Musorujsag
Élő Eredmények

Mégis Oconra hajt a Williams

Mégis Oconra hajt a Williams

Autosport
Megmentheti Esteban Ocont a Williams. Úgy tudni, őt akarja leginkább a brit csapat, ám a pénzkérdés még közbeszólhat.

Miután a Force India várhatóan Lance Strollt nevezi meg Sergio Pérez 2019-es csapattársának, a Renault és a McLaren ajtaja pedig már korábban bezárult előtte, Esteban Ocon pillanatnyilag ülés nélkül várja a következő szezont. Utolsó reményét a Williams jelenti. Ők nemrég bejelentették, hogy George Russell lesz az egyik versenyzőjük, másik ülésükért viszont Oconon kívül Robert Kubica és Szergej Szirotkin is versenyt fut.  Ők komolyabb szponzorpénzekkel igyekeznek erősíteni tárgyalási pozíciójukat: Szirotkin továbbra is biztosítaná az SMP millióit, míg lengyel kollégája egy hazai olajvállalattól kaphat 10 millió dolláros „lökést” a visszatéréshez.

Az Autosport információi szerint mindezek ellenére Claire Williamsék számára Ocon az első számú jelölt, akit képességei alapján a legjobb választásnak tartanának. Azon dolgoznak, hogy szerződtetni is tudják őt, ám ennek lehet egy akadálya: a pénz. Tekintve, hogy a mostani bajnokság után főtámogatójuk, a Martini, valamint Lawrence Stroll is hátat fordít nekik, szükségük lenne egy bizonyos összegre a jövő évi költségvetésükhöz, és a brit szakportál szerint Ocon alkalmazására csakis akkor kerülhet sor, ha valahonnan meg tudják szerezni ezt a pénzt – továbbá az így menesztett Szirotkin által hozott összeget is pótolni tudják.

A hírek szerint a szintén a Mercedes által támogatott Russell révén nem tesznek szert anyagi támogatásra, mivel a britet a csapat szerette volna mindenáron alkalmazni, vagyis nem a csillagosok protezsálták be őt hozzájuk. Most azt kell kitalálniuk, hogyan alkalmazhatják úgy Ocont is, hogy közben pénzügyi segítséget is kapnak. A Mercedes is tehet az ügy érdekében, ám egyfelől kérdéses, fizetne-e annyit a márka, amennyire a Williamsnek szüksége van, másfelől Toto Wolff korábban már jelezte, nem hajlandók ülést vásárolni versenyzőjüknek, és nem is ragaszkodnak körömszakadtáig Ocon 2019-es szerepeltetéséhez.

A tehetséges versenyző Austinban mindenesetre azt nyilatkozta, még mindig él az utolsó reménye. „Örülök annak, hogy George-ot előléptették, hiszen ő is tagja a Mercedes juniorprogramjának, és több évre írt alá. Még mindig ott a második ülés a Williamsnél, még mindig zajlik a párbeszéd, és meglátjuk, mire jutunk. George-nak gratulálok, de ő más szakaszában jár a pályafutásának, mint én, és nem is lopta el a helyemet, szó sincs ilyesmiről” – fogalmazott Ocon.

Borítókép: Esteban Ocon (Fotó: XPB)

További tartalmak