Musorujsag
Élő Eredmények

A pole Hamiltoné, az aduász mégis a kockáztató Ferrarinál?

A pole Hamiltoné, az aduász mégis a kockáztató Ferrarinál?

FIA, Auto Motor und Sport, Speedweek, Autosport
Lemaradt a pole pozícióról, mégis Sebastian Vettel a vasárnapi Brazil Nagydíj esélyese? Reményeik és a Mercedes szerint is kezükben az ütőkártya.

Mindössze 93 ezredmásodperc hiányzott Sebastian Vettelnek ahhoz, hogy Interlagosban véget vessen a 10 hétvége óta tartó pole-nélküli sorozatának. A szombat délelőtti harmadik szabadedzésen futott leggyorsabb köre, de a Q2-ben teljesített lágy gumis második ideje is azt sugallta, a Ferrari van fölényben a brazil pályán, és előzetesen a Mercedes is úgy érezte, nehéz lesz megállítani a vörösöket.

A Q3-ban viszont Lewis Hamilton már elsőre az élre állt, majd az élmezőnyből egyedül neki sikerült javítania másodszorra, így övé lett az első rajthely. „Mondtuk neki, hogy ezredek fognak dönteni, és amikor ennyire szoros, a versenyzőn múlik minden” – magyarázták a Mercedes mérnökei arról, hogyan tüzelték fel bajnokukat. Toto Wolff a mexikói ünneplés után mutatott elszántságát is dicsérte. „Éles, lelkes, motivált, mintha még mindig a bajnoki cím lenne a tét.”

Hamiltont valójában a kihívás járatta csúcsra. „A Ferrari egész hétvégén nagyon gyors volt, és már három hétvége óta az. Tudtam, hogy különlegessel kell előállnom ahhoz, hogy legyőzzem őket. Szoros volt, ezért száz százalékra volt szükség, a kilencvenkilenc nem lett volna elég. Boldog vagyok, hogy sikerült” – kommentált a Mercedes 100. F1-es pole-ját szerző brit.

Lewis Hamilton (Fotó: XPB) Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

Vettel a 8-as kanyarban dobta el a pole-t

Hogy ő nyert, ahhoz viszont ismét kellett egy túlgondolt kör Sebastian Vetteltől. A német elárulta, min múlt a veresége. „A nyolcas kanyarban túl korán fékeztem, mert nem akartam blokkolni a kerekemet, de végül pont emiatt blokkoltam. Elvétettem a kanyarcsúcspontot, és kicsit vesztettem a lendületemből. Ezzel időt hagytam ott. Aztán az utolsó kanyarban próbáltam visszanyerni, de nem ment” – magyarázta.

A Q2-ben valójában még Vettelnek állt a zászló. Akkor Valtteri Bottas jutott tovább a legjobb idővel, ám úgy volt mindössze 49 ezredmásodperc az előnye Vettellel szemben, hogy az ő autóján a szuperlágy, a Ferrarin viszont a lágy gumi volt. A Mercedes úgy számolta, a két keverék között egy körön több mint három tized a különbség. Csakhogy a Q3-ban Vettelnél a szuperlágyra váltással sem jött az a drámai javulás, ami a Mercedesnél.

Szerinte inkább a lágy gumi volt gyorsabb a vártnál, mintsem a szuperlágy lassabb. „Van egy előzetes elképzelésed arról, mekkora a különbség a gumik között, pénteken talán módosítasz rajta, de az mindenképpen meglepett, hogy milyen jó volt a lágy gumi. Nem éreztem sokkal lassabbnak. Általában három-négy tizedet válunk a gumitól, de amikor a Q2 végén átszeltem a célvonalat, meglepődtem, mert az eső miatt valójában óvatos voltam, és ennél gyorsabb is tudtam volna lenni. Ha a versenyen is ilyen jó lesz a lágy gumi, akkor szép nap várhat ránk.”

Sebastian Vettel és Valtteri Bottas (Fotó: XPB) Sebastian Vettel és Valtteri Bottas (Fotó: XPB)

A Ferrarinál az aduász?

Vettel veresége ellenére kicsit sem tűnt bosszúsnak vagy csalódottnak. „Az autónk végig nagyon versenyképes volt” – hangsúlyozta. Magabiztosságát az is csak növeli, hogy a Q2-es kockázatvállalásuknak köszönhetően előnyben érzi magukat azáltal, hogy míg a Mercedes és a Red Bull a szuperlágyon kénytelen rajtolni, ők a lágyon fognak.

„A Ferrarinak van egy szuper ütőkártyája a versenyre, hiszen a lágy gumik kínálják a jobb stratégiát a rajtnál” – ismerte el Toto Wolff is.

A Ferrari e helyzeti előnyért nem kevés kockázatot vállalt. A Q2 úgy indult útjára, hogy bármelyik pillanatban leszakadhat az ég, ezért minden versenyző a gyorsabban melegedő szuperlágyon futott ki, hogy mielőbb minél jobb időt tudjon autózni a továbbjutás érdekében. A Ferrari viszont a bemelegítő kör végén a radarra nézett, és meggondolta magát: mindkét versenyzőjét behívta lágy gumikért. „A Ferrari nagy kockázatot vállalt az időmérőn azzal, hogy kereket cserélt, miközben az eső már érkezett. De kifizetődött. A sokkal tartósabb gumikon lesznek a versenyen. A rajtnál talán hátrányban lesznek kicsit, de az első tíz-tizenöt kör után nagy előnybe kerülnek. A szimulációink azt mutatják, hogy ők az esélyesek” – jelentette ki Wolff.

„Mi azért nem vállaltuk a kockázatot, mert azt gondoltuk, túl nagy lenne. A Ferrarit viszont megértjük, hiszen csak úgy maradhatnak harcban a konstruktőri bajnoki címért, ha vállalnak bizonyos kockázatokat. Ezért tették, és bevált nekik.”

Sebastian Vettel (Fotó: XPB) Sebastian Vettel (Fotó: XPB)

Vettel még nem veszi biztosra, hogy tényleg náluk a kulcs, ám a döntésükkel így is elégedett volt. „Lehetséges, hogy döntő lesz. Szerintem a többségünk ezen a gumin akart inkább rajtolni, de az időmérős körülmények bezavartak. Igen, végül is nem lett igazán vizes a pálya, de azért nem mindenhol volt száraz, ezért elégedett vagyok a választásunkkal, és hogy eltérő gumin rajtolhatunk.”

„A körülmények miatt nehéz volt. Előbb a szuperlágyon mentünk ki, majd változtattunk, mert azt jelezték, hogy még nem jön az eső. Miután lágy gumit kaptam, két percem maradt, aztán megérkezett az eső. Innen nézve mindent tökéletesen csináltunk. De ilyenkor bármi megtörténhet, és könnyen mellényúlhattunk volna. Hogy mégis sikerült, az csak még elégedettebbé tesz.”

„Ami a versenyt illeti, azon is sok múlik, fog-e esni az eső. Ha esik, akkor az egész fölösleges volt. Ha száraz marad az idő, akkor elméletben a rajtnál kicsi hátrányt fog jelenteni, de az első etapon előnyt. Sok múlik majd a verseny alakulásán” – fogalmazott a ferraris.

A Mercedes javulást, Vettel jó rajtot ígér

Hamilton nem biztos abban, hogy a rajtnál van akkora a szuperlágy jobb tapadása miatti előnye, mint amekkora hátrány lesz számukra, hogy a piros Pirelli gyorsabban elhasználódik. „Azt mondták, nincs túl nagy különbség, de valamennyi biztosan van. Az biztos, hogy elég érdekes lesz. Az első kanyarig nem hosszú az út, de a Ferrari általában jól rajtol, ez náluk hagyomány. Az év egészét tekintve egy szinten állunk velük, nekünk is volt annyi jó rajtunk, mint nekik, ezért kíváncsian várom az előttünk álló csatát. De az igazán érdekes az lesz, hogyan tartjuk majd életben a gumikat” – tekintett előre.

„Számítunk arra, hogy a keményebb keverék némi hátrányt jelent a rajtnál, de mivel olyan rövid az út az első kanyarig, nem aggódunk. Elég szép emlékeim vannak az itteni második rajthelyről indulásról” – utalt arra Vettel, hogy egy éve onnan rajtolta le Valtteri Bottast, és szerezte meg a győzelmet a finn előtt. „A pálya két oldalán hasonló a tapadás. A jobb oldal általában kicsit tisztább, de biztosra veszem, hogy a hétvégi többi verseny miatt az én oldalam is rendben lesz, felgumizódott.”

Sebastian Vettel és Lewis Hamilton (Fotó: XPB) Sebastian Vettel és Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

A pénteki tapasztalatok alapján a lágy gumi 15 megtett kör után kezd el komoly előnyt jelenteni a szuperlággyal szemben, összességében pedig 15 körrel bírhat többet annál. A Pirelli szerint az egy kiállás a legjobb taktika, és az ideális terv, ha a 32. és 36 körök között állnak ki a lágyon rajtolók, és közepesre váltanak. Pénteken egyébként a Ferrari bizonyult jobbnak a lágy keveréken, Vettelnek a szuperlágy hólyagosodása okozott csak problémát.

A Mercedes már csak azért sem lehet nyugodt, mert az időmérőn már Austinban és Mexikóban is nagyszerű tempót mutatott, de vasárnap a súlyos gumigondjaik miatt esélyük sem volt megőrizni előnyüket. A mostani versenyen várhatóan meghatározó lesz, hogyan bírják a jósolt magasabb hőmérsékletet a gumik. E péntekhez képesti változás persze bármilyen irányú lehet, és még az sem elképzelhetetlen, hogy – mint sok esetben idén – nem várt probléma adódik az előzetesen jobbnak vélt gumikkal is, és a Ferrarit is meglepetés éri.

Wolff abban bízik, hogy az előző két vereségükből tanulva ezúttal jobban fognak bánni a gumikkal. „Változtattunk pár dolgon erre a hétvégére, és eddig elégedettek voltunk azzal, amit tapasztaltunk. De bárhogy is lesz, a gumik túlmelegedése lesz a legfőbb probléma, nehéz lesz életben tartanunk a gumikat, és elkerülnünk, hogy azok hólyagosodni kezdjenek. A szuperlágy hátrányt jelent a lággyal szemben, szóval eleve hátrányos helyzetből fogunk indulni” – összegzett.

181109idotabla BrazilGP futam

Borítókép: Lewis Hamilton a pole-ban, de az előny Sebastian Vetteléknél? (Fotó: XPB)

További tartalmak