Musorujsag
Élő Eredmények

Szándékos kiesés a Q2-ben: „rossz érzés”, de megéri?

Szándékos kiesés a Q2-ben: „rossz érzés”, de megéri?

Autosport, Auto Motor und Sport, Motorsport-Magazin
Ismét a visszás taktikázásról szólt a középcsapatok időmérője a gumik miatt. A Renault ezúttal inkább az igazi versenyzés mellett döntött, a Force India sajnálja, hogy „ki kellett ejtenie magát” a Q3-ból.

Rettegés a hiperlágyaktól – e címszó alatt vágott neki a mezőny a mexikói időmérő edzés Q2-es szakaszának. Pénteken kiderült, hogy a legpuhább gumikeverék alig 5 kör után drámaian veszít teljesítményéből, az erőteljes szemcsésedés pedig ellehetetleníti az olyan hosszú első etapok teljesítését, amire aztán az egy kiállásos stratégiát lehetne felépíteni. Az élcsapatok éppen ezért mellőzték is a hiperlágyak Q2-es használatát, és valamennyi versenyzőjük az ultralágyakon fog elrajtolni a versenyen (19:30, M4 Sport). Tempóelőnyük miatt ezt könnyedén meg is tehették, a középcsapatok viszont dilemmába kerültek, és választaniuk kellett: vagy a Q3-ba jutás és a jobb rajtpozíció, vagy a mezőny második felének leje, de szabad gumiválasztás.

Szocsiban a Renault ment szembe a versenyzés szellemiségével, és hagyta kiesni versenyzőit a középső edzésrészben – ezúttal nem ők, hanem a Force India követte ugyanezt a stratégiát. Esteban Ocon és Sergio az első Q2-es körét a szuperlágy gumin teljesítette, majd a másodikra föltették nekik az ultralágyat. Bejutniuk nem sikerült a legjobb 10-be, ám ezt most nem is volt kimondott céljuk. „Tudtuk, hogy az ultralágyon nehéz lesz bejutnunk, de a keményebb gumin rajtolva előnybe kerülhetünk. Tulajdonképpen a jobb stratégiát választottuk a jobb rajthelyezéssel szemben” – magyarázta Pérez.

Ocon szerint helyesen döntöttek, ám annak nem örül, hogy ezt kell mondania. „Egyáltalán nem tartom nagyszerűnek, hogy fel kell áldoznunk egy edzést a vasárnapi verseny miatt. Nem túl szép, de ha segíthet egy jó eredmény elérésében, akkor teljességgel mellette vagyok” – nyilatkozta. „A tizenegyedik hely volt a célunk, a minimális célunk. Sikerült megszerezni, ami nagyszerű. Ha a hiperlágy használatával bejutottunk volna a Q3-ba, talán álltunk volna a versenyt a Renault-val, és nagy kár, hogy ez elmaradt. A tempónk mindenképpen megvolt a Q3-hoz a hiperlágy gumin, de bízom benne, hogy ez most stratégiai szempontból a segítségünkre lesz. A hiperlágyasoknak a gumijuk nagy hatással lesz a versenyükre.”

Esteban Ocon (Fotó: XPB) Esteban Ocon (Fotó: XPB)

Míg Ocon megszerezte a szabad gumiválasztósok „pole-ját”, Péreznél hajszál került a levesbe: Fernando Alonso a hiperlágy gumin beugrott elé a 12. helyre.

„Csak azt bánom, hogy Fernando elém került. Nem volt elég tapadásom a Q2 végén futott körömön, és ezért tudott elém kerülni a hiperlágyon. De hiszek a vasárnapi esélyeinkben és abban, hogy helyesen taktikáztunk, aminek segítségével előrébb kapaszkodhatunk” – mondta a hazai pályán versenyző mexikói.

Ki lehet húzni a hiperlágy gumin?

Az első tízbe a Force India taktikájával végül a két Renault és a két Sauber jutott be, akik a 4-5. soron osztoztak. A 7. helyet megszerző Nico Hülkenberg hiszi, hogy boríthatók az előzetes számítások, és a hiperlágyas rajt után is lehet majd boldogulni. „Mi is elgondolkodtunk ezen a taktikán, de úgy éreztük, jobb lesz, ha a pályán elfoglalt pozícióra megyünk inkább rá, arra, hogy előrébbről rajtolhassunk, és onnan próbáljuk meg kezelni a helyzetet. Ez egy trükkös hétvége, és csak a versenyen derül ki, melyik volt a jó döntés” – fogalmazott a német.

„Nem voltam meggyőződve arról, hogy a Q3-ról való lemaradással és a szabad gumiválasztással járó kockázattal jól járunk. A hiperlágy gumival tudni kell bánni, nem fogja olyan sokáig bírni, mint a másik típusok, de kezelni fogjuk a helyzetet. Sok múlik majd azon is, mennyire lesz meleg.”

Könnyű dolguk mindenesetre nem lesz. A Renault egyrészt idén nem arról híres, hogy kíméletes a gumikkal, másrészről Hülkenberg és Sainz is azt nyilatkozta, hogy nem volt elégedett az autója egyensúlyával a kvalifikáción. És minél nehezebben vezethető egy autó, az annál rosszabb hír a gumiknak.

Nico Hülkenberg (Fotó: XPB) Nico Hülkenberg (Fotó: XPB)

A Saubernél a Renault-hoz hasonlóan gondolkodtak. A 10. kocka tulajdonosa, Marcus Ericsson nem hiszi, hogy az ultralágy gumi olyan nagy előnyt jelentett volna a hiperlággyal szemben az első etapon. „Én pénteken használtam az ultralágyat, és teljesen szétestek a gumik” – indokolt. Charles Leclerc elárulta: „Mi is gondolkodtunk a taktikán, de végül úgy döntöttünk, jobb vállalni a kockázatot. A hiperlágyon rajtolva nehéz helyzetből indulunk, de muszáj a legjobbat kihoznunk belőle. Hogy őszinte legyek, fogalmam sincs, meddig fogja bírni. Főleg a körülményektől függ majd. A tervünk annyi, hogy nincs tervünk.”

Hozzátette: „Ha sikerül a jó rajt, és jó pozícióba kerülünk, akkor bármi megtörténhet. Ezen a pályán nehéz előzni azonos gumin, és szerintem harcolni tudunk a Renault-kal. Pár kör után viszont már nehezebb lesz elhúzni a keményebb gumin rajtolóktól.”

A Sauber csapatmenedzsere, Beat Zehnder szerint a gumik szempontjából egyáltalán nem egyértelmű a képlet. „Szocsiban láthattuk, hogy a hiperlágyas rajt nem feltétlenül jelent hátrányt” – utalt arra, hogy Leclerc akkor is a puhább keveréken indult, és hiába állt ki korán, folyamatosan jó tempót diktált, amivel a feljött 7.-nek. „Nem lesz egyszerű magunk mögött tartani a Force Indiákat, és pontokat szerezni. Szocsiban Charles titkát az jelentette, hogy a második etapján szabad volt előtte az út, így jó tempót autózhatott. Talán most meg kéne beszélnünk a Renault-val, hogy ugyanezt a taktikát kövessük…” – viccelődött.

Vajon melyikük taktikázott helyesen? Esteban Ocon szerint egyértelmű, hogy a Force India. Ő már csak attól tart, hogy az időjárás borítja az előzetes terveket. Tudniillik ha esni fog, nem lesz már jelentősége, ki milyen gumit használt szombaton, és így a rózsaszínek áldozatvállalása is fölöslegessé válik. „Ha esni fog az éjjel, az lemossa a pályát, ami kedvezni fog nekünk, hiszen úgy jobban fog kopni a hiperlágy. De ha a versenyen fog esni, akkor elszúrtuk a stratégiánkat” – vázolta a lehetőségeket a francia.

181028 idotaba MexGP RIC fut2

Borítókép: Sergio Pérez (Fotó: XPB)

További tartalmak