Musorujsag
Élő Eredmények

Chevrolet-motorral száll harcba az Indy 500-as sikerért Alonso

Chevrolet-motorral száll harcba az Indy 500-as sikerért Alonso

McLaren
Hivatalossá vált, hogy Fernando Alonsónak másodszor már nem kell a Honda erőforrásával versenyeznie Indianapolisban – a McLaren a Chevrolet-val állapodott meg 2019-re.

A következő szezonban újra nekifut Fernando Alonso az Indy 500-as megnyerésének, mégpedig újra a McLaren színeiben, de ezúttal már a McLaren saját csapatával. Woking már fel is állított egy külön gárdát a versenyre való felkészüléshez, és kedden azt is bejelentették, hogy az amerikai Chevrolet lesz a motorpartnerük. E megállapodás már azóta  benne volt a levegőben, hogy kiderült, az IndyCar-sorozat másik motorbeszállítója, a Honda nem szívesen működne újra együtt a márkájukat a Forma–1-ben korábban lejárató, egyébként pedig a WEC-ben a Toyota alkalmazásában álló spanyollal, aki 2017-ben még a Honda-motorral vívott az Indy-győzelemért, amiről viszont éppen a Honda-motor meghibásodása miatt kellett végül lemondania.

A Chevrolet címvédőnek számít a híres versenyen, hiszen idén májusban Will Power diadalmaskodott a motorjukkal az 500 mérföldesen. Emellett az IndyCarban is domináns erőforrásnak számít, hiszen az eddigi 118 közös versenyükből 73 alkalommal győzték le a Hondát, hat csapatbajnoki címet és öt egyéni elsőséget szereztek 2012-es feltűnésük óta.

A következő évben a McLaren Indy-autóját is az ő 2,2 literes, V6-os turbómotorjuk fogja hajtani. Nem ez lesz viszont az első alkalom, hogy a McLaren Chevrolet-motort használ, hiszen a Can-Am-sorozatban az 1960-as években is az amerikai erőforrásokkal versenyzett a csapat, amely 1972-es távozásukig több mint 40 futamgyőzelmet aratott.

„A McLaren és a Chevrolet közös múlttal rendelkezik Észak-Amerikában, és a két márka újbóli egyesülése egy túl különleges lehetőség volt ahhoz, hogy elmulasszuk. Ahogy a McLaren, úgy a Chevrolet számára is szívügy a versenyzés, a cég hírneve az IndyCarban pedig első osztályú. Erőteljes partnereink lesznek” – nyilatkozta Zak Brown ügyvezető igazgató.

Jim Campbell, a Chevrolet alelnöke hozzátette, külön megtiszteltetés számukra, hogy Alonsóval együtt dolgozhatnak. „Fernando hihetetlen tehetség, szenvedélyesen szereti a sportágat, megnyerte a világ legnagyobb versenyeit. Amikor ő a pályán van, az bizsergető hatású, a szurkolókat is mindenütt  lázba hozza. A Chevrolet és a McLaren közös története az 1960-as évek közepére nyúlik vissza, ami még különlegesebbé teszi a 2019-es indianapolisi együttműködést.”

Fernando Alonso (Fotó: XPB) Fernando Alonso (Fotó: XPB)

Fernando Alonso számára többről van szó a Chevrolet márkával való puszta együttműködésnél. A spanyol nemrég Jimmie Johnson – szintén Chevrolet típusú – NASCAR-autóját tesztelte, majd bejelentette, hogy a januári daytonai 24 órás versenyen a Cadillac színeiben indul. Úgy tudni, ez egy átfogó, a két márka anyacégével, a General Motorsszal kötött megállapodás eredménye, melynek harmadik pillérét jelenti a McLaren, Chevrolet partnerség. „Azzal, hogy a Chevrolet erőforrása lesz mögöttem, a lehető legjobb helyzetbe kerülhetünk ahhoz, hogy az élen küzdjünk. Már kipróbálhattam a hét elején a Chevy erejét, amikor Jimmie NASCAR-ját tesztelhettem, és imádtam! Az Indy 500-ason való szereplés megtiszteltetés, és büszke vagyok, hogy a Chevrolet is része lesz a csapatunknak” – mondta Alonso.

Bob Fernley, a McLaren Indy-programjának irányítója hozzátette, a Chevrolet idei győzelme garancia arra, hogy jövőre ők is a sikerért szállhatnak harcba Indianapolisban. „Hamar erős munkakapcsolatot alakítottunk ki a Chevrolet-csapattal, akik maximálisan profik, elhivatottak, igazi versenyzők” – szögezte le a Force India F1-es gárdájának korábbi helyettes csapatfőnöke.

A McLaren mindezek után már csak azzal adós, hogy közölje, kinek a segítségét kéri az Indy-autó, a karosszéria fejlesztéséhez. Úgy tudni, ezen a téren régi partnerükkel, az Andretti Autosporttal kívánnak együttműködni.

Borítókép: Fernando Alonso (Fotó: McLaren-Honda-Andretti)

További tartalmak