Musorujsag
Élő Eredmények

Szirotkin szerint elkerülhető a „katasztrófa” megismétlődése

Szirotkin szerint elkerülhető a „katasztrófa” megismétlődése

GMM
A csapat orosz versenyzője, Szergej Szirotkin úgy érzi, a Williams el tudja kerülni az idei katasztrofális szezon megismétlődését, és 2019 egy új kezdet lehet számukra. Véleményét a jövő évvel kapcsolatos tervekre alapozza, melyek már most ígéretesnek tűnnek.

A Williams új lendületet kapott a hibridéra elején, ez azonban az idei szezonra teljesen elfogyott, a csapat ugyanis a középmezőnyből a sor végére zuhant: eddig mindössze 7 pontot szereztek a versenyzők elmondása szerint roppant nehezen vezethető FW41-essel, és szinte biztos, hogy utolsóként végeznek majd a bajnokságban.

Orosz versenyzőjük, Szergej Szirotkin, bár hivatalosan nem megerősített, hogy jövőre is velük marad, már látta a 2019-es terveket, melyek elmondása szerint ígéretesek, és bizakodásra adnak okot. Ő maga legalábbis hisz benne, hogy elkerülhető az idei katasztrofális szezon megismétlődése.

Szergej Szirotkin (Fotó: XPB) Szergej Szirotkin (Fotó: XPB)

„Nem szeretnék túlzottan optimista lenni, de a 2019-es tervek alapján úgy tűnik, elég nagy előrelépés jöhet” – jelezte a fiatal pilóta. „A helyzet jobb, mint egy évvel ezelőtt volt a jelenlegi autó esetében. Az időbeosztás tekintetében is sikerült tennünk egy lépést a megfelelő irányba, ami mindig nagyon pozitív egy csapat számára” – magyarázta.

„Szóval, nem akarom azt mondani, hogy azonnal vissza fogunk vágni, és minden tökéletesen úgy működik majd, ahogyan szeretnénk, de nagyon úgy tűnik, hogy a csapat megtanult egy leckét. Egy nagyon fontos leckét, és az idei évben elvégzett munkára alapozva fejlődhet” – hangsúlyozta.

Szirotkin szerint a Williams fejlődését a csapat idén megváltozott hozzáállása is segítheti. „Ez az egész az alapvető összhangon alapul, ami az autó tervezésének az alapja. Hosszú időbe tellett, míg megértettünk mindent, és túlléptünk a problémákon. Idén nagyon sokat tanultunk, és most nulláról kezdhetünk egy új procedúrával. Az új hozzáállás más lesz, és a következő autó már ennek a jegyében készül. Így elkerülhetjük az idei problémákat, és még többet kihozhatunk majd belőle” – mondta.

Williams (fotó: XPB) Williams (fotó: XPB)
Borítókép: Szergej Szirotkin (Fotó: XPB)

További tartalmak