Musorujsag
Élő Eredmények

Vettel: Négy hónapot kellett visszalépni a félrefejlesztés miatt

Vettel: Négy hónapot kellett visszalépni a félrefejlesztés miatt

Auto Motor und Sport, Autosport
Túl sokáig tartott a Ferrarinak, mire ráébredt, hogy önmagát ejtette csapdába a fejlesztéseivel – Sebastian Vettel szerint hónapokat pazaroltak el a bajnoki csatában.

Austin végre megadta a választ arra a kérdésre, ami már Monza óta foglalkoztatta az F1-et: mitől esett vissza a Ferrari a szezonhajrára? Sokféle találgatás látott napvilágot ennek kapcsán, ám kiderült, a legnagyobb problémát a Monza után bevetett fejlesztések jelentették. A Ferrari már Szuzukában sejtette, hogy ezen a téren kell keresgélnie: akkor pénteken új hátsó szárnyat teszteltek, ám mivel nem működött vele az autójuk, visszatértek a régi verzióra, és szombatra javult is a teljesítményük.

Ezt az elemző munkát folytatták az Austint megelőző két hétben, majd a texasi egyetlen száraz szabadedzésen is. Szombatra teljesen visszaalakították autójukat a Szingapúrt megelőző konfigurációjára, és hirtelen visszatért a korábbi, Mercedeseket szorongató Ferrari.

Ez és a Kimi Räikkönen győzelme által bizonyított versenyképességük önmagában jó hír, hiszen autójuk újra le tudta győzni az elmúlt hétvégéket uraló Mercedeseket, ráadásul a gumikezelés terén is újra föléjük tudtak kerekedni. Szépséghiba, hogy az eltévedés három versenye alatt annyi pontot veszítettek a csillagosokkal szemben, hogy azt szinte már képtelenségnek tűnik behozni.

Sebastian Vettel helyzete a kilátástalanabb, az ő matematikai esélyei minden valószínűség szerint már Mexikóban oda lesznek. A német vasárnapi 4. helyezése után először beszélt részletesebben a problémáikról, és elárulta: mivel a mostanság bevetett fejlesztéseken hónapokig dolgoztak, vélhetően korábban elindultak a rossz úton, mint azt az eredményeik mutatják. „Most ott vagyunk, ahol három-négy hónappal ezelőtt voltunk. A felismerés nem kellemes. Túl sokáig tartott, mire rájöttünk, miért veszítettünk a tempónkból. Ezt felfoghatjuk jó és rossz hírként is. Ha egy három-négy hónappal ezelőtti autóhoz térünk vissza, mert az versenyképesebb, az nem jó hír számunkra. De technikai szempontból fontos megérteni, mit rontottunk el.”

Sebastian Vettel (Fotó: XPB) Sebastian Vettel (Fotó: XPB)

Mint mondta, a legnagyobb probléma az volt, hogy a hibának nem észlelték egyértelmű jelét, amivel eleve késett a reakció is. „Nehéz megmagyarázni, mi történt. Azt éreztük, hogy az autónk nem annyira jó, mint korábban volt, de ha nem látsz problémát, akkor azt hiszed, hogy nincs is probléma. Úgy tűnt, a nyári szünet után hozott valamennyi fejlesztésünknek van értelme, ám utólag már belátható, hogy rossz irányba szaladtunk.”

Az okfeltáró folyamatnak még messze nincs vége. Most azt gyanítják, hogy Németországban indultak el a tévúton, és nem kizárt, hogy a szélcsatorna vezette őket félre, ami komoly problémára utalna. Mexikóban újra tesztelni fogják az Austinban csak az esős pénteken használt új padlólemezüket, hogy lássák, mit tud a szimulációkhoz viszonyítva. Ha az sem hozza a kívánt eredményt, akkor biztossá válik, hogy korrelációs problémával van dolguk. Ez 2019 szempontjából is aggasztó lehet, hiszen az új autót már tervezik, az efféle hibákat pedig nem könnyű egyik napról a másikra kijavítani pályatesztek segítsége nélkül.

„Egyértelmű, hogy valami hiányzott, és még nem tudtuk meg, hogy miért történt ez, mi okozta pontosan a hibát, vagy hogy hol kezdődött. Sok mindenre kell rájönnünk, de hiszem, hogy meg fogjuk tudni oldani” – bizakodott Vettel.

S hogy miért voltak vakok ennyire sokáig? Hasonló kisiklásai idén a Mercedesnek is voltak, ám ők rendszerint hamarabb megoldást találtak a problémákra. Legutóbb Spa fújt ébresztőt nekik, ami után két futammal már erősebbek voltak, mint valaha. A Ferrari esetében vélhetően a fejlesztések bevetésének üteme és körülményei sem segítettek. Szingapúr nem a legjobb helyszín az aerodinamikai újítások kiértékelésére, Szuzukában az esős körülmények is megzavarták őket, és több esetben ilyen-olyan hibák miatt sok időt veszítettek a szabadedzéseken is. „Az biztos, hogy ezek közrejátszottak” – értett egyet Vettel. „Ha egyszer elmerülsz a sz**ban, onnan már nincs visszaút. Túl sok minden jött közbe. Nem hiszek a szerencsében és a balszerencsében, de az biztos, hogy nem minden alakult nekünk kedvező módon, ezzel viszont nem tudunk mit kezdeni már.”

Sebastian Vettel (Fotó: XPB) Sebastian Vettel (Fotó: XPB)

A javítás és a probléma megértése viszont létkérdés lesz a Ferrari számára, mert bár az idei hajó már elúszni látszik, most a jövő évi visszavágás esélye is a tét. Ne feledjük, 2019-ben változnak a szárnyakra vonatkozó szabályok, ami elég jelentős aerodinamikai irányváltás lesz. Erre jól felkészülni csak magabiztosan lehet. „A télen ki kell elemeznünk, hogy mi siklott félre” – tette hozzá Vettel.

Az idei kisiklásért szerinte a felelősség mindannyiukat terheli, beleértve őt is, hiszen nem versenyzett tökéletesen. „Nincs alapvető probléma, és szerintem rosszabbnak tűnik a helyzet, mint amilyen. Sok minden volt ellenünk, de a legnagyobb gond, hogy a szezon nagyobb részében nem voltunk elég gyorsak ahhoz, hogy igazán odaérjünk. És ha ilyenkor történik valami, az nem segít. Sok feladatunk lesz a télen, mindannyiunknak felül kell vizsgálnunk a történteket, beleértve magamat is.”

Borítókép: Sebastian Vettel (Fotó: XPB)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Vettel: Cserbenhagytam a Ferrarit
Sebastian Vettel sajnálja, hogy cserben hagyta a Ferrarit, mert úgy érzi, a balesete nélkül minden esélye meglett volna a győzelemre.
Amerikai Nagydíj