Musorujsag
Élő Eredmények

Lauda hamarosan elhagyja a tüdőátültetését végző kórházat

Lauda hamarosan elhagyja a tüdőátültetését végző kórházat

Österreich
Biztató hírek érkeznek a nyáron tüdőátültetésen áteső Niki Laudáról: bő két hónap után elhagyhatja az intenzív osztályt.

A gyógyulás útján a Mercedes résztulajdonosa és elnökségi tagja, a háromszoros F1-es világbajnok Niki Lauda! Az osztrákok legendája a nyár közepén feküdt be a bécsi általános kórház intenzívosztályára, ahol eleinte nyári influenzával kezelték, majd állapota súlyosbodásával augusztus elején tüdőátültetést hajtottak rajta végre. Lauda azóta is a klinikán lábadozik, ám az Österreich című lap beszámolója szerint hamarosan kiengedik őt az intenzív osztályról, de még a bécsi kórházat is elhagyja, hogy felépülését egy rehabilitációs klinikán folytassa.

A lap úgy tudja, Lauda kezelése jól halad, a körülményekhez képest javult az állapota, újra gond nélkül képes beszélni, sőt, rövidebb időkre már a kórház épületét is elhagyhatja, hogy a szabadban szívjon friss levegőt. A teste befogadta az új tüdőt, orvosi szempontból pedig stabil az állapota, minden szerve megfelelően működik. A közelmúltban ugyan volt még egy kisebb műtétje, ám ez csak rutin beavatkozás volt.

A következő lépést a felépülésben a legyengült izomzatának újbóli megerősítése jelenti. Állni az információk szerint egyelőre csak segítséggel tud, de folyamatosan együtt dolgozik a fizikoterapeutákkal a helyzet javításáért.

Az Österreich szerint Lauda a következő pár hétben, október végén, november elején költözik át a bécsi klinikáról egy speciális kórházba, ahol szakemberek segítségével további heteken át tartó rehabilitáción vesz részt.

Borítókép: Niki Lauda (fotó: XPB)

További tartalmak