Musorujsag
Élő Eredmények

Most már Bottas is nyerne!

Most már Bottas is nyerne!

Sky Sports
Az idén még nyeretlen Valtteri Bottas reméli, a csapattárs, Lewis Hamilton újabb bajnoki sikere után neki is összejöhet még egy futamgyőzelem. Ez 2019 miatt is fontos lenne számára, hiszen egy pozitív élmény után a felkészülési időszak is jobb hangulatban telhet.

Az év elején Bottas több alkalommal is balszerencsés volt, a szezon második felében pedig Hamiltont támogatta a bajnoki küzdelemben (Oroszországban például átengedte az elsőséget csapattársának), így két futammal a szezon vége előtt a három élcsapat (a Mercedes, a Ferrari és a Red Bull) hat pilótája közül egyelőre csak ő áll győzelem nélkül.

Korábban elmondta, Hamilton „idő előtti” bajnoki sikere segíthet neki, hiszen ebben az esetben már nem kell a márkatársat támogatnia. Miután a brit Mexikóban felért a csúcsra, Bottas világossá tette, a győzelemért fog harcba szállni a folytatásban.

Lewis Hamilton és Valtteri Bottas (fotó: MTI/EPA) Lewis Hamilton és Valtteri Bottas (fotó: MTI/EPA)

„Két verseny maradt még, az pedig szerintem mindenki számára egyértelmű, hogy mi lesz a célom” – jelentette ki határozottan, majd elmondta, túl azon, hogy mindenképpen jót tenne a lelkének, ha ő is feliratkozhatna a győztesek listájára, a siker felkészülését is segítené. „Szerintem valamennyit biztosan számít az, ha az ember jó formában zárja az évet” – mondta.

„Van, hogy az ember egy kiábrándító eredménnyel zár, de van, hogy örömtelivel, és ez befolyásolja a felkészülési időszakot. Az önbizalomnak mindig jót tesz, ha az ember erősen fejezi be az évet. Ha ez nem sikerül, akkor is a jobb versenyekre szoktunk visszagondolni, és emlékeztetni magunkat arra, hogy még nem felejtettük el autót vezetni. Jól szeretném zárni ezt a szezont, de azért ez nem létfontosságú. Az ember végső soron úgyis az új szezonra készül majd a csapatával” – magyarázta.

„Mindig a futamgyőzelem a cél, és idén nekem még nem jött össze sem, mivel eléggé érdekesen alakult az évem. Jó lenne tehát behúzni egyet” – zárta gondolatát a finn, aki 2017 végén, egy hasonlóan hullámzó szezon lezárásaként győzni tudott Abu-Dzabiban. A szezonzárót idén is ott tartják, előtte pedig Brazíliában feszülhetnek egymásnak a királykategória legjobbjai.

Valtteri Bottas és Lewis Hamilton (fotó: XPB) Valtteri Bottas és Lewis Hamilton (fotó: XPB)
Borítókép: Valtteri Bottas (fotó: MTI/EPA)

További tartalmak