Musorujsag
Élő Eredmények

Mindenkit mozgósított a Renault

Mindenkit mozgósított a Renault

Motorsport
A Renault Sport első embere, Jérome Stoll elárulta, a franciák komoly önvizsgálatot tartottak a nyári szünetet követő visszaesést látva, ez pedig elengedhetetlen volt az austini „visszavágáshoz”. Noha ott megnyugtató előnyre tettek szert, a folytatásban sem fognak hátradőlni!

A szezon elején szinte biztosnak tűnt, a Renault szerzi majd meg a negyedik helyet a gyártók bajnokságában, a Haas azonban hamar magára talált és egyre nagyobb nyomás alá helyezte a franciákat, akik a nyári szünet utáni első 5 futamon mindössze 10 pontot szereztek. Austinban viszont sikerült visszavágniuk: Nico Hülkenberg hatodik, Carlos Sainz pedig hetedik lett!

Három futammal a vége előtt tehát 22 ponttal vezetnek az amerikaiak előtt (akik Kevin Magnussen kizárása miatt még nagyobb lemaradásba kerültek). „Nagyon nagy szükségünk volt már ezekre a pontokra” – jelentette ki az austini eredmény kapcsán a Renault sportigazgatója, Jérome Stoll.

Renault (Fotó: XPB) Renault (Fotó: XPB)

„A célunk végig az volt, hogy megszerezzük a negyedik helyet. Az előző futamokon veszítettünk a teljesítményünkből, de most újra versenyben vagyunk! Szükség volt mindenkinek az újraaktivizálására. Belső megbeszéléseket szerveztünk, hogy mindenki motivált maradjon, és a cél elértéséért hajtson. Jó, hogy ez azt hozta, amire számítottunk. Az előző versennyel megerősítettük, hogy a célunk a negyedik helyezés” – magyarázta.

„Az év elején nagyon jó helyzetben voltunk, majd hirtelen rájöttünk, hogy aktivizálni kell a csapatot. Mindenkit! Az összes dolgozót. Az előző verseny pedig bizonyította, hogy lehetséges a célunk elérése” – folytatta a tapasztalt szakember, majd figyelmeztette kollégáit, hiába az austini remek eredmény, a véghajrában sem dőlhetnek hátra.

„Ha rápillantunk a csapatok közötti különbségekre, akkor láthatjuk, hogy azok nagyon-nagyon kicsik. Austinban minden a mi szájunk íze szerint alakult, de nagyon óvatosnak kell lennünk, nem szabad hirtelen hátra dőlnünk. Az utolsó versenyig mindenkinek roppant aktívnak kell maradnia. Továbbra is motiváltnak kell lennünk, és a céljainkra kell koncentrálnunk. Még nem végeztünk. Egy futammal nem tudtuk le az egész szezont” – zárta gondolatát

Renault (Fotó: XPB) Renault (Fotó: XPB)
Borítókép: Renault (Fotó: XPB)

További tartalmak