Musorujsag
Élő Eredmények

Nem a régi motorokra, a régi érzésre van szüksége az F1-nek?

Nem a régi motorokra, a régi érzésre van szüksége az F1-nek?

Autosport, F1i.com
Fernando Alonso úgy érzi, a többség véleményén van, amikor a jelenkor Forma–1-ét kritizálja. Ám amíg ő a régi erőforrásokat emlegeti, Felipe Massa a közelmúltban ráébredt, nem a régi motorok gyengék és unalmasak a mostani turbókhoz képest.

Amióta tudja, hogy nem a Forma–1-ben folytatja pályafutását, Fernando Alonso folyamatosan kritizálja a királykategóriát, és rossz példaként állítja szembe a számára folytatást biztosító más kategóriákkal. Bár nyilvánvalóan kiábrándult az évek óta tartó sikertelensége miatt, hangsúlyozta, nem csak „savanyú a szőlő” alapon ostorozza a bajnokságot folyamatosan.

„Újra érdekessé kell tenni a sportágat. Nemrég posztoltam egy videót 2005-ből, és háromezer hozzászólást kaptam, amely azt mondta, »ez az a Forma–1, amibe beleszerettem, és nem az, ami most van«. Szóval nem arról van szó, hogy én kritizálom a jelen Forma–1-ét, az egész világ kritizálja” – hívta fel a figyelmet némi túlzással élve.

Szerinte valós problémát jelent a kiszámíthatóság és a korábbi színkavalkádhoz képesti beszürkülés. „Az élcsapatok hat autójának egyike minden futamon indulhat a legutolsó helyről, akkor is biztosan mindig a legjobb hatban fog végezni, és le fogja körözni a hetedik helyezettet, bárki is vezesse azt az autót. Hiányzik a V10-es és V8-as motorok hangja is, a stratégiai kreativitás, az eltérő üzemanyag-mennyiségek, a gumiháború, így nincsenek olyan kiszámíthatatlan tényezők, melyek miatt nem tudnánk megmondani, mi fog történni vasárnap.”

Fernando Alonso és Felipe Massa (Fotó: XPB) Fernando Alonso és Felipe Massa (Fotó: XPB)

A motorokat 2014-es bevezetésük óta sok kritika éri, főképp a gyenge hangjuk és a miattuk hangsúlyosabbá vált spórolás miatt. Ám miközben nyilvánvalóan sok hibája van a jelenlegi formulának, Felipe Massa egy szuzukai tapasztalat után érdekes megállapításra jutott. A brazil a 30. versenyét ünneplő pálya vendégeként a 2006-os és a 2010-es korábbi Ferrariját is pályára vitte a Japán Nagydíj hétvégéjén, és kijelentette, az azokban dübörgő V8-as motort kimondott visszalépésnek érezte az utolsó szezonjaiban használt V6-os turbókhoz képest.

Azt persze elismerte, hogy a régi, 600 kilogrammos masinákat élvezetesebb volt vezetni, mint egy mostani 733 kilós monstrumot. „Az autók között nagy a különbség. A régi autó vezetését jobban élveztem, mert az egészen könnyű volt, jól reagált az irányváltásoknál. A motorja viszont hiába élvezetesebb a jobb hangzás miatt, sokkal gyengébb. Tehát most sokkal agresszívebb és erősebb motorok vannak, mint a régi autókban” – mutatott rá.

Mindez az FIA és az F1 tulajdonosának álláspontját látszik erősíteni: nem a múltba kellene visszalépni a technológia terén, hanem a jelenkor szabályainak hiányosságait kéne kijavítani, hogy az új motorok ne csak teljesítmény tekintetében legyenek minden idők egyik legjobbjai (1000 lóerő körüli erőleadással), hanem más szempontokból is.

Felipe Massa és a 2005-ös Ferrari Felipe Massa és a 2006-os Ferrari

A négyszeres F1-es bajnok Alain Prost is e változtatások híve. „A motorszabályok a legbonyolultabbak. Minden egyes módosítás nagyon sokba kerül, de az biztos, hogy több üzemanyag használatát kéne engedélyezni a nagyobb teljesítményért. Technikai szempontból le kéne egyszerűsíteni őket, és meg kéne adni az esélyt a meglepetésre, hogy a versenyző jelenthesse a különbséget, ne a gépek harca, amit ma nyolcvan százalékban az aerodinamika és a motorok határoznak meg. Meg kellene találni az egyensúlyt” – figyelmeztetett a Renault tanácsadója.

Abban egyetért Alonsóval, hogy színesíteni kéne, több változatosságot kellene vinni az F1-be. „Én módosítanám a diffúzorokat. Az én időmben más koncepciókkal versenyeztünk, nagy volt a teljesítmény, de tudtuk követni egymást gond nélkül. Egyszerűbb aerodinamikára lenne szükség. Nálunk volt olyan év, amikor egyszerre voltak turbómotorjaink, V8-asok, V10-esek, V12-esek, Michelin, Goodyear és Pierlli gumik. Nem léphetünk vissza a múltba, mert nagyon bonyolult lenne eltérő technológiákat használni, de jó lenne, ha a technikai szinten olyan egyensúlyt találnánk, ami különbséget jelenthetne.”

Alonso bízik benne, hogy a Liberty Mediánál jó kezekbe került a sportág, és hiszi, hogy a tervezett 2021-es megújulás (vagy ami megvalósul a nagy tervekből…) előrelépést hoz majd. „A FOM 2021-re terezett változtatásai mind arról szólnak, hogy érdekesebbé tegyék az F1-et, és biztos vagyok benne, hogy a sportág addigra sokkal jobb is lesz. Jövőre viszont nem lesz nagy változás, mert csak apró újítások jönnek az első szárnyakon, és nem gondolnám, hogy ezeknek komoly hatásuk lesz. De ami a jövőt illeti, rendben leszünk, mert a Libertynek megvannak a víziói, és tudják, hogy tenniük kell valamit” – vélekedett a McLaren év végén visszavonuló sztárja.

Borítókép: Felipe Massa Szuzukában a 2006-os Ferrarival (Fotó: XPB)

További tartalmak