teszünk egy lépést, és fontos lesz látni, ezek hogyan hatnak az autók viselkedésére követés közben. Jövőre le fogjuk tudni mérni ennek hatását, és még az előtt meggyőződhetünk arról, a helyes irányba haladunk-e, hogy nagyobb változtatásokat hajtanánk végre.”

További tartalmak