Musorujsag
Élő Eredmények

Hartley emelt fővel távozik

Hartley emelt fővel távozik

Twitter, F1i
Első teljes szezonját követően emelt fővel távozik a királykategóriából a versenyzői ülését elveszítő Brendon Hartley, aki túl azon, hogy büszke a Toro Rossóval elért eredményeire, úgy érzi, maradtak befejezetlen ügyei a Forma–1-ben.

A felek kommunikációjából egy ideje érezhető volt már, Hartley nem maradhat a Toro Rossónál, hétfőn pedig hivatalossá volt, hogy távoznia kell a csapattól, bejelentették ugyanis, hogy Danyiil Kvjat mellett a Forma–2 idei bronzérmese, Alexander Albon kap lehetőséget. Nem sokkal később pedig köszönetet mondtak, és búcsút vettek új-zélandi versenyzőjüktől.

Hartley kacskaringós úton jutott el a királykategóriáig, ahol először 2017 végén kapott lehetőséget, majd a Toro Rosso még egy évre bizalmat szavazott neki. 2018-ban viszont elmaradtak a kiugró eredmények, és az új-zélandi rendre elmaradt csapattársa mögött.

Ennek ellenére a Honda vezetői külön köszönetet mondtak neki, kiemelve értékes visszajelzései hozzájárultak erőforrásuk fejlődéséhez. A bejelentést követően Hartley közösségi oldalán írt egy hosszabb üzenetet követőinek, melyben kiemelte, büszkén távozik, de az F1 lezáratlan történet marad számára. „Vasárnap emelt fővel hagytam el az abu-dzabi versenypályát” – kezdte.

Brendon Hartley (Fotó: XPB) Brendon Hartley (Fotó: XPB)

„Nagyon büszke vagyok a történetemre, és az eddigi utamra, viszont úgy érzem, maradtak befejezetlen ügyeim az F1-ben. Ezeket most jegelnem kell. Voltak nehézségeim, de hiszem, hogy a nehéz helyzetek csak még erősebbé teszik az embert, eközben pedig az is sokat segített, hogy elképesztő támogatást kaptam az új-zélandi segítőimtől, a barátaimtól és a feleségemtől is” – hangsúlyozta a 28 éves sportember.

„Köszönettel tartozom az edzőmnek, Richnek és a Toro Rosso majd’ 500 fős személyzetének is, akik végig mellettem álltak, és akikkel élveztem a közös munkát az idei szezon során. Köszönetet szeretnék mondani a szerelőknek, a mérnököknek, a PR részleg, a logisztikai osztály, valamint a gyár dolgozóinak is. És természetesen a Hondának. Nagyra értékelem a támogatást, amit a szurkolóktól kaptam a világ minden részéről. Még van egy csomó üres oldal, amit teleírhatok a történetem folytatásával. Igyekszem a legjobbat kihozni a lehetőségeimből” – zárta gondolatát.

Azt egyelőre nem tudni, hol folytatja pályafutását az új-zélandi. Fölmerült, hogy az említett új fejezetet az IndyCarban írhatja majd, de a Porsche-kapcsolat sem szakadt meg, igaz, a németek már kiszálltak a WEC-ből, ahol korábban szép sikereket értek el Hartley-val. A Forma–E-ben viszont hamarosan ők is érdekeltek lesznek, tehát az elektromos bajnokság is egy lehetséges állomás lehet majd a tapasztalt versenyző számára.

Brendon Hartley (Fotó: XPB) Brendon Hartley (Fotó: XPB)
Borítókép: Brendon Hartley (Fotó: XPB)

További tartalmak