Musorujsag
Élő Eredmények

Kínos: elfelejtett gumit választani a McLaren…

Kínos: elfelejtett gumit választani a McLaren…

Auto Motor und Sport
Igen kínos baki utóhatásait nyögi a McLaren Japánban: egyszerűen elfelejtett gumit választani a hétvégére…

Lehet, hogy már csak a 2019-es újrakezdésre készül a McLaren, ám még így is kellemetlen az istálló szempontjából, hogy miközben év elején még a negyedik hely megszerzéséről és a három nagycsapat mögé való felzárkózásról ábrándoztak, 2018 utolsó harmadára a Williams állandó társainak számítanak a mezőny legvégén. Fernando Alonso Szocsiban az ambíciókat hiányolta a csapat tagjaiból, ám úgy fest, vannak egyéb hiányosságok is Wokingban.

Az Auto Motor und Sport most egy kínos mellényúlásról adott hírt a brit istállóval kapcsolatban. Amikor a Pirelli pár hete közzétette a Japán Nagydíj hivatalos gumikiosztását, még azt írtuk, a McLaren meglepően konzervatívan választott. Fernando Alonso és Stoffel Vandoorne mindenkinél több, 4 szett közepes keveréket kapott, a lágy típusból 5, a szuperlágyból pedig mindenkinél kevesebb, mindössze 4 garnitúrát. A német szaklap szerint viszont nem a szuzukai erős gumikopástól féltek ennyire, sőt, valójában nem is ők választottak.

Az Európán kívüli versenyekre a szabályok értelmében 14 héttel az esemény kezdete előtt kell leadni a kiválasztott gumik listáját, ám a McLaren ezt elfelejtette megtenni. A zavart az idézhette elő, hogy egy időpontban kellett gumikat igényelni a spái és a szuzukai versenyre, és míg az előbbire le is adták rendelésüket, utóbbiról megfeledkeztek…

A szuzukai gumikiosztás (grafika: Pirelli) A szuzukai gumikiosztás (grafika: Pirelli)

Aki nem választ, annak a Pirelli válogatja össze az abroncsokat, az ő stratégiájuk pedig tét híján igen egyszerű: biztosra menni, kerülni a szélsőségeket. Ennek köszönhető a 4-5-4-es gumifelállás, melynek eredménye pénteken azt lett, hogy Fernando Alonso például nem is használta a legpuhább típust, hogy spóroljon vele a folytatásra.

„Szerencséjük”, hogy nem gyakori vendégek a Q3-ban (és mostanság a Q2-ben sem) – így legalább takarékoskodhatnak…

181002 idotabla JapanGP fenyelt

Borítókép: Fernando Alonso (fotó: XPB)

További tartalmak