Musorujsag
Élő Eredmények

Hosszabbítás hálából: hivatalossá vált Sergio Pérez maradása

Hosszabbítás hálából: hivatalossá vált Sergio Pérez maradása

Force India
Újabb ülés talált gazdára 2019-re: a Force India végre hivatalossá tette, hogy Sergio Pérez velük folytatja.

Sok változás történt a Force India háza táján az utóbbi hónapokban, új tulajdonos érkezett, új csapatfőnököt neveztek ki, új néven fut a gárda – rájuk fért némi állandóság is. Azt pedig Sergio Pérez jelenti számukra, akinek maradását csütörtökön jelentették be hivatalosan, az austini sajtónap elején.

A rózsaszínek meglepetést nem okoztak ezzel, hiszen a versenyző már a nyári szünet óta hangoztatja, hogy be van biztosítva a jövője, ráadásul úgy tudni, a maradására már akkor garanciát adott a gárda vezetősége, amikor mexikói még el sem indította a szünet előtt kezdeményezett csődeljárást, mely hozzásegítette az istállót a tulajdonosváltáshoz és a fennmaradáshoz. Pérez az új szerződését mintegy ezen szolgálataiért cserébe kapta a vele egyébként is elégedett Force Indiától. A bejelentésből az derül ki, hogy maradása a 2019-es szezonra biztosított.

„Örömmel folytatom a közös utunkat Sergióval 2019-ben” – nyilatkozta Otmar Szafnauer csapatfőnök. „Az elmúlt öt évben Sergio megerősítette, hogy a Forma–1-es mezőny egyik legtehetségesebb és legkiegyensúlyozottabb tagja. Értékes stabilitást biztosít számunkra a folytatáshoz, és óriási értéke a csapatunknak. Most egy új, izgalmas fejezetet kezdtünk az istállóval, és örülünk, hogy Sergio továbbra is nálunk versenyez.”

Sergio Pérez (Fotó: XPB) Sergio Pérez (Fotó: XPB)

Pérez 2014-ben csatlakozott a Force Indiához, a következő tehát már a hatodik idénye lesz a gárdával, amelyet ő a legnagyobb potenciállal rendelkező középcsapatnak tart. „Boldog vagyok, hogy végre bejelentettük a megállapodásunkat, és nagyon motivált vagyok 2019 előtt. A Force India már 2014 óta az otthonom, versenyzőként fejlődni tudtam itt, és megmutathattam a pályán, hogy mire vagyok képes. Nagy sikereket értünk el együtt az utóbbi öt szezonban, de a legjobb még csak ezután jön! A csapat új befektetői bizakodóvá tesznek engem is, és nagyon izgatottan várom a jövőt” – fogalmazott Pérez, aki a 97. futamára készül jelenlegi csapatával, mellyel már öt alkalommal ünnepelhetett a dobogó harmadik fokán.

Pérez maradásával hivatalosan már csak három kiadó hely maradt a jövő évre, ám ez a gyakorlatban inkább kettő. Hiszen hiába nem tett még bejelentést a Force India Pérez csapattársáról, miután Lawrence Stroll vásárolta fel a gárdát, fia, Lance Stroll érkezése is biztosra vehető. Az ifjú kanadai miatt szorul ki Esteban Ocon a csapatból, aki ha nem kapja meg a Williams fennmaradó ülését, alighanem a jövő évi rajtrácson sem lesz ott. A harmadik üres hely a Toro Rossónál van, ahol Danyiil Kvjat várja, hogy ki lesz az új kollégája. A hírek szerint a thaiföldi Alexander Albon a fő esélyes.

Borítókép: Sergio Pérez (Fotó: XPB)

További tartalmak