Musorujsag
Élő Eredmények

Ocon elutasította az F1-en kívüli ajánlatokat

Ocon elutasította az F1-en kívüli ajánlatokat

Autosport
Bár egyre valószínűbb, hogy nem lesz helye a királykategória mezőnyében, Esteban Ocon több Forma–1-en kívüli ajánlatot is visszautasított, hiszen abban az esetben is inkább dolgozik a Mercedesszel, minthogy máshol versenyezzen, ha valóban ki kell hagynia a szezont.

Ocon számára az egyetlen esélyt a Williams jelenti, ahol, ha szerződtetik, a Mercedes másik védencének, George Russellnek lehet a csapattársa 2019-ben. Noha a csapat vezetői számolnak vele, egyelőre nem ő tűnik favoritnak, nemrég pedig a Mercedes részéről is úgy nyilatkoztak, valószínűbb, hogy náluk lesz tesztpilóta, minthogy a Williamsnél folytatja.

Ha valóban ülés nélkül marad, a Mercedesszel való együttműködés mellett lehetősége nyílhatna az F1-n kívüli versenyzésre, és a hírek szerint ajánlatokat is kapott például az IndyCarból, menedzsmentjével és a Mercedesszel közösen azonban úgy döntött, visszautasítja ezeket.

Toto Wolff és Esteban Ocon (Fotó: XPB) Toto Wolff és Esteban Ocon (Fotó: XPB)

„Nem fogok belemenni a részletekbe, de voltak egyeztetések arról, hogy más kategóriában is versenyezhetnék, de úgy döntöttünk, nem ez azt utat választjuk” – nyilatkozta a Brazil Nagydíj sajtónapján. „Ha nem versenyezhetek jövőre, akkor úgy döntöttünk, igyekszem folyamatosan közel lenni a Mercedeshez, és próbálok minél többet tanulni tőlük” – hangsúlyozta.

„Talán néha tesztelhetek is itt-ott, ha ez megoldható, és nagyon közel leszek majd a csapathoz, ahogyan arra korábban is volt már példa. Amikor vártam az F1-es ajánlatra, akkor például versenyeztem a DTM-ben. Akkoriban nagyon sokat tanultam, de nem hinném, hogy most ugyanez lenne a helyzet, amikor már vannak Forma–1-es tapasztalataim. Nem tervezem, hogy valahol máshol fogok versenyezni” – magyarázta.

A Williamsszel kapcsolatban elmondta, semmit sem tehet azért, hogy befolyásolta a csapat döntését, így egyelőre ő is csak vár a hírekre. „Nem az én kezemben van a döntés, és a menedzsmentemében sem. A Williamsnek kell döntenie. Majd meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgok. Most a soron következő két versenyre akarok összpontosítani, aztán majd meglátjuk, mi történik” – mondta.

Esteban Ocon (fotó: MTI/EPA) Esteban Ocon (fotó: MTI/EPA)
Borítókép: Esteban Ocon (fotó: XPB)

További tartalmak