Musorujsag
Élő Eredmények

Gasly nem megsemmisíteni, legyőzni akarja Verstappent

Gasly nem megsemmisíteni, legyőzni akarja Verstappent

GMM
A jövő évi csapattárs, Pierre Gasly nem megsemmisíteni, legyőzni akarja Max Verstappent, akinek egyébként szívesen lesz a márkatársa, hiszen remek mérce lesz számára, és folyamatosan jobb eredmény elérésére ösztönözheti majd.

A különböző juniorszériák után a japán Super Formulát is megjáró Gasly kanyargós úton jutott el a Forma–1-ig, megérkezését követően azonban hamar letette a névjegyét: a Toro Rossóval több kiemelkedő versenyhétvégét is teljesített, meggyőzve ezzel a Red Bull főnökeit, akik gyorsan jutalmazták is, 2019-ben ugyanis már az anyacsapat pilótája lesz.

Ott Max Verstappen mellett kell majd helyt állnia, akit sokan – többek között az F1 sportigazgatója, Ross Brawn – a jövő bajnokának tartanak, azt pedig, hogy valóban ott lehet a legjobbak között, az elmúlt években több alkalommal bizonyította már.

Pierre Gasly (Fotó: XPB) Pierre Gasly (Fotó: XPB)

Érdekes lesz tehát figyelni a két fiatal és sikeréhes versenyző összecsapását. „Az embernek mindig szüksége van egy kis időre, hogy mindenhez hozzászokjon, de remélhetőleg hamar jól együtt tudok majd működni a csapattal, és tudunk majd dolgozni az autón” – nyilatkozta a francia, amikor 2019-ről és a Verstappennel való összecsapásról kérdezték. „Jó ideje ismerem már a Red Bullt, a kérésükre pedig a szimulátorukban is voltam már, és remélhetőleg hamarosan újra ott lehetek” – tette hozzá.

„Nem szeretném megsemmisíteni Verstappent. Mi mindketten autóversenyzők vagyunk, és teljesen nyilvánvaló, hogy azért megyek ehhez a csapathoz, hogy a legjobb legyek. Én akarok a mezőny legjobb versenyzője lenni, de szerintem egyértelmű, hogy benne is ugyanez a vágy munkál” – utalt jövőbeli csapattársára.

Végül kiemelte, örül, hogy egy többszörös futamgyőztes csapattársa lehet, akit már most a legjobbak között tartanak számon, hiszen Verstappen feltehetően jövőre is jól teljesít majd, ezzel pedig őt is folyamatosan arra fogja ösztönözni, hogy rendre a legjobbját nyújtsa és fejlődjön. „Boldog vagyok, hogy egy olyan srác lesz a másik garázsban, aki ennyire gyors. Ilyenkor a legjobbat hozhatjátok ki egymásból. Remek időket fogunk átélni” – zárta gondolatát.

Pierre Gasly (fotó: XPB) Pierre Gasly (fotó: XPB)
Borítókép: Pierre Gasly és Max Verstappen (Fotó: Red Bull)

További tartalmak