Musorujsag
Élő Eredmények

Ricciardo türelmes, 2021-ben viszont bajnok lenne a Renault-val!

Ricciardo türelmes, 2021-ben viszont bajnok lenne a Renault-val!

AS
Daniel Ricciardo úgy érzi, saját teljesítménye alapján már 2014-ben felérhetett volna a csúcsra, ami pedig a valós esélyeket illeti, tudja, hogy türelmesnek kell lennie új csapatával, a Renault-val. Most úgy saccolja, leghamarabb 2021-ben lehet esélyes a végső győzelemre!

A 2018-as pilótakeringő egyik, ha nem a legnagyobb meglepetését Ricciardo és a Renault szállította, amikor augusztus elején – komolyabb előzmények nélkül – bejelentették, a következő szezonban egyesítik erőiket. Az ausztrál azóta többször elmondta, hálás a Red Bullnak, és továbbra is kedveli kollégáit, a sokévnyi közös munka után azonban új kihívásokra vágyik.

A Renault-nál minden bizonnyal meg is kapja őket, hiszen egy továbbra is „fejlődésben lévő” csapathoz csatlakozik, amitől nem várhat gyors sikereket: korábban elmondta, jövőre dobogós helyezésre sem számít…

Daniel Ricciardo (fotó: XPB) Daniel Ricciardo (fotó: XPB)

Ezt talán nehéz lesz majd lenyelnie egy olyan versenyzőnek, aki a szezon során többször elmondta, idén már a bajnoki címért szeretett volna harcolni. Egyelőre azonban úgy tűnik, jegeli terveit, a Renault-val ugyanis érzése szerint csak a harmadik közös évben szállhat majd be a nagyok között zajló viadalba. „Most, hogy nemsokára kezdetét veszi majd ez az új utazás, reáliasan nézve azt mondom, 2021-ben lehet esélyünk. Abban az évben bajnok akarok lenni!” – mondta.

Persze azért 2019-et sem írja le; csupán reálisan közelíti meg. „Vannak céljaim! Szeretném, ha a csapattal a lehető legjobb eredményt érnénk majd el. Nem tudom, pontosan mit jelentett ez számukra az előző években, de ha egy hatodik helyezés volt, akkor én ötödik akarok lenni. Továbbá be akarom bizonyítani mindenkinek, hogy ez volt a helyes döntés. Rá akarom ébreszteni őket arra, hogy tévedtek. A csapattal együtt akarok majd előrelépni és fejlődni. Azt is szeretném elérni, hogy ők is érezzék, megérte bízniuk bennem” – magyarázta.

Amikor a bajnoki csata kapcsán az AS megkérdezte, mikor kellett volna elhódítania az első trófeát, ő az első Red Bull-os évet hozta föl, igaz, a tőle megszokott tréfás stílusban. „Már öt évvel ezelőtt” – jelentette ki nevetve. „Úgy érzem, 2014-ben szerintem egészen jól vezettem ahhoz, hogy bajnok legyek” – utalt a szezonra, melyben csapaton belül legyőzte Sebastian Vettelt, a Mercedes egyeduralmának árnyékában azonban a bajnoki sikerre nem volt esélye. „Szóval, számomra ez a bajnoki cím már jó ideje késik” – fogalmazott.

Daniel Ricciardo (fotó: XPB) Daniel Ricciardo (fotó: XPB)
Borítókép: Daniel Ricciardo (Fotó: XPB)

További tartalmak