Vita a kék zászlóról: legyen igazi előzés a lekörözés is?

Az egész boxutca a kék zászlókról vitázik a szingapúri kavarodások után. Szükség van rájuk egyáltalán? Rugalmasabb vagy éppen szigorúbb szabályokra lenne szükség? Ahány résztvevő, annyi vélemény.

Fotó: XPB

Többek számára is fejtörést okoztak a szűk szingapúri pályán a lekörözések. Lewis Hamilton az egymással csatázó Szergej Szirotkinbe és Romain Grosjeanba botlott bele, amikor Max Verstappen hirtelen utolérte őt, és még egy támadásfélével is megpróbálkozott. Grosjean időbüntetést és két büntetőpontot is kapott, amiért nem engedte el a párost időben. Valtteri Bottas eközben arra panaszkodott, az FIA miért nem lengeti a kék zászlót Nico Hülkenbergnek előtte. Az ok egyszerű volt: van egy 1,2 másodperces szabály, és ő nem került ezen belülre, addig pedig nincs felszólítás.


Szocsiban mindezek után központi téma volt a kék zászlók problémája, a vitában pedig szélsőséges vélemények is elhangoztak. Az egyiket a Haas csapatfőnöke, Günther Steiner képviselte, aki csatlakozott Charlie Whiting versenyigazgató azon felvetéséhez, miszerint talán el kéne gondolkodni az egész kékzászlós rendszer eltörlésén, és arra kényszeríteni az élmezőnyt, hogy a lekörözötteken is normál előzéssel jussanak túl. „Nekem tetszene ez. A versenyzéshez hozzátartozik, és hiába akarnak több versenyt, ha az élen álló azt mondja, én vagyok az első, azt csinálhatok, amit csak akarok. Ha viszont nem lenne kék zászló, Verstappen utolérte volna Hamiltont, és lett volna egy csatánk, több akciót láttunk volna a szabály eltörlésével, melyből amúgy is csak az a versenyző profitál, amely eleve az élen halad” – érvelt.


Rámutatott: „Folyton azt mondjuk, szorosabb küzdelemre van szükség, de közben azért teszünk, hogy az élen haladó előnye csak még tovább nőjön az elengedéssel, tehát csak a gazdagok nyernek.”




Romain Grosjean és Szergej Szirotkin csatája Lewis Hamilton és Max Verstappen előtt (fotó: Formula1/Twitter) Romain Grosjean és Szergej Szirotkin csatája Lewis Hamilton és Max Verstappen előtt (fotó: Formula1/Twitter)


Tilalom egy-egy kivételes verseny miatt?


Ezt az irányt nem mindenki támogatná. A Szingapúrban panaszkodó Valtteri Bottas például semmiképp. Szerinte inkább az időkülönbségeken és azok rugalmasabb alkalmazásán kéne elgondolkodni. „Én mindenképpen örülök, ha megtartjuk a kék zászlókat. Mindkét oldalon álltam már, sokszor kaptam kék zászlót, és sok múlik a pályákon is. Van, hogy az 1,2 másodperces szabály jó, van, hogy nehéz előcsalni vele a kék zászlókat, és utóbbit láttuk Szingapúrban. Sosem lesz tökéletes, de végül úgyis valamennyi élen haladó autó leköröz, szóval mindenkinek ugyanolyan. Van, hogy több szerencséd van, máskor peches vagy, de ez már csak így megy.”


„Megértem, hogy Valtteri bosszús volt Szingapúrban, mert azon a pályán nagyon nehéz elég közel kerülni a másikhoz, akit éppen le akarsz körözni és versenyben van” – állapította meg Marcus Ericsson. „Kényes téma ez, de szerintem a jelenlegi helyzet megfelelő kompromisszum. A kék zászlóval mindig vannak viták az élen haladók és a lekörözöttek között, és mindig kétféle vélemény létezik. Kipróbáltuk a másfél másodperces követést is, volt, hogy egy másodperc volt a távolság, most 1,2. Nehéz tökéletes megoldást találni, és szerintem pályánként változó is. Az 1,2 másodpercet megfelelő kompromisszumnak tartom.”


Csapattársa, Charles Leclerc is hasonló véleményen van. A múltkori szerinte helyi probléma volt, amin lehet javítani. „Ha jól csinálják, szerintem jó, hogy van a Forma–1-ben kék zászló, de Szingapúrban kisebb káosz alakult ki. Volt, hogy a pályabírók zászlót lengettek nekem pár körön keresztül, de senki sem volt mögöttem, csak jóval egy másodpercen kívül. Ha jól csinálják, szerintem maradnia kéne a rendszernek, de jövőre Szingapúrban megoldást kell találni a mostani gondokra.”




Marcus Ericsson, Valtteri Bottas, Szergej Szirotkin és Charles Leclerc közül egyikük sem érzi úgy, hogy nincs szükség kék zászlóra (fotó: XPB) Marcus Ericsson, Valtteri Bottas, Szergej Szirotkin és Charles Leclerc közül senki sem érzi úgy, hogy nincs szükség kék zászlóra (fotó: XPB)


Fernando Alonso úgy véli, túlzás egyetlen verseny után máris komoly problémaként emlegetni a kék zászlózást. „Szerintem a jelenlegi autókkal nehéz olyan rendszert felállítani, amely valamennyi pályán rendben működik. Spában elég könnyű közel kerülni, Szingapúrban nehéz. A pályák karakterén múlik. De talán bonyolultabb lenne, ha többféle különbséget határoznának meg. Közben vannak olyan sorozatok is, amelyekben nincs kék zászló, és ott a rendelkezésre álló eszközökkel kell játszani, a taktikával. Többféle vélemény létezik, és az F1 mindig is a mostani rendszerben gondolkodott, ezért nem hiszem, hogy aggódnunk kéne csak azért, mert egy futamon voltak gondok” – vélekedett a spanyol.


Daniel Ricciardo szerint túlreagálná a szingapúri történéseket az F1 a kék zászlók használatának beszüntetésével. „Szerintem nem kéne olyan messzire menni, hogy ne használják a kék zászlót. Az sem lenne valami jó, ha az élen haladó egy lekörözöttbe ütközne, csak mert arra kényszerül, hogy meg kelljen előznie őt” – figyelmeztetett.


Szigorúbb szabályokat, vagy szorosabb küzdelmet?


A lekörözöttekre sokat panaszkodó Kimi Räikkönen egy másik végletet képvisel. Szerinte az a túlzás, hogy a versenyzőknek három kék zászlós jelzést engedélyeznek, mielőtt valóban félre kell állniuk. „Amíg nincsenek nagyon-nagyon szigorú szabályok, és nem kapsz azonnal büntetést, ha nem állsz félre, igazán nem is fog semmi sem változni. Szerintem túl nagy a szabadság a lekörözéseknél, túl sokáig lehet kivárni. Mind tudjuk ezt, és mindig elég sokat beszélünk erről a versenyzői eligazításokon” – mutatott rá a finn.


Kevin Magnussen szerint az FIA eleve következetlen a büntetésekkel. „Vannak szabályok, melyekhez tartanunk kell magunkat, és ha nem tesszük, akkor büntetést kapunk. De van, hogy részben követed őket, mégis megbüntetnek.” Szerinte egy egyszerűbb módja is lenne a vita felszámolásának. „Az élen haladók mindig panaszkodnak. Talán egyszerűen nem kéne ezeket az adásba tenni. Megértem, hogy ingerültek lehetnek ilyenkor, de ezt nem kéne világgá kürtölni.”




Kimi Räikkönen (fotó: XPB) Kimi Räikkönen (fotó: XPB)


Csapattársa, Romain Grosjean eközben furcsamód nem is a kék zászlókban látja a problémát, hanem a mezőny egyes tagjai közötti tempókülönbségben. „Nézzük a teljesebb képet: a gondot nem a kék zászlók jelentik, hanem az, hogy hat ható sokkal gyorsabb a többinél, és már a verseny felénél szükség van a kék zászlókra. A Forma–2-ben nincsenek kék zászlók. Talán csak akkor, ha történik egy baleset az első körben, és egy autónak felmutatják később. Én Ausztriában körhátrányban értem célba, pedig negyedik lettem. Ezért van szükség kék zászlókra. Ha közelebb lenne az autók teljesítménye, ha a mezőny jobban egyben maradna, akkor nem is lenne gond ezzel” – fejtegette.


Ricciardo pályafutása elején még nem az élen álló csapatokat erősítette, így van tapasztalata mindkét oldalról. Szerinte Grosjean érvei sem állják meg a helyüket. „A helyzet manapság sokkal jobb, mint az én időmben, amikor a HRT-nél versenyeztem. Akkor négyszer köröztek le egy versenyen” – emlékeztetett.