Hamilton: 25 futam? Én nem leszek itt!

Lewis Hamilton nem érti, mi szüksége a Forma–1-nek a még több versenyre, ám jelezte, nem tetszik neki a naptárbővítés ötlete, és a folyamat akár még a pályafutását is lerövidítheti.

Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

A Forma–1 szerdán jelentette be, hogy 2020-tól érvénybe lépő többéves szerződést írt alá a vietnámiakkal arról, hogy Hanoi városában egy új utcai pálya adjon otthont a bajnokságban ezzel debütáló versenynek. A Vietnámi Nagydíj a Liberty Media első új futama, ám Sean Bratches kereskedelmi igazgató előrebocsátotta, hogy csupán az első a sorban. Mint mondta, hosszabb távon több „desztinációs” várost is kinéztek maguknak, melyekbe ellátogatva növelni kívánják az F1 piacát, a városi pályák számát.


E törekvésük elkerülhetetlen velejárójának tűnik a már jelenleg is minden eddiginél hosszabb, 21 helyszínt tartalmazó versenynaptár további bővítése. Korábban arról volt szó, akár 24-25 futamig is fölmehetnek az amerikaiak. Jelentkezőkből pedig nincs hiány: Zandvoorttal és Miamivel már konkrét tárgyalások folynak, de szó volt további ázsiai és amerikai versenyekről is.


Lewis Hamilton ugyanolyan kritikus szemmel figyeli a történéseket, mint több csapat, akik már jelezték, nem pártolják az év meghosszabbítását, inkább örülnének a futamszán csökkentésének. A címvédő is hasonló állásponton van. „Én már most úgy érzem, mintha huszonöt versenyünk lenne az évben, és személy szerint nem hiszem, hogy ez jó dolog. A tizennyolc verseny talán jobb volt korábban” – jelentette ki az ötszörös világbajnok. „Én igazán szeretek versenyezni, de a szezon hosszú. Ez mindannyiunk számára elkötelezettséget jelent, sok időt töltünk távol a családtól, és az évek egyre hosszabbnak tűnnek, a szünetek pedig egyre rövidebbek.”




Lewis Hamilton (Fotó: MTI/EPA) Lewis Hamilton (Fotó: MTI/EPA)


Bár a futamszám 2019-ben nem emelkedik, az F1-es szezont így is sikerült meghosszabbítani két héttel. Hogy elkerüljék az ideihez hasonló triplázásokat, a tesztidényt és a szezonnyitó Ausztrál Nagydíj is korábbra helyezték, míg az évzáró Abu-dzabi versenyt december elején tartják, vagyis 56 év után először az utolsó hónapban is lesz F1.


Hamilton talán minden kollégájánál többet utazik a világban, igazán mozgalmas életet él, ám egy ponton túl már ő is soknak érzi ezt. „Az átmenet annyira rövid, hogy már szinte akkor megkezded a következő évi felkészülést, amikor véget ér az előző szezon. Én már nem leszek itt, amikor fölmegyünk huszonöt versenyig, ez biztos” – jelentette ki a Mercedesszel 2020 végéig szerződő brit.