Musorujsag
Élő Eredmények

Úgy kényszerítette ki magából Hamilton a pole-t a Ferrarik ellen

Úgy kényszerítette ki magából Hamilton a pole-t a Ferrarik ellen

Sky Sports, Crash, Speedweek
Lewis Hamilton tudta, hogy meg kell ráznia magát, ha nem akar vereséget szenvedni a Ferraritól az austini időmérőn, és bevallotta, nem erre számított a vörösöktől.

Olyasmi történt Lewis Hamiltonnal, ami egy ideje már nem: megszorongatták őt egy másik csapat versenyzői. Így is megszerezte ugyan sorozatban harmadik, idénybeli 9. pole pozícióját az Amerikai Nagydíj időmérő edzésén, ám Sebastian Vettelt csak 61, Kimi Räikkönent pedig 70 ezreddel tudta maga mögött tartani. Ha utolsó körében nem javít, el is bukta volna az első rajtkockát mindkettőjükkel szemben.

Mint utólag elmondta, szinte kényszerítette magát, hogy ezúttal ne inogjon meg. „Tudtam, hogy a tökéletesre lesz szükség, egy jól sikerült körre, hogy legyőzzük őket. Az első köröm jó volt, de mivel kevesebb mint egy tized volt az előnyöm, tudtam, hogy a következőben javítani fognak, és hogy nincs tér a hibázásra. Mivel az utóbbi időben többször előfordult, hogy a Q3-ban elejtettem a labdát a második körömön, ami nem sikerült elég jól, most nagyon szigorú voltam önmagammal, elő kellett húznom a második kört. Nagyon határozott voltam.”

Hozzátette, emellett furcsán is érezte magát szombaton. „Ma valahogy más volt az érzés. Nem tudom, mitől. Talán tovább aludtam, vagy ilyesmi, de más állapotban voltam fejben az időmérő előtt, ami furcsa, de jó értelemben.”

Lewis Hamilton (Fotó: XPB) Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

Elmondása szerint a tökéletes kör így sem jött össze, és az erős szél is nehezítette a dolgát, ám már annak is örül, hogy a Ferrarik előtt maradt. „Többféle változó is van, és csak próbálsz egyensúlyozni, keresed és megragadod a tapadást. Az első szektorban valamiért nagyon gyorsak voltak most. Az első kanyarban egyszerűen jobb az autójuk, de a kör többi része jól sikerült, nem követtem el hibákat. Az első köröm egész jól sikerült, de hagytam némi időt pár kanyarban, a tizenegyesben, a tizenkettesben, a tizenhármasban, a húszasban. A második körben viszont sikerült javítanom.”

Beismerte, az utóbbi futamok alapján kissé meglepte őt a Ferrari formajavulása. „Nagyon fontos pole ez. Őszintén szólva nem számítottam rá, hogy ennyire szoros lesz a Ferrarival, de a szombat alakulásából már látszott, hogy erősek lesznek. Intenzív időmérő volt, előtte nem tudtam, mire számítsak a Ferrarik ellen. Úgy fest, visszataláltak a régi formájukhoz, ami izgalmas versenyt ígér.”

Vettel hátrasorolásával az ötödik rajthelyre került, ami némiképp megkönnyíti Hamilton dolgát, akinek 8 ponttal kell többet gyűjtenie Austinban ahhoz, hogy biztossá tegye ötödik világbajnoki sikerét.

181019 idotaba USAGP

Borítókép: Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

További tartalmak