Musorujsag
Élő Eredmények

Az F2-es rivális szerződtetése segített Russellnek

Az F2-es rivális szerződtetése segített Russellnek

F1i
A Williams újonca, George Russell úgy érzi, a McLaren által szerződtetett Forma–2-es ellenfélnek, Lando Norrisnak a gyors leigazolása őt is segítette, hiszen tárgyalópartnerei még komolyabban figyelni kezdtek rá, lévén az ő eredményei voltak jobbak.

A McLaren már szeptemberben megegyezett Norrisszal, tehát hamarabb F1-es szerződést kapott, mint riválisa, aki abban az időben néggyel több Forma–2-es győzelemmel rendelkezett, és a bajnokságban is jobban állt. Russell akkor már jó ideje tárgyalt a Williamsszel, az ellenfél szerződtetése pedig az ő „ügyét” is segítette.

Hiszen bár a Williams vezetői figyelemmel követték az eredményeit, és látták benne a lehetőséget, nagy lökést adott nekik az, hogy a McLaren bizalmat szavazott egy fiatal tehetségnek. „Lando korai bejelentése segített abban, hogy a Williams szerződtessen” – jelentette ki Russell.

George Russell (Fotó: XPB) George Russell (Fotó: XPB)

„Hiszen előtte voltam a bajnokságban, a McLaren pedig bizalmat szavazott neki, és ez engem is jó fényben tüntetett fel. Ez jó előjel volt. Valószínűleg a csapatra is nagyobb nyomás nehezedett, és azon gondolkodtak, hogy le kell igazolni ezt a George-ot, hiszen ő fogja majd megnyerni az F2-őt” – magyarázta a Mercedes védence.

Russell és Norris után az F2 bronzérmese, Alexander Albon is lehetőséget kap az F1-ben, a Toro Rosso ugyanis őt szerződtette Danyiil Kvjat mellé. Riválisan örömmel vette tudomásul, hogy a thai pilóta is a mezőnyben lesz. „Nagyon örülök neki, mert egy remek versenyzőről van szó” – jelentette ki Russell. „Valószínűleg nem az ő juniorpályafutása volt a legkönnyebb, de egyértelmű, hogy jó pilóta, és megérdemli ezt a lehetőséget. Most még nincs F1-es tapasztalta, de néhány futam után belejön majd, és az év végére jó eredményei leszek” – jósolta.

Kiemelte, számára is elismerés, hogy generációja minden kiemelkedő tagja bekerült a királykategóriába. „Az F1-es csapatok kezdik felismerni a kisebb szériában rejlő lehetőségeket. Mind szerencsések vagyunk, de főleg én és Lando, hiszen évek óta támogat minket egy F1-es csapat, és így nagyon sokat tanulhattunk. A tapasztalatokkal csak még gyorsabbá válsz, ez természetes. Szerintem jó generáció vagyunk. Amikor az F1-ért küzdesz, nem is számítasz rá, hogy ugyanazokkal a srácokkal küzdesz majd, mint az előző években” – zárta gondolatát.

George Russell (Fotó: XPB) George Russell (Fotó: XPB)
Borítókép: George Rusell és Lando Norris (Fotó: XPB)

További tartalmak