Musorujsag
Élő Eredmények

Bottas ezredekkel ugrott Verstappen elé az éjszakában

Bottas ezredekkel ugrott Verstappen elé az éjszakában

Boxutca
Valtteri Bottas elsőségét hozta az időmérő és verseny szempontjából mérvadó szabadedzés Abu-Dzabiban, ám a Red Bull csak ezredekre a Mercedestől, a versenytempója pedig ismét nagyon ígéretes. A Ferrarik egyelőre halvány formában.

Azzal, hogy a nap a horizont felé közelített, az első szabadedzés tapogatózásai után megkezdődött a komolyabb munka is Abu-Dzabiban. A napnyugta mellett rendezett időmérő edzés és verseny miatt a három közül ez számít a legmeghatározóbb tréningnek, mely alatt nem elhanyagolható mértékben változnak a körülmények. Ahogy sötétedik, jellemzően úgy hűl le a pálya, sokszor a szél erőssége és iránya is megváltozik, és ez a mai érzékeny gumik mellett komoly hatással lehet az autók egyensúlyára.

Innen nézve most kevésbé bánhatta Charles Leclerc és Szergej Szirotkin, hogy jövő évi utódaik miatt ki kellett hagyniuk az első másfél órát, a másodikban mindenesetre visszatértek. Akárcsak a 44-es rajtszám! Lewis Hamilton autója az orrán ugyan az első edzésen még az 1-est viselte, és a Mercedes azt jelezte, hogy ez így is marad a folytatásra, estére mégis minden visszatért a megszokott kerékvágásba.

Az első etapokon Valtteri Bottas vette magához a kezdeményezést, aki 1:38,600 másodperces körrel állította föl az első 25 perc mértékadó idejét. Nem a legpuhább, hanem az ultralágy keveréken futotta, amit ekkor rajta kívül a két Red Bull használt még. Közülük elsőre Max Verstappen került közelebb hozzá, aki 0,242 másodperces lemaradással zárkózott föl másodiknak. Az első félóra végén aztán Daniel Ricciardo is a gázba taposott, és 1:38,582-es körrel az élre állt.

Lewis Hamilton és a két Ferrari eközben a legkeményebb gumin, a szuperlágyon kezdett. A címvédő fél másodperces hátránnyal volt 4., míg a két vörös autó közül Kimi Räikkönen volt a gyorsabb, akit 64 ezredmásodperc választott el Sebastian Vetteltől.

Az edzés első felében Verstappen kötött közelebbi ismertséget a 20-as kanyar külső határán elhelyezett magasított kerékvetővel. Red Bullját általában csak megtámasztani szokta rajta, ám ezúttal túlcsúsztak rajta a bal kerekek, így az az ennél alacsonyabbra állított autója hasa alá került. „Ellenőrizni kéne a padlólemezt” – közölte csapatával, miután visszatért a bukótérből.

Hibát azonban Hamiltontól is láthattunk, aki a 13-as kanyarban blokkolta a kerekét, majd a széles bukótérben vágta le a sikánt.

Max Verstappen (Fotó: Formula1/Twitter) Max Verstappen (Fotó: Formula1/Twitter)

Az első félóra éppen csak letelt, amikor a Ferrarik a hiperlágy gumin tértek vissza, hogy teljesítsék első igazi „időmérős” köreiket. Räikkönen 1:37,461-re javított, és az élre állt. Vettel továbbra is csak üldözte őt, 108 ezreddel maradt el csapattársától. Mindketten próbálkoztak újabb gyorskörrel is, ám csak a részidőiken sikerült javítaniuk, a köridőjükön nem.

Nem is ragadtak meg sokáig az első két helyen. A többiek is föltették a hiperlágyat, melyen az utolsó futamon is még az idei első győzelmére hajtó Bottas bizonyult a leggyorsabbnak. Hamiltonnak több mint 2 tizedet adott, a valamivel később érkező Verstappennek viszont mindössze 52 ezredet. 1:37,236-os köre így is az első helyet jelentette számára.

Még úgy is, hogy a Red Bull később tudott javítani. Verstappen és Ricciardo szerettek volna minél közelebb kerülni a Q3 idősávjához, így még 50 perc elteltével is repülőköröket teljesítettek. Verstappen csak az idejéből faragott, a pozíciója nem változott: 44 ezredre közelítette meg Bottast. Ricciardo eközben 0,192-ra csökkentette lemaradását, ami a 3. helyet jelentette neki. Ő Hamiltont előzte meg mindössze 15 ezreddel. A kék autók az utolsó, kanyargós szektorban villogtak igazán (mint minden évben), ahol az ausztrál jegyezte a legjobb részidőt. Ott a Red Bull 3-5 tizeddel jobb volt közvetlen ellenfeleinél.

A középmezőnyben Romain Grosjean került a legjobb pozícióba, a Haas 0,160 másodperccel volt jobb a 8. Nico Hülkenbergnél, akit hasonló tizedes hézagokkal követett Kevin Magnussen, Esteban Ocon és az egymástól csak 5 ezredre lévő Pierre Gasly, Carlos Sainz duó.

A fény hatására színt változtató sisakjában Fernando Alonso el tudott mozdulni az utolsó helyekről, és egészen a 13. pozícióig kapaszkodott föl. Ezzel többek között Charles Leclerc-t is megelőzte, aki az utolsó előtti kanyarban szintén ugratónak használta a hurkás kerékvetőt, kárt okozva Sauberjében. Esete után Ricciardót figyelmeztették is, kerülje a padlólemezek rémét, amivel a versenyen is jobb lesz majd vigyázni. Így a monacóié volt a jobb idő csapaton belül, hiszen Marcus Ericsson csak 17.-ként csak a két Williamst és a közéjük ékelődő Stoffel Vandoorne-t tudta maga mögé gyűrni.

Fernando Alonso "lovagol" a naplementébe (Fotó: XPB) Fernando Alonso „lovagol” a naplementébe (Fotó: XPB)

Az edzés utolsó félórája már a gumik éjszakai tesztelése körül forgott. A Ferrarik és Hamilton a hiperlágy mellett a szuperlágy típust nyűtték megtankolt autóval, Bottas az ultralágyat tetette föl a rózsaszín változat mellett. Vettel hamar az első kerekek szemcsésedésre panaszkodott, és ezt ellenfeleik örömmel figyelték. Hamiltonnal közölték is: „A gumikopásunk jobb, mint egyes ellenfeleinké. A Ferrari különösen rossz volt.”

A hiperlágy mellett az ultralágyat tesztelő Red Bullnál is magabiztosnak tűntek, Ricciardónak azt mondták, hogy a szemcsésedés a Ferrari és a Mercedes számára is nehézségeket okoz. A kék autók versenytempója eközben nagyon ígéretesnek mutatkozott. Az osztrákoknál a legutóbbi versenyeken nagy előnyt jelentett az RB14-es kíméletessége a gumikkal, és nagy esély van rá, hogy ebből most is fognak tudni profitálni.

A nap mindenesetre így is Mercedes-sikerrel, Valtteri Bottas elsőségével zárult, és a címvédő csapat fő ellenfelének egyelőre a Red Bull tűnik, míg a Ferrarinak bőven lesz min javítania szombatra. A még napsütéses harmadik szabadedzést 10:55-től élőben közvetítjük az M4 Sporton és az M4 Sport.hu-n, míg az év utolsó időmérő edzéséről 13:45-kor kezdődő műsorunkban jelentkezünk.

Abu-dzabi Nagydíj, 2. szabadedzés – végeredmény:

Versenyző Csapat Idő Különbség Kör
1. Valtteri Bottas Mercedes 1:37,236 37
2. Max Verstappen Red Bull-TAG Heuer 1:37,280 +0,044 32
3. Daniel Ricciardo Red Bull-TAG Heuer 1:37,428 +0,192 31
4. Lewis Hamilton  Mercedes 1:37,443 +0,207 35
5. Kimi Räikkönen Ferrari 1:37,461 +0,225 40
6. Sebastian Vettel Ferrari 1:37,569 +0,333 39
7. Romain Grosjean Haas-Ferrari 1:38,060 +0,824 30
8. Nico Hülkenberg Renault 1:38,230 +0,994 36
9. Kevin Magnussen Haas-Ferrari 1:38,318 +1,082 30
10. Esteban Ocon Force India-Mercedes 1:38,402 +1,166 33
11. Pierre Gasly Toro Rosso-Honda 1:38,506 +1,270 32
12. Carlos Sainz Renault 1:38,511 +1,275 37
13. Fernando Alonso McLaren-Renault 1:38,725 +1,489 35
14. Sergio Pérez Force India-Mercedes 1:38,806 +1,570 31
15. Charles Leclerc Sauber-Ferrari 1:38,831 +1,595 33
16. Brendon Hartley Toro Rosso-Honda 1:38,957 +1,721 35
17. Marcus Ericsson Sauber-Ferrari 1:39,502 +2,266 36
18. Stoffel Vandoorne McLaren-Renault 1:39,938 +2,702 18
19. Lance Stroll Williams-Mercedes 1:40,046 +2,810 33
20. Szergej Szirotkin Williams-Mercedes 1:40,935 +3,699 39

 

Borítókép: Valtteri Bottas (Fotó: MTI/EPA)

További tartalmak