Musorujsag
Élő Eredmények

Vandoorne: Voltak jó futamaim, de azokat nem vették észre

Vandoorne: Voltak jó futamaim, de azokat nem vették észre

Autosport
A Mexikói Nagydíjat nyolcadikként záró Stoffel Vandoorne úgy érzi, a múlt vasárnapit megelőzően is voltak hasonlóan erős versenyei, ezek azonban észrevétlenek maradtak a szurkolók számára, hiszen nem szerzett egyetlenegy pontot sem.

A belga versenyző egy hosszú rossz sorozatnak vetett véget Mexikóban, az áprilisban rendezett Azeri Nagydíj óta ugyanis most sikerült először bekerülnie a legjobb 10 közé. Vasárnap nyolcadikként ért célba, miután hibamentesen teljesített egy 57 körös etapot a szuperlágy abroncsokkal, ő maga azonban nem tartja különlegesnek teljesítményét.

Elmondta, Baku óta több hasonlóan erős futama volt már, ezek viszont egészen egyszerűen láthatatlanok maradtak a közönség számára. „Voltak jó versenyeim, de az emberek ezt általában csak akkor veszik észre, ha az ember pontokat szerez” – hangsúlyozta.

Stoffel Vandoorne (Fotó: XPB) Stoffel Vandoorne (Fotó: XPB)

„Nagyon elégedett vagyok a futamommal, hiszen az első körben még az utolsó helyen álltunk, szóval elég nagy hátrányt dolgoztunk le. Boldog vagyok, hogy minden rendben ment. Voltak jó előzéseink a versenypályán, életben tudtuk tartani a gumikat a legkritikusabb pillanatig és támadni tudtunk, amikor támadnunk kellett” – magyarázta.

Vandoorne-t versenymérnöke, Tom Stallard sem győzte dicsérni közösségi oldalán, kiemelve, hogy a nagy gumikopás ellenére is sikerült hibátlan futamot teljesítenie. „Látható volt, hogy a gumija teljesen elkopott. Lenyűgöző volt, hogy ilyen gumikon hibátlanul vezetett” – írta.

A belga végül elmondta, szüksége volt már egy hasonló eredményre, hogy ünnepelhessen valamit a szezon végén, és valóban ki tudja élvezni utolsó F1-es futamait (ő jövőre már nem lesz ott a rajtrácson). „Remek eredmény volt ez számomra, de egyúttal a csapat számára is. És fontos a konstruktőri bajnokság szempontjából is. Már évezni fogom az utolsó futamokat” – fogalmazott.

Stoffel Vandoorne (fotó: XPB) Stoffel Vandoorne (fotó: XPB)
Borítókép: Stoffel Vandoorne (Fotó: XPB)

További tartalmak