Musorujsag
Élő Eredmények

Ráment a Ferrari bajnoksága, de legalább merték beismerni

Ráment a Ferrari bajnoksága, de legalább merték beismerni

FIA
Idén talán a tévutat jelentő fejlesztések három hétvégéjén csúszott ki a Ferrari kezéből a bajnokság, a vezető mérnökük mégis büszke arra, hogy merték belátni, visszalépésre van szükség.

Ha egyszer kihúzzák a dugót, hiába tömik be bárhogyan a lefolyót, a vízszint már nem lesz ugyanolyan. Ezt idén a Ferrari csapata is megtapasztalhatta. Monzáig még úgy tűnt, Sebastian Vettel hockenheimi kiesése, és a hungaroringi esős időmérő révén jött balszerencsés vereség ellenére van olyan jó az autójuk (és motorjuk), hogy egy nagy hajrával megfordítsák a bajnokságot Lewis Hamilton és a Mercedes ellen. Csakhogy jött három eltékozolt futam Szingapúrban, Szocsiban és Szuzukában, ahol a rossz fejlesztéseik miatt nem várt problémáik adódtak az autójukkal. Le kellett miatta venniük a szemüket az ellenfélről, akinek ennyi épp elég is volt ahhoz, hogy kereket oldjon, és behozhatatlan előnyre tegyen szert.

Kimi Räikkönen Egyesült Államokban aratott győzelme aztán bizonyította, az újítások elvetésével még mindig ütőképes a Ferrari, ám ekkor már túl késő volt lefolyót tömködni…

Interlagosban a csapat pályán végzett mérnöki tevékenységért felelős főmérnökét, Jock Cleart kérdezték arról, hogyan és mikor veszítették el az idei – addig egyébként izgalmas és kiélezett – küzdelmet. „Ez valóban fantasztikus küzdelem volt, olyan, amiért űzöd ezt a sportágat. De amikor a vesztes oldalon állsz, az mindig frusztráló. Egyelőre még nem igazán mentünk vissza ahhoz a ponthoz, ahol kicsúszott a kezünkből a bajnokság. Egy szezon az egy szezon, és hogy hány pontot szerzel Abu-Dzabiban, az ugyanannyira fontos, mint hogy mennyit Ausztráliában. Ahhoz, hogy bajnok légy, mindennek össze kell állnia a teljes szezont tekintve, és mi ilyen téren nem végeztünk olyan jó munkát, mint az ellenfelünk” – állapította meg a korábban a csillagosoknál is dolgozó szakember.

Jock Clear (Fotó: XPB) Jock Clear (Fotó: XPB)

Azt elismerte, hogy a nyári szünet táján, Németországtól Belgiumig még inkább nekik állt a zászló. „Igen, az autónk valóban akkoriban volt a legütőképsebb, aztán Oroszország és Japán környékén szenvedtünk a teljesítményével, és már nem voltunk harcban a Mercedesszel. Ha tehát ki akarunk emelni egy időszakot, valóban akkoriban voltunk a legjobbak, és akkor jobbak voltunk náluk. De sajnos nem sikerült mindig minden jól.”

„Nem árulnám el a részleteket, mert azzal az ellenfeleink is megtudnának dolgokat rólunk, így csak annyit mondhatok, hogy Szingapúr, Oroszország és Japán idején felraktunk az autóra fejlesztéseket, amik nem nyújtották azt a teljesítményt, amit vártunk tőlük.”

Noha a csapat nyilvánvalóan megbotlott, szerinte egyben az erejét is igazolta a reakciójával. Kiemelte, bátorság kellett ahhoz, hogy belássák, eltévedtek. „A jó hír, hogy már tudjuk, miért történt. A pár verseny után, amelyen kisiklottunk, Austinban visszavágtunk, és voltunk olyan bátrak, hogy visszaléptünk pár fejlesztési lépcsőfokot, és pontosan ez a szellemiség az, amire most szükségünk van. Az embereink elég bátrak kimondani, hogy hibáztak. Visszaléptünk, ébresztőt fújtunk, megértettük, és Austinban győzelemmel tértünk vissza, Mexikóban pedig újra versenyképesek voltunk.”

Sebastian Vettel (Fotó: XPB) Sebastian Vettel (Fotó: XPB)

„Próbáljuk a pozitív oldalát nézni. Nagyon frusztráló, hogy keresztül kell mennünk ezen a folyamaton, hiszen egyik reggel arra kellett ébredünk, hogy már nem nyerhetjük meg a bajnokságot. Ez bennünk marad, de mérnökként objektíven kell viszonyulni ehhez, és föl kell tenni a kérdést, hogyan kezeltük ezt. Jól kezeltük, mert elismertük, hogy hibáztunk valahol, majd visszataláltunk az útra. Ezek a pozitív részei, és ezeket a pozitívumokat visszük át 2019-re. Képesek vagyunk kihívói lenni a jelenleg a mércét jelentő csapatnak, és jövőre csak még erősebbek leszünk ennél.”

„Az évre visszatekintve inkább az erősségeinkre építkezünk. Ez volt a Ferrari legjobb éve az utóbbi tíz évet tekintve, és erre alapozhatunk. Austinban nyertünk, ami bizonyította, hogy a csapatunk elég erős a visszavágáshoz. Tény, hogy a huszonegy versenyt tekintve nem szereztünk annyi pontot, mint az ellenfelünk, de a konstruktőröknél még nyílt a küzdelem” – hívta föl a figyelmet.

181109idotabla BrazilGPvBM

Borítókép: Sebastian Vettel (Fotó: XPB)

További tartalmak