Haas: Jobbak voltunk a vártnál!

A csapat alapítója és tulajdonosa, Gene Haas elégedett a Haas-istálló idei teljesítményével, ami elmondása szerint túlszárnyalta a mindössze harmadik évét taposó alakulat elvárásait. Kiemelte, az is pozitív, hogy ennyire szoros csatát vívhatnak a gyári Renault-val.

Kevin Magnussen (fotó: XPB)

Noha a Renault-val való küzdelmet úgy tűnik, elbukják, és „csak” ötödikként végeznek majd a gyártók bajnokságában, a Haas valóban büszke lehet az elmúlt években elért fejlődésre, hiszen még csak a harmadik F1-es szezonját tapossa. Bár látja, hogy voltak hibák, az alapító is elégedett az idei évvel, ami a hibák ellenére is túlszárnyalta az előzetes várakozásokat.


„Szerintem jobban teljesítettünk a vártnál” – nyilatkozta az Autoweeknek. „Az első hármasnak hatalmas az előnye, szóval számunkra szinte lehetetlen dobogóra állni addig, amíg ki nem fognak egy rossz napot” – hangsúlyozta.


„A Ferrari F1-es részlegén ezer ember dolgozik. Vagy talán még több. A Mercedes esetében ugyanez a helyzet, és a Red Bullnál is. Én továbbra is erősen hiszek abban, hogy ha nagyobb volna a költségvetésünk, akkor nem lenne ekkora a különbség. De amire nekünk egy emberünk van, arra nekik öt. Az F1-ben most az alkalmazottak száma jelenti a különbséget” – magyarázta.




A Haas csapata (fotó: Haas) A Haas csapata Ausztriában (fotó: Haas)


Pont ezért tartja kellemes meglepetésnek, hogy a „kicsike” Haas versenyre bírt kelni a gyári támogatású Renault-val is. „Szerintem sokkal nagyobb előnyüknek kellene lennie, de volt pár rossz napjuk. Meglepő, hogy mi is annyit hibáztunk, mint ők. Csak azért vagyunk ilyen helyzetben, mert nagyjából ugyanannyi hibát követtünk el” – fogalmazott.


Ami a pénzügyeket illeti, jövőre a Rich Energy személyében már egy névadó főtámogatója is lesz a csapatnak, ami mindenképp könnyebbség az előző évekhez képest, melyekben mindent „saját zsebből” fizettek. „A legnagyobb baj a szponzorkereséssel az, hogy nem fog mindenki 15 milliós megaüzlettel kopogtatni. A támogatók már nem látnak akkora lehetőséget egy csapatban, mint 10 éve. Az talán segítene, ha folyamatosan változtathatnánk az autónk festését a szponzorokhoz igazítva. Annak már nincs értéke, hogy állandó a színezésünk” – hangsúlyozta.


A következő szezonnak – a Mercedes mellett egyedüliként – változatlan pilótapárossal (vagyis Romain Grosjean és Kevin Magnussen kettősével) vágnak neki, ami Haas szerint szintén a segítségükre lehet majd. „A NASCAR-ban már megtanultam, hogy a pilótacserék nem mindig hozzák a várt hatást. Ott sokszor csináltuk már, de ez nem olyan hatékony, mint az emberek hiszik. Ha van egy jó versenyződ, aki rendelkezik a szükséges alapokkal, az sokszor jobb, mintha beteszel egy újat, és azt mondod, hogy ez a versenyző majd nagy különbséget jelent” – zárta gondolatát.




Gene Haas (Fotó: Price / XPB Images) Gene Haas (Fotó: Price / XPB Images)