Musorujsag
Élő Eredmények

Sajtó: Kubica már a héten aláírhatja szerződését

Sajtó: Kubica már a héten aláírhatja szerződését

Auto Motor und Sport
Német sajtóértesülések szerint 2019-ben megvalósulhat a várva-várt visszatérés, Robert Kubica ugyanis még a héten aláírhatja szerződését a Williamsszel. A lengyel versenyző állítólag már csak az apróbb részletekről egyeztet a csapattal.

Kubica a Brazil Nagydíj helyszínén már elintette, hamarosan dönt jövőjéről. A hírek szerint két F1-es ajánlata is volt, igaz, ezek közül csak az egyik garantál számára helyet a rajtrácson, a Williamsé (a másik a Ferraritól érkezett, ahol tesztversenyző lehetne). A rangos német szaklap, az Auto Motor und Sport úgy tudja, a lengyel már döntött, és 2019-ben visszatér a Williamsszel.

Állítólag már csak a részletekről egyeztet a Williamsszel, és – egy csapaton belüli forrás szerint – több mint 90 százalék az esély arra, hogy alá is írja szerződését, amire már ezen a héten sor kerülhet. Ha bejön a „jóslat”, Kubica kilenc év után versenyezhet ismét a királykategóriában.

Legutóbb a 2010-es Abu-dzabi Nagydíjon indult a Renault versenyzőjeként, majd 2011 februárjában egy kis híján végzetes ralibaleset kettétörte ígéretesen induló pályafutását. Ezt követően évekig elképzelhetetlen volt, hogy visszatér, tavaly azonban felgyorsultak a dolgok: előbb a Renault-val, majd a Williamsszel tesztelt, az utóbbi istálló pedig le is igazolta tartalékosnak, sőt egy ideig arra is jó eséllyel pályázott, hogy állandó pilótájuk legyen (végül azonban Szergej Szirotkint választották).

Robert Kubica (fotó: XPB) Robert Kubica (fotó: XPB)

Ami a tárgyalásokat illeti, a Williams állítólag arról egyeztet Kubicával, hány szabadedzést kell majd kihagynia a lengyelnek, a britek ugyanis „ki tervezik adni” az autót egy tehetősebb fizetős versenyzőnek (valószínűleg a GP3-ban versenyző Nyikita Mazepinnek). Éppen ezért a már szerződtetett George Russellnek is vissza kell lépnie néhányszor.

Kubica érthetően nem szeretne túl sok edzést kihagyni, és a szponzorai sem akarják, hogy távol maradjon tőlük. Amennyiben ezek miatt végül elúszna a lehetőség (amire kevés esély mutatkozik), a legyen a Ferrari szimulátoros tesztversenyzője lehet. Erre a posztra egyébként Pascal Wehrleint nézték még ki a vörösök, aki már nem tartozik a Mercedes-kötelékébe, tehát szabadon igazolhatják, és mindenképpen olyan pilótát akarnak, aki már vezetett modern F1-es autót.

Ha Kubica aláír, a Williams-ülésre szintén esélyes Esteban Ocon sorsa is megpecsételődik, igaz, az ő esetében az utóbbi hetekben már mindenképpen valószínűbbnek tűnt, hogy a Mercedes tesztpilótája lesz. A legfrissebb hírek szerint azonban nemcsak a címvédővel, hanem annak két partnercsapatával, a Force Indiával és a Williamsszel is dolgozhat a pályán és a szimulátorban egyaránt. Ezzel szeretnék formában tartani a 2020-as visszatérés előtt, amire a Mercedes sportigazgatója szerint mindenképpen sor kerül majd. A kérdés már csak az, melyik csapatban…

Robert Kubica és George Russell (Fotó: XPB) Robert Kubica és George Russell (Fotó: XPB)
Borítókép: Robert Kubica (fotó: XPB)

További tartalmak