Hamilton: Jöjjenek csak a fiatalok, állok elébe!

Áll a feltörekvő fiatalok által jelentett kihívások elébe a következő szezonban a mezőny második legidősebb versenyzőjévé előlépő Lewis Hamilton.

Lewis Hamilton és Max Verstappen (Fotó: MTI/EPA)

Fernando Alonso visszavonulásával Kimi Räikkönen marad a Forma–1 egyetlen olyan versenyzője, aki még vezetett V10-es motorral felszerelt autókat is. Repül az idő, a 40 felé száguldó finn pedig sauberes szerződéshosszabbításával megmentette a címvédő Lewis Hamiltont attól, hogy ő váljon a 2019-es rajtrács korelnökévé. A brit többször is elmélkedett azon, mennyire furcsa érzés számára egykori feltörekvő fiatalként ilyen idősnek éreznie magát, ám mint azt Brazíliában elmondta, nem fél az új generáció által jelentett kihívástól, sőt, motivációt lát bennük.


Max Verstappennel már két éve rendszeres csatákat vív, jövőre hozzá fog csatlakozni a 21 éves Charles Leclerc, aki a Ferrarinál folytatja, valamint az egy évvel idősebb Pierre Gasly, aki éppen Verstappen kollégája lesz a Red Bullnál. Rajtuk kívül ott lesz még Lance Stroll, George Russel és Lando Norris is, míg Carlos Sainz a McLaren vezérévé lép elő, Esteban Ocon pedig csak arra vár, hogy a Mercedes szólítsa őt, és végre győzelemre esélyes autóval bizonyíthasson.


„Én mindenféle ellenfelet tárt karokkal várok! A feltörekvő fiatalokban felismerem korábbi önmagamat” – nyilatkozta Hamilton. „Fiatal voltam, és ugyanaz a harci tűz lobogott a szememben, mint most nekik. Csak most éppen fordított a helyzet, és én számítok már a régi generáció tagjának. A sikeréhségem viszont ugyanolyan maradt. A fiatalok ellen pedig van egy nagy előnyöm: tapasztalt vagyok, amit a mi szakmánkban semmivel nem lehet pótolni.”




Max Verstappen és Lewis Hamilton nyomdokaiba lépve akár Charles Leclerc-ből is óriásölő is válhat? (fotó: XPB) Max Verstappen innen, Charles Leclerc onnan: Lewis Hamiltonak egyre többfelé kell figyelnie (fotó: XPB)


Hamilton azzal persze tisztában van, hogy a fiatalok ezen a téren egyre közelebb kerülnek hozzá, és miután többen már 2019-ben versenyképes autót kapnak, igyekszik résen lenni. „Max és a Ferrari Leclerc is nagyon éhes a sikerre. Szóval muszáj lesz figyelnem, nehogy lekapcsoljanak” – állapította meg.


Ám mint az ostrom szerinte még hasznára is válhat, hiszen éberen tarthatja őt. „Az egész pályafutásomat tekintve úgy vélem, hogy most vagyok a legmagasabb szinten a saját teljesítményem, de a csapattal való munka szempontjából is. De hiszem, hogy mindig van miben fejlődni, ezért a télen alaposan elmélyedek annak megállapításában, mely területeken lehetnék még jobb. Én ezt is várom el magamtól ezen a télen. Mélyre kell ásni, mert érkeznek ezek a fiatal kölykök, és nagyon éhesek, bizonyítani akarnak, és jeleznem kell, hogy még mindig itt vagyok.”


Magasabb színvonal, mint bármikor?


Az éppen zajló generációváltás viszont nem csak Hamilton helyzetét teszi érdekessé. A még mindig fiatalnak számító Carlos Sainz például jövőre máris „öreg rókaként” lesz kénytelen állni a sarat a mindössze 18 esztendős Lando Norrisszal szemben a McLarennél, ami már csak azért is furcsa helyzet, mert úgy kerül ebbe a szerepbe, hogy még ő sem futott be igazán, dobogós helyezése sincs még. „A mezőny minősége nagyon jó lesz. Hihetetlen, mennyi tehetség érkezik a Forma–1-be manapság, de főleg az, mennyire felkészültek az újoncok. Amikor én mutatkoztam be a Forma–1-ben, máris úgy éreztem, készen állok. Az ausztráliai első körömtől kezdve így volt, az első edzésen talán máris ötödik voltam, pedig nem is ismertem a pályát” – idézte föl saját tapasztalatait Norris kapcsán.




Lando Norris (fotó: McLaren) Lando Norris (Fotó: McLaren)


„Manapság a szimulátoroknak és a teszteknek, szabadedzéseknek köszönhetően úgy érkezhetsz meg Ausztráliába, hogy felkészültnek érzed magad, és utána már csak azon van a hangsúly, hogy tapasztalatot gyűjts. Ezért gondolom azt, hogy a következő évben magasabb lesz az F1-es mezőny színvonala, mint bármikor. Landóval, George-dzsal, Maxszal, Estebannal – aki remélhetőleg talál magának helyet – és a visszatérő Danyiil Kvjattal nagyon sok tehetségünk lesz, és élvezet lesz nézni a versenyeket.”


A fiatalítás Valtteri Bottast is érinti, akinek 2020-as mercedeses ülése sokak szerint máris veszélyben van Esteban Ocon miatt. A finn egyetért kollégáival, ő is üdvözlendőnek tartja a sok tehetség felbukkanását. „A színvonal magas. Még mindig az F1-ben vannak a világ legjobb versenyzői, és jó látni, hogy érkeznek a fiatalok, akik bizonyítani akarnak az első évükben.”


Bottas szerint ez nagyban a csapatok megváltozott szemléletmódjának köszönhető: minél jobbak az utánpótlás-programok, annál bátrabban adhatnak lehetőséget a tapasztalatlan, de jól felkészített versenyzőknek. „Sok csapat kínál valódi esélyt a fiataloknak a bizonyításra, és sokan élnek is ezzel. Talán ez más csapatokat is arra sarkall, hogy így tegyenek, ami jó. Az biztos, hogy ezen a téren nagy változást történt az én érkezésem óta, de jó látni, hogy a csapatok bíznak a fiatalokban” – összegzett a GP3-ból egy év tesztversenyzősködés után az F1-be lépő finn.