Musorujsag
Élő Eredmények

Idén a McLaren legyőzése, jövőre a top3 a Force India célja!

Idén a McLaren legyőzése, jövőre a top3 a Force India célja!

GMM
A szezon közben „lenullázott” Force India célja továbbra is a McLaren befogása és legyőzése lesz, noha hátrányuk két futammal a szezon vége előtt már 15 pont. Ami a folytatást illeti, 2019-cel kapcsolatban még komolyabb terveket szövögetnek.

Hiába nőtte ki magát a középmezőny egyik legmeghatározóbb és legeredményesebb csapatává, a Force India komoly anyagi gondokkal küzdött, 2018 közepén pedig csődeljárás alá is került. Ebből a tulajdonosváltást követően kerültek ki, folytatni viszont a jogi akadályok miatt csak új nevezőként tudták, így elveszítették a nyári szünet előtt szerzett pontjaikat.

Azóta sikerült felzárkózniuk a hetedik helyre a gyártók bajnokságában, céljukat viszont ezzel még nem érték el, hiszen legalább hatodikként szeretnének zárni. Ehhez a McLarent kellene leelőzniük két futam alatt – velük szemben a lemaradás jelenleg 15 egység.

Ez sokkal kisebb is lehetne, ha a csapat nem zárja nulla ponttal a szingapúri és a mexikói hétvégét, melyek akár döntő fontosságúak is lehetnek. Persze céljukról továbbra sem tettek le. „Miután Mexikóban kiábrándító eredmények születtek, még nagyobb hangsúly kerül az utolsó két futamra. Még mindig a hatodik helyet célozzuk a bajnokságban, de tény, hogy most már sokkal komolyabb kihívás lesz megszerezni” – nyilatkozta a csapatvezető, Otmar Szafnauer.

Otmar Szafnauer (Fotó: XPB) Otmar Szafnauer (Fotó: XPB)

„A cél most 15 pontnyira van, szóval nem lesz könnyű elérni. Biztos, hogy a lehető legjobb formánkat próbáljuk majd nyújtani, és továbbra is nagyon keményen dolgozunk majd. Viszont tökéletes hétvégéket kell futnunk, és az utunk során némi szerencsére is szükségünk lesz” – folytatta a tapasztalt szakember, kinek csapata értelemszerűen már 2019-re is készül.

Az új szezon előtt pedig nagyon komoly terveket szövögetnek: szeretnének a legjobb három közé kerülni! Úgy érzik, ez nem túlzó, hiszen az új tulajdonos, Lawrence Stroll nagyon komolyan veszi az F1-es szerepvállalást. „A harmadik helyért akarunk majd harcolni. Úgy gondolom nekünk és a Renault-nak lesz lehetőségünk arra, hogy közelebb kerüljünk a Ferrarihoz és a Mercedeshez a következő szezonban” – jelentette ki magabiztosan a csapatvezető.

„Stroll támogatása nélkül augusztusban már nem lettünk volna ott a rajtrácson. Én már 20 éve itt vagyok az F1-ben, vele pedig hat hónapja kezdtem tárgyalni. Realizálódott bennem, hogy mindketten észak-amerikaiak vagyunk, és hasonlóan reagálunk a dolgokra. Fel akarja gyorsítani a csapat fejlődését, hogy beérjük az első hármast, akik jelenleg uralják az F1-et” – hangsúlyozta.

Esteban Ocon (Fotó: XPB) Esteban Ocon (Fotó: XPB)
Borítókép: Esteban Ocon (Fotó: XPB)

További tartalmak